A halál katekizmusa (révész - költő)

A halál katekizmusa

(révész)

Tárnák mélyén, lassú sodrású
vízpart szélén vártalak.
Időd eljött,
tested mechanizmusa,
eme ócska gépezet
eltört, bevégeztetett.
Gyere, lelked átkísérem
a túlpartra.

(költő)

Rontás köszöntött rám.
Ismeretlen helyen,
mélysötét lélegzettel
elöntött az életvágy.
Mily üresség kong itt a parton,
s oly messze az eleven vadon.
Ki vagy hát, idegen hatalom?
Pszichém rablója?

(révész)

A holtak kísérője,
egy fekete vászon,
mire a lét rámos,
néma vizek igézője,
csuhás Charón.
Gyere, lelked átkísérem
a túlpartra.

(költő)

A húrt, mit pengettem,
megfeszült és elszakadt.
Halk nesz sem vagyok,
nevem, kétlem, hogy fennmarad.
A pokol bugyraiban fogok táncolni
vagy a mennyekben angyalfehér
felhőkkel álmodni?
Penészes kárhozat s enyészet.
Melankolikus evangélium.
Énemre vetsz keresztet.

(révész)

Strófák s rímek álmodója,
bús női szívek bájhozója
te voltál.
Sírod fölött még sincs oltár.
Zsidó vagy buddhista,
muzulmán vagy keresztény,
kihunyt a szemedben pislákoló
szenvedély.
Gyere, lelked átkísérem
a túlpartra.

(költő)

Gúny s irónia ömlik belém
gyászszagú szavaid élén.
Csónakodban kopottas pad,
benne pernyeszínű arc.
Evezem a végtelent,
tengeren egy magányos karc.
Te lettem.

(révész)

Menj, lelked átevez a túlpartra.
Béke s nihil vár.

(költő)

Csupán csendben suttogom:
Éjszaka árnyain átsuhan isteni semmibe. Álmodj!
Félvén léha halálomat, éberen álmodom. Átkozz!

2013. december 27.