Szinci blogja

 Pócsa Józsefné

 Ember az emberben

 

 Csak nézem, figyelem,

 hol van az ember az emberben?

 Cifra köntösében díszeleg,

 szakadt farmerban,

az orrába néhány karika,

amibe beesik az eső,

annyira fennhordja!

 

Színház, színjáték, ami körül veszi,

kezében mobilt nyomkod,

az úttesten se jobbra se balra

nem figyel, csak megy.

Közben elrohan mellette az élet,

s a végén döbben rá,

senki nincs mellette.

Még az sincs, aki megsiratná,

az sincs, aki eltemetné.

   Szeged-09-06

 

Március idusa.

A nagy találkozás.

1919. március 15-én született édesapám Kecskeméten.

Ez az idő volt az, amikor:

„A dualista rendszer összeomlott. Romjain új örökösök léptek fel: A diadalmas forradalom elsõ márciusi ünnepe, ünnep az ünnepek között, az idõk végéig piros betûs napja a magyar história ünnepszegény kalendáriumának. Amirõl hetven év elõtt álmodott az ország, az ma kivívott kincsünk, elrabolhatatlan vagyonunk: szabadok vagyunk. Március 15-e többé nem óvatos és ártalmatlan politikai tüntetés Petõfi szobra elõtt, afféle félig tiltott, félig megengedett és az illendõség korlátai közé beszorított "emlékezzünk régiekrõl" - de ne nagyon, csak annyira, amennyire a dinasztiának és a hadseregnek kedves, hanem immár fölszabadított ünnepe a magyar népnek..." (MAGYARORSZÁG, 1919. MÁRCIUS15.)

Apukám édesanyját nem ismerte, mármint ha lehet egy ilyen anyát így nevezni. Megszülte gyermekét, rábízta féléves korában egyik rokonára, azzal, hogy nagyobbik fiúgyerekkel (2, 5 éves) elmegy a boltba. Azóta sem került elő. Egyes mendemondák szerint egy hajós kapitánnyal külföldre ment és nyoma veszett. Édesapám tanyákon nőtt fel, cselédeskedett, egyik gazdától a másikhoz került, ütötték verték, rossz élete volt. Egyszer emlékszem mesélte, hogy büntetésből a gazda bicskával darabolta a haját, fülét majdnem levágta megsebezte. Sokat éhezett. Egyik alkalommal miközben éjjel az istállóban aludt, felébredt, nagyon éhes volt. Éppen akkor a z udvari kemencében sütöttek tököt és azt ő ellopta, mind megette olyan éhes volt. Ezért aztán kancsikával a gazda jól elverte, és akkor megszökött onnan. Más gazdához szegődött el dolgozni. Közben felcseperedett. Telt múlt az idő már legény volt mikor anyukámmal megismerkedett. 1942 benn, és elvette feleségül.

Közben ő kutatta anyját, bátyát, vajon hol lehetnek, de eredménytelenül. Illetve annyit megtudott, hogy anyja a bátyával együtt Ráckevére ment még akkor mikor őt elhagyta és beállt egy gazdához dolgozni, aki befogadta a gyerekkel együtt. Azonban hasonló módon a gazdát is becsapta, és a gyereket szintén otthagyta, aki aztán nevelő szülőkhöz került.

A kutatást megszakította a háború.

1944 március 15-én szállták meg a német csapatok Magyarországot és kezdték meg az ország szisztematikus szétrombolását!

Apukámat besorozták, elhurcolták, hadifogságba esett. A Don kanyarban harcolt. Majd megsebesült és visszahozták Magyarországra.

Akkor még nem tudta, hogy a saját bátyával, akit annyi éven át keresett, vele egy táborban volt fogságban.

Leszerelése után miután 2 lány gyermeke már volt, született egy fiúgyermek is 1949 benn.

Akkor örömében eldöntötte, hogy ezt a gyereket csakis a bátya fogja megkeresztelni, akit még nem talált meg ez ideig. Apukám azért imádkozott Istenhez, ha már a gyerekkora olyan gyalázatos volt, legalább a testvérét találná meg végre. Újra kutatásba kezdett, és lám Isten segített. Érkezett levél, hogy Budapesten lakik, az Illatos úton Azonnal felvette vele a kapcsolatot, levélben megbeszélték a találkozást.

1950 március 15-re esett a nagy találkozás. Pont születése napjára, és ez csak véletlen egybeesés volt. Megbeszélték levélben, hogy bátya és felesége vonattal utaznak Budapestről, Kecskemétre. Apukám az állomáson fogja várni lovas hintóval, ami fel lesz díszítve, az ostorra nemzetiszínű zászlócska lesz rátéve. Apukám mellény zsebébe piros szegfű. Kalapja mellett feltűzve darutoll.

Elérkezett az időpont. Apukám nagy izgalommal várta a nagy találkozást, de gondolom a testvére is. Már hallatszott a vonat zakatolása, fütyülése. Megállt a vonat és apukám szeme százfelé nézeget egyszerre, minden ajtóra, vajon melyikben fogja felismerni testvérét.

Megvan. Szinte egyszerre látták meg egymást. Közben a bátya felesége, már kezével mutatott felé és kiabált, nevén szólította apukámat. Ekkor a két ember, mint az őrült rohantak egymás felé és testvéri ölelésüknek alig lett vége. Micsoda öröm annyi év után, hiszen 31-33 évesek voltak. Sirtak örömükben. Beszálltak a hintóba. Hazaérkezvén se éjjelük, se nappaluk nem volt. Csak meséltek és meséltek egymásnak. Az öröm mámorában úsztak mindketten, miközben a másik szobában a két sógornő hasonló beszélgetésbe elegyedtek. A gyerek meg lett keresztelve, és évenként többször is találkozott egymással a két család.

Azóta már mindketten meghaltak, emléküket őrzi a család, és e boldog találkozást szájról szájra adjuk tovább.

A mikor 2001. szeptember 11-én, New Yorkban a WTC (World Trade Center – Világkereskedelmi Központ) ikertornyait terrortámadás érte, itteni idő szerint délután 3 kor, én éppen a Kanári szigetek Tenerifén a Playa de las Americas –ban üdültem. A nap egy fakultatív kirándulás keretében elmentünk autóbusszal a sziget közepén levő El Teide vulkánt meglátogatni, ami 3718 méter magasan van. Az egész üdülésem során ez a nap a legnagyobb élmény, de a megrázóbb esemény volt számomra.

Teide, vagy spanyolul El Teide egy aktív, bár alvó vulkán, amely legutóbb 1909-ben tört ki. A vulkán és az azt körülvevő terület alkotja a Teide Nemzeti Parkot (spanyolul Parque Nacional del Teide). A park 18900 hektáron terül el és a világörökség részét, képezi 2007. június 29-e óta.

Míg felkapaszkodtunk a vulkán lábához, holdbéli kísérteties látvány tárult elénk. Elszenesedett kiégett erdők, fekete sziklák. Még a buszban is olyan zene szólt, amitől borsókázott a hátunk, éreztette velünk a vulkán félelmetes erejét. Bár a vulkán régen tört ki, mégis azt éreztük, ott leselkedik ránk, a levegőben volt a jelenléte, szinte hallottuk a neszt, hogy valami nincs rendben. Mikor felértünk, megint csak szomorú esemény fogadott bennünket. A libegő, amivel el tudtunk volna jutni a vulkán szájához, le volt égve. Éppen az előttünk levő héten égett le 6-vagy 8 turistával, akik ott égtek szegények halálra. Gyalog mentünk egy darabig egy sziklát megmászva, onnan fényképeztük a szomorú látványt. Hazafelé menet, egy újabb tragikus eseményt mesélt az ottani idegen vezető. Nem rég egy 30 főt menekítő hajón lelövöldözték azokat a menekült embereket, akik fizettek azért, hogy hajóval ide szigetre eljuttassák őket. Mielőbb célba értek volna, lelőtték őket a gazemberek, belelökték őket az óceánba, elszedték pénzüket. A tetteseket elfogták és az ítélet is megvolt.

Amikor este jó későn hazaértünk, csak a nagy csend fogadott megint bennünket, senki nem volt lent az üdülő strandján, halotti csend uralkodott. Nem tudtuk elképzelni mi van most. Mikor beértem a hűvös klímás apartmanban bekapcsoltam a Tv-t. BBC- néztem, éppen akkor mutogatta a berepülést, hogy a World Trade Center – Világkereskedelmi Központ) ikertornyait terrortámadás érte és angolul mondogatta az eseményeket. Mivel nem tudtam angolul, azt hittem kitört a háború. Lehet, hogy nevetségesnek tűnik, amit írok, de első látásra úgy tűnt minden. Azonnal telefonáltam a gyerekeknek, de már közben jöttek az

Sms-ek 6-7 személytől is. „Azonnal indulj haza, ne várd meg az üdülés végét, nem lehet tudni mi lesz ennek a vége”. A repülőtéren fegyveres őrök ellenőriztek mindenkit. A levegőben vibrált a félelem, minden ember szeme sarkából mindenkit figyelt, mintha köztünk lennének a terroristák. Én is egy olyan kinézetűt figyeltem állandóan, szinte biztos voltam benne, hogy nem jóban sántikál. Nagyon féltem! A repülőbe mikor felszálltunk, senki meg sem nyikkant hazáig sem, pedig 6 órás út Budapestig. A repülő téren itthon a váróba sem engedtek be senkit, fegyveresek fogadtak. Nagy volt az ellenőrzés. Azt hiszem tovább ezt nem, kell folytatnom, mindenki gondolhatja mit éltem át abban a 10 napban, mire hazajutottam.

Röviden ennyi az akkori eseménydús üdülésemről. Javaslom, ezt a szigetet, ha tehetitek, látogassátok meg, felejthetetlen élmény lesz számotokra is. Köszönöm, hogy elolvastátok.

 

 

 

Tudjátok- e, hogy születtek a Kanári szigetek?

Valamikor hatalmas földrengés következtében elsüllyedt az összefüggő földrész. Mindenki odaveszett. Azóta is, ha nézed hosszasan az óceánt a szigetről, úgy látod, hogy ezernyi ember nyújtogatja kifelé karját. Ezt én is láttam és valóban olyan érzés volt.

Egy kis kanári madárkának sikerült megmenekülni.

Felröppent és tizenhárom könnycseppet ejtett az óceánba. Ezekből a könnycseppekből lettek a kanári szigetek, mely tizenhárom szigetből áll. 

Valamikor réges-régen 30 éves koromban elterveztem, hogy 50 éves születésnapomat a Kanári szigeteken akarom ünnepelni.

Akkoriban még ritkaság számba ment a Kanári szigeteken való üdülés. Szinte álomnak tűnt a kívánságom akkor. Elérkezett az 50. születésnapom.

Párom nagy sejtelmesen köszöntött egy borítékkal. Azt hittem pénz van benne, de pénzt soha nem adtunk egymásnak ajándékba, ezért gyanús volt. Kibontottam. Nagy meglepetés ért, egy páros üdülési befizetésről szólt az iromány Gran Canáriára. Örömben sírtam

Gran Canaria a Kanári szigetek harmadik legnagyobb szigete. Körülbelül 1530 km2 kiterjedésű és nagyjából 700 ezer lakos él itt, amely majdnem a fele a Kanári szigetek lakosságának. A sziget, ahogy a többi is, vulkanikus eredetű, a legmagasabb csúcsa a Pico de las Nieves (1950 m. t. f. m). Gran Canaria Tenerifétől délkeletre és Fuerventurától nyugatra terül el. 

Mikor közeledtünk a magasból a Gran Canáriát, csak egy forint nagyságúnak láttam.

Szent ég,- mondtam-oda szállunk le?

Mikor megérkeztünk már este volt. A repülőtérről még sokat mentünk busszal a szerpentineken. Már éjfél tájt volt mikor megérkeztünk, de egyik ámulatból a másikba estünk. Gyönyörű szállodánk a Lago Tauritó a szikla oldalába beépülve, kivilágítva gyönyörű volt (videón láthatod) Előtte a nagy fürdőmedence, és csodálatos park. Mi az ötödig emeleten laktunk és erkélyünk az óceánra nézett. Nagyon szép szobánk volt gyönyörűen berendezve. A svédasztalos ellátás minden igényt kielégített. Mondanom sem kell, hogy a spanyolok kitesznek magukért. Ami szem szájnak ingere, ott minden volt. A kéthetes programunkban sokféle fakultatív kirándulási lehetőség közül választhattunk.

A szigetet bejártuk, ami gyönyörű szép.

A fővárosa Las Palmas-nagyon szép város. A párom az ottani férfiakkal annak ellenére, hogy nem beszélt spanyolul, azonnal fel tudta venni a beszélgetést.

Miután említette Puskás nevét, rögtön szót értettek, egyik mondta spanyolul, a másik magyarul. 

Egyik nagy élményünk egy magánkiránduláson volt. Elmentünk busszal Puerto Rico-ba.

Puerto Rico a Gran kanária közepén, egy hegy tetején van, gyönyörű város (videón látjátok). Fent van a központ a hegy tetején. Ott kiszálltunk.

Egyszer csak, megállt mellettünk egy taxis, és invitált bennünket befelé a kocsiba. Nem tudtuk mit akar, gondoltuk városnézésre akar rábeszélni. Mutogattuk neki, nincs pénzünk kocsikázni, de integette, hogy nem kell neki pénz, ide visszahoz, csak menjünk vele. Beszálltunk, és mint a szélvész vitt a szerpentinen lefelé az öbölbe. Na, mondom ez elrabolt bennünket. Ott bekísért egy irodába, ahol magyarul fogadott egy hölgy. Be akart szervezni egy szálloda láncsorba tulajdonosnak egy bizonyos összegért. Cserébe, ha jól emlékszem talán két hét üdülési jogot biztosítottak volna egy évben. Ebbe nem mentünk bele, és a taxis visszavitt oda, ahol felvett. Mindenesetre szép kis út volt le és fel a videón látott szerpentinen. 

Másik emlékezetes kirándulásunk a Kanáriai sivatagban a" tevegelés" volt. Tizenöt teve volt összekötve, mi meg kettesével üldögéltünk a büdös teve két oldalán.

A tizedik teve valamiért megijedt és elkezdett ugrálni. Erre az összes megijedt, némelyik átvette az ugrálást. Mi potyogtunk ugráltunk le róla. Volt, akinek a lába tört el, volt, aki megsérült. Szóval volt nagy riadalom. Többet nem ültem tevére üdüléseim során. További fakultatív kirándulások alkalmával bejártuk a szigetet. Este színvonalas spanyol műsorok voltak a szálloda éttermében, spanyol táncok, flamenco stb.

Nagyon jól éreztük magunkat. Az a spanyol zene még most is néha a fülembe cseng. Egy hét után nagy meglepetésben volt részünk. Kopogtatnak éjjel az ajtónkon. Egy nagy csokor virággal és egy pezsgővel egyik szegedi barát házaspár jöttek köszönteni. Utánunk jöttek egy hét után a Gran kanáriára Szegedről.

Azt a hetet már együtt töltöttük el barátainkkal. Ez a barátság még ma is tart.

Szeretettel gondolok vissza erre az emlékezetes utamra is.

 

https://www.youtube.com/watch?v=IFxLBNADZuA

Korzikán  jártam .

Nem túl régen a Sas Travel Utazási Iroda jóvoltából Korzika szigetére utaztam autóbusszal.

Nálam vendégeskedett Ausztráliából egy házaspár, akiket „Csoda csiga” beszélgető programban ismertem meg. Melissza és András volt a nevük. 

Ők hívtak meg erre az útra és fizették nekem viszonzásul ezt az üdülést, mivel nálam laktak közel fél évig.

Első nap Velence környékén szálltunk meg, majd továbbutaztunk Livornóba. 

Közben megálltunk Pisában, ahol a ferde tornyot néztük meg.

 

Az esti hajóval mentünk át Bastiába, Korzika szigetére.

A szállásunk Bastiától 80 km re volt Korzika keleti partján a Ghisonaccia/Villa De Vacances Marona D’Oru-ban. 

Ez egy üdülőtelepen van, közvetlen a tenger partján .Megérkezésünk után pihenőnap volt, lehetett fürödni a tengerben, vagy éppen hegyet mászni. 

Én vesztemre barátaimmal hegyet másztam. (másnap alig bírtam lábra állni az izomláztól )

Egyszer csak látjuk, a hegyek felöl közeledik a sötét félelmetesen fekete felhő. 

A tengertől szállásunk mintegy 20 méterre volt. Láttuk a tengert elmérgesedni, szürke lett, és hatalmas hullámokat kezdett verni a szélvihar. Mintha világvége közeledne. Szakadt az eső, mintha vödörből öntötték volna. Mi már akkorára hazaértünk szerencsére a hegymászásból.

A mi apartmanunk a folyó melletti oldalon volt, ami jött le a hegyről.

 

Morajlani kezdett az idő, szinte kicsavart vastag fákat hozott a víz magával, és vitte a tengerpartra. Az utcán legalább 30 cm -s víz hömpölygött. Amikor estefelé vége lett a csúfondáros időnek, kicsit lenyugodott a tenger és mi magunk is. Kimentünk a tengerpartra, ami végelláthatatlan terítve volt mindenfélével, kicsavart fákkal, cipőkkel, ruhákkal stb.

Ezt a csendéletet soha sem felejtem el, a vihar utáni csendet, ami akkor a tengerparton volt. A következő napokban kirándulás volt a sziget északi csücskébe. 

Aki nem járt Cap-Corsen az nem ismeri Korzikát, mondja a közmondás. A körutazás során feljutottunk 404m magasan álló Mattei malomhoz. 

Ez Korzika máig őrzött egyetlen malma. 

Tovább utazás Calviba Korzika legnagyobb turista központjába, ahol a Fellegvárat, a kormányzói palotát, St. Jean Babtiste templomot is meglátogattuk.

Közben más nap pihenés, szabadprogram volt.. 

Következő napi program   Monte Leccia, Ajaccio, a császári város-Cargesse, Calanques-Porto-Scala di Santa Regina. Ajaccióban a Napóleon család emlékével találkoztunk léptem nyomon, szobrok, utca nevek épületek. Napóleon lóháton, négy testvére társaságában.

Voltunk Napóleon szülőházában is, és a falon a családfát is megszemléltük.

Továbbutazás Korzika egyik legnagyobb látványosságához a Les Calanches-hez. 

A világ csodái közé tartozik a Korzika legszebb természeti szépsége ---Piana és Porto között az ún. Calanshe. Lehengerlő színjáték, amit itt a természet alkotott. A Tenger intenzív kékje, gránit rózsaszín, narancssárga, vörös palettája igazolja e kivételes táj hírnevét. Egy hatalmas sziklatömb 4 km hosszan és meredeken kimagaslik a tengerből, mély vörös labirintussá válik, melyben ember menthetetlenül elveszne.

A nyugati part másik csodája , amit nem emberi kéz alkotott a Scala di santa Regina 

(Égi királynő lépcsője) Ez Korzika legvadabb és leghíresebb vidéke. Egy gránitból való Dante-i pokol 8 km szakaszon. A mélyben hatalmas sziklatömbök között zúg a Golo. 

A buszunk sok viadukton, alagúton át, kanyargott a félelmetes szakadékok mentén, ahol igencsak féltünk.

Másik útvonalunk Moriani Plage –Aleria-Porto-Vecchio-Bonifaccio.

Bonifaccio a világ legszebb városa. A tenger felöl csodálatos fehér mészkő sziklafalak állnak, több mint 60 méter magasan. Sétáltunk az óváros hangulatú utcáin. 

Itt több 13-14sz-i templomokat látogattunk meg. Itt megint csak eltévedtem a szűk kacskaringós utcákban, mert lemaradtam és elbámészkodtam az időt. De nem sokára előkerültem, megkerestek. Volt egy órás hajókázás is a híres grottokhoz (tengeri barlangokhoz) ami megint csak csodálatos látvány volt. 

Reggel tovább utazás Bastiába, ami sziget legnagyobb városa. 

A város főterén szintén szobor, ami Napóleon Hadvezért, mint római császárt ábrázolja.

 

Hazautazáskor a hajónk pont éjfélkor indult. Szép csendes éjjel volt induláskor.Elfoglaltuk a helyünket a több emeletes hajón. Egy sarkot kiválasztottunk magunknak, 

Elbarikádoztuk a területünket és lefeküdtünk a földre aludni, mint ahogy mindenki tette. Kb egy óra múlva arra ébredtem, hogy a fejemnél a hajót valami veregeti. 

Ringatózunk szépen, úgy hintázgatunk. Mikor észhez tértem, körülöttem senki sem volt.

Kissé megijedtem mi a csuda van, mi történhetett. Gyorsan felálltam és próbáltam kimenni a folyosóra, de elestem. Annyira ringatóztunk ide- oda, hogy az egyensúlyomat sem tudtam megtartani.. Végre kijutottam kapaszkodva.

Kint a folyosón a mosdó körül sorbaállás, ki- ki a lépcsőn fogja a gyomrát, köztük az ausztrál barátaim is sápadtan összegörnyedve ülnek a lépcsőn.

A tengeren akkora vihar kerekedett hogy a hajónkat dobálta. Süvített a szél, a hullámok csapkodva verték a hajót, ami igen csak meg volt rakva kamionokkal, autókkal, több emeletmagasságban. Szóval senkinek ilyen utat nem kívánok, azt hittem nem kerülünk haza élve, féltünk, hogy felborul a hajó.

Bevallom, amit elmulasztottam imát életem során, ott akkor mindent bepótoltam. 

Ez a vihar 6 órán át tartott, míg reggel 7 re elértük Olaszország partjait Livernot. Livernoból hazautazás Szegedre.

Szomorúan zárom ezt az üdülésemet, ugyanis az ausztrál barátom, amikor hazaértek, megtudta hogy 75 % -s előrehaladottan súlyos beteg lett, azaz menthetetlen. Itt léte alatt semmit sem érzett azon kívül, hogy fogyott, de nagyon jól érezte magát .

Hazaérkezés után 1, 5 évre meghalt. Előtte egy héttel a kamerán elbúcsúzott tőlem, mindent megköszönt és további szép életet kívánt.

Meghívtak magukhoz Ausztráliába Brizbanba, de ide már nem fogok elmenni, mivel a barátom meghalt, és felesége Melissa nem tud magyarul. 

Erre az utamra a tengeri vihar, és a kedves barátom halála miatt nem térek vissza, de Ti menjetek, mert olyan gyönyörű színes sziklákat sehol sem láttam eddigi útjaim során.