Köldökzsinór (ars poetica ii)

Köldökzsinór

ars poetica ii

a túlparton állok,
mégis oda vágyom.
rekedt lobogók bőgnek
romantikus panelházakon.

rian az álom,
hasad a tudat.
inhalálod a múltat,
mint a rongyba tekert vánkost.
beléd törlöm, beléd ivódik.

cincog a psziché.
minden sor, minden rím
egy zokogó klisé.
kicsit fapados,
mint a rozsdán hömpölygő,
szennyest vonszoló vasszörnyek.

vagyok, mert voltam.
nem leszek, mert kevés a tinta.
úszom a nihilt, míg átfordul velem
az örökkévalóságba az esőtől
nyikorgó, fehér hinta.
a semmibe ível a szerpentin.

itt vagyok, és nem.
ti talán vagytok.
belétek szédülök,
s tetemre hívom magam.
reszketem a sarkon
tántorgó tízezres
mélysötét idegrendszerét
és a mélytorkosan bájos,
szürreális szerelmét.

sántít a csont.
s mint félrevert vészharangok,
úgy jajdul a pitvar és a kamra.
reccs.
a lélek legmélyebb bugyrai
ömlenek most rád, mint a genny.

- tiéd a királyságom,
s mint felajzott evangélium
az egyhangú sírhantok között,
egy újabb péniszmonológ
húsa kacsint feléd.

2014. január 31.