Túlráncosodott szívizmok

Túlráncosodott szívizmok

marlboropiros erek a szemgolyón
túlfakulnak a torz tükörben,
és felzaklatnak a nélküledzajok.

felégetett hidakon, túlfeszített inakon,
zaklatott zanzákon bérelt stigmák
tántorognak lerombolt ódákon.

rozéfröccsben túlpancsoltam a ritmust,
és túlszelídített utcagyerekként
önmagammal játszok túltörött órákon,
hanyagul túltiport liliomokon,
és a celofánba csomagolt mesén
mezítláb vagyok az olvadó aszfalton.
hol van az árnyék és hol van tündérország?

még a cigit is túlszívtam az erkélyen,
mi összeszűkült a panelnihilben,
és a whisky sem marja a torkomat.

túl messze a grund.
túl messze a copfod.

giccstelen csókok túlsercennek a borostámon,
mint túlnőtt szőrszálak pantomimparádéja,
és lélekpofonok suhannak a kamrában -
túldobban és túlpumpál.
térden állva szédülök és vénülök,
amíg túlráncosodott szívizmok izzadnak
túlszáradt kérgeken.

túlpattanó idegeken túlzsigerelt képzetek
évődnek,
majd ellepnek a túlszeretett idegenek.

2014. október 30.