Szinci blogja

Másoltam a Magyar Parnasszus oldalról .
"
A ragrímről (mert nem árt beszélni róla)

Hogyan is állunk a ragrímekkel?

Nem kívánok most a rímről, erről az igen fontos verstani elemről átfogóan írni, hiszen nem kicsi anyag. Aki behatóan szeretné tanulmányozni különböző formáit, fajtáit, képleteit, annak ajánlom az interneten fellelhető anyagot, illetve Hegedüs Géza A költői mesterség című remek könyvét. A különböző irodalmi portálokon, és elsősorban itt az Élő Magyar Líra Csarnokában szerzett tapasztalataimat szeretném megosztani Veletek, elsősorban a rímek igen gyakran használt válfajáról, a ragrímről.

Mi is a ragrím? Röviden: a szóvégi toldalékok (szuffixumok) összecsengése. A magyar nyelv az agglutináló, magyarul toldalékoló, vagy ragozó nyelvek csoportjába tartozik. A toldalék lehet képző, jel, vagy rag. Ezek mindig egy szótőhöz (morféma) kapcsolódnak. 

A ragrímek ellen az irodalomkritikusok, esztéták gyakran hoznak fel kifogást, miszerint monotonná teszik a verset, ezért lehetőleg kerülni kell a használatukat. Ugyanakkor szépszerével találunk rájuk példát klasszikus költőink eszköztárában is. Mi tehát az igazság? Nekik szabad használni, nekünk pedig nem? A probléma ennél sokkal összetettebb. Vegyük sorra az aspektusait.

Az legelső válaszom a klasszikusokat példaként felhozóknak szól. Vörösmarty, Petőfi, Arany a XIX. században élt, de még Ady, és József Attila is csaknem száz évvel ezelőtt alkotott. A magyar nyelv és az irodalom azóta sokat fejlődött, gazdagodott. Ha megrekedünk a száz, vagy kétszáz évvel ezelőtti nyelvhasználati, alkotói szinten, akkor nem vagyunk mások, csak klasszikusaink epigonjai. Ez a kor tőlünk már  sokkal többet vár el, és joggal! De a korszerűség nem a posztmodern költők majmolását, és a rímek valamint más kötöttségek kényelemből, vagy divatból való elhagyását jelenti, hanem megfelelést egy magasabb szintnek. 

Ragrím és ragrím között jelentős különbség lehet. 

1. Ha csupán egyetlen szótagra (magára a ragra) terjed ki a ragrím, az bizony nagyon monoton hangzású, és éppen elég szegénységi bizonyítványnak. Például ajtónak – ablaknak. Ha viszont a szótőre is kiterjed, az már nagyfokú enyhítő körülmény. Például: ablak-nak – paplak-nak. Láthatjuk, hogy itt nemcsak a rag, hanem maga a szótő is összecseng, méghozzá teljes terjedelmében. 

2. Ugyancsak elfogadható az az eset, amikor két különböző szófajhoz kapcsolódó rag cseng össze egymással, még akkor is, ha hangalakra teljesen megegyeznek. Pl  a pap-nak – kopog-nak. Mindkét esetben -nak  a rag, de míg a hívórímnél főnévhez kapcsolódik a birtokos személyrag (pap-nak), addig a válaszrímnél az igéhez kapcsolódik az igei személyrag (kopog-nak), amely bár hangalakra azonos, mégis teljesen más jellegű toldalék. Persze, itt is szebben hangzik, ha ráadásul a szótövek, vagy legalább azoknak az utolsó szótagja összecseng. Pl : a pap-nak – falaz-nak.
Ha bizonytalanok vagyunk ezeknek a használatában, akkor elég arra vigyáznunk, hogy lehetőleg a hívórím és a válaszrím különböző szófajhoz tartozó legyen. 

3. Természetesen létezhet olyan eset is, amikor hosszas töprengés, és akár rímszótár igénybevétele sem segít egy bizonyos szóra szépen rácsengő rímet találni, és elkerülhetetlen a ragrím használata. Olyankor törekedjünk arra, hogy ilyen eset lehetőleg ne forduljon elő sokszor a versben, mert az igencsak csökkenti munkánk esztétikai értékét.

Konklúzióként, a ragrím nem minden esetben üldözendő verstani eszköz, de kétségtelenül a könnyebbik út. Kerüljük, ha van rá lehetőségünk, ha pedig nincs, akkor vegyük figyelembe a fent leírtakat. "

Az alábbi cikket ajánlom olvasásra, mivel itt a POET oldalon azt tapasztalom, ha valaki kritikát mert írni, azonnal letiltják!
Többektől hallottam már . 

   "A fejlődésünk szempontjából különösen fontos, hogy hogyan fogadjuk a kritikákat. A legtöbben hajlamosak hinni annak, aki pozitív kritikát mond a művükről, és sokan megsértődnek, vagy vitatkoznak negatív kritika hallatán. A legtöbb esetben azonban mindkét reakció hibás.

Amikor valaki egy kezdő versére kizárólag pozitív kritikát mond, azt általában vagy azért teszi, hogy ezzel is bíztassa őt további alkotásra, vagy azért, mert nem meri megmondani, ha nem tetszik neki valami, vagy egyszerűen nem ért hozzá, és csak a tapasztalatlansága (vagy elfogultsága) miatt találja jónak a művet. Bizonyos helyzetekben természetesen más dolgok is állhatnak a háttérben, többségüknek azonban semmi köze a vers valós értékéhez. A "szép vers, nekem tetszik", és hasonló megnyilvánulások nem számítanak komoly verskritikának, és bár örülhetünk neki, hogy valaki (valószínűleg) jónak találja művünket, nem szabad elbíznunk magunkat.

A negatív kritikának mindig örülni kell, akkor is, ha nem értünk egyet vele. Sok esetben csak hónapok vagy évek múlva visszaolvasva jövünk rá, hogy a kritikusnak igaza volt. Ne hagyjuk, hogy a kritikák kedvünk szegjék, próbáljuk inkább felhasználni őket, és tanulni belőlük. Ne legyünk restek a már kész versünket is megváltoztatni, ha úgy látjuk, hogy valóban lenne mit javítani rajta!"