Elmúlt

szerelmünk elszállt
s a kínunk is vele szaladt
nem vártam a homályt,
de utánunk ez is rám szakadt

bánkódni nem tudok
de valahogy mégsem örvendek
hisz mindent megkaptál
- egy új esélyt tőlem -
mihez kezdeni nem tudtál
maradtál éppolyan mint nélkülem.

Gyere, láss a szememmel,
olvasd ki mit éltem vele,
aztán fordulj meg és menj el:
láthatod hogy nincs már rád szükségem

Hallgasd ígéreteidet az én fülemmel,
majd öntess bele ólmot s temess el!
A szívemet már mutatni sem tudom, nézd:
olyannyira elrepedt

Nem érdemelsz belátást a lelkembe:
egy úton ténferegve láthatnál
amelyet te üt év után rám hagytál,
minek neve ki nem mondható,
hagyj, ez már nem megható...!

Légy a problémáké, ne az enyém,
örülök ha lesz ki betöltse az (z)űrt, még...
de ne tovább mint én,
már mindegy az is,
csak szeressen...

Szeged, 2010.márciusa