Egyetlen félelmem...

Furcsa, de van mitől félnem
eddig keményen küzdöttem érted
s most hogy felnőttél hozzám
olyan furcsa ahogy viszonyulhatok hozzád...

Félek hogy amiért küzdöttem összeomlik
csak úgy mint a kártyavár: szétesik
s újra a semmi fogad gonosz arcával
inkább lakoljak azonnali halállal...

Egy nagy rettegnivalóm van, nem más
csak hogy újra elveszítelek, de most végleg...
De... érzem hogy most nem úgy érzed...
csak a megszokás...

Van okom félni szerinted?
Tudom hogy elhiszed...
shogy tudod az egészet
remélem lesz időnk a jövőben...

Nekem csak az Idő kell és Te
és az hogy legyőzzem a kínzó félelmet:
hogy újra, talán örökre elveszítelek...!

Szeged, 2010.01.26. ~23:10