Őszbe múlás

Semmivé lesznek a felhőillúziók,
csillagimákat kezd súgni a messzi ég,
- még cseppennek a napfény-infúziók,
de hollószárnyat növeszt a magasság-kék.
Csipkebogyóparázsnyi alkony, pozsga-szép,
tájpapíron könnyed őszi impressziók,

páralány tereget teagőz-csipkét,
lombosodik a néma árnyékerdő.
Szellőrévület pilléz, de már halálszikét
ránt az éj, tán megváltást nyújt a teremtő...
A padra bújt szívverés utolsója eljő.
Magával viszi minden emlék-kincsét,

ahogy tárul a pitymallat-karú csönd,
és megáll az Isten napsugár arca előtt.
JÓ anyaként elengedi léptét a föld,
sorsára több bánatbogáncs nem nő,
- neki most már minden május és minden zöld,
megtalálta a titkos pitypangmezőt.