Két vers

Játsszunk együtt!

Játsszunk együtt! Kergetőset játsszunk!

Szaladjunk fák körül és fogjuk meg az időt!

Fuss velem, hogy csodákat lássunk,

Simítsd a napfényt, mi lelkünkre nőtt!

 

Add kezed, add csak egy percre,

Ölelj át csendesen, városban járva,

Szökkenj magasba, mint ki szállni szeretne!

Lelj az égen régi barátra!

 

Súgd fülembe, hogy így is jó minden,

Hogy a más az egy és ugyanaz,

Hogy Neked  és nekem is van kincsem,

S a fájdalom épp elég ravasz.

 

Épp elég ravasz, hogy bőrömhöz érve,

Ráncomba bújjon nyugalmat keresni,

És megesküdve saját hitére,

Vágyva akarjon – bárkit is! – szeretni…

 

Adja annak szívét, kiért remeg a teste,

Kiért verejték csordul zsibbadó homlokán,

Kiért csillagokra néz, ha eljön az este,

Kit kísér keze az éjnek nyomán.

 

Játsszunk együtt! Kergetőset játsszunk!

Szaladjunk fák körül és fogjuk meg az időt,

Fuss velem, hogy másként lássunk!

S csókold a sebet, mi lelkünkre nőtt!

 

2021. június 17.

*

 

Szeretet(t) alak…

 

Vajon hányféle alakú a szeretet?

Már oly sokszor, oly sokféleképpen

Szerettél, úgy,

ahogy senki sem szeret.

 

Voltál mosoly, mint magamra öltöttem,

Voltál csók, félig ajkamon…

Voltál ölelés-börtönben,

s voltál harmat meddő hajnalon.

 

Voltál könny is, ujjbegyen reszkető,

Voltál testemen félrecsúszott csipke,

Voltál sebemben véres keszkenő,

S voltál nincstelen lelkem egyetlen kincse.

 

Voltál remény és voltál bánat,

Voltál eső s utána köpönyeg,

Ütötték már szíjakkal hátad,

Voltál fiatal s az a jó öreg…

 

Voltál szerelmem első… utolsó?

S voltál gyermek, kit karom ringatott,

Leszel kötetben keserű utószó…

Virág, kit az élet síromon hagyott!

 

2021. június 18.