Nézni és látni

Csupa csillagtünemény az éjszaka,
s miként őzsuta hajtja fejét hajnali
percnek, úgy emel fel emléked fényszava
Anyám...Mint kis páraneszt, úgy hallani
hangod tiszta szelídségű dallamát,
amíg a felhőszirtek csipkéin túl
Isten közénk küldi Mindenszentek havát,
s a gyertyák szembogarán a hit felgyúl.
Az ellebegő alkonysugarak között
egy lélegzetre láttam Mária-arcod,
szereteted bennem ünneppé öltözött,
hogy érezzem, egy Anya sosem lesz halott.

Gyászpirkadat jött, Halottak napja, Apám.
Ködmécseseket gyújt fölém az ég is,
hátha kegyelmet lel az a kislánymagány,
mi engem tegnapba tűnéseddel rémít...
Minden szélbe pillenő sóhaj egy zsoltár,
fénymese a lényeg emléklapjain,
hol látom, amint télre szenet hordtál,
hogy házmeleg óvjon a fagy napjain...
Mesélnek az őszhomályt reszkető lombok,
minden csöndszívhang ott a völgynek zugán,
s ahogy kisimul a láthatárhomlok,
Te csillagderengésként sétálsz az utcán.

Hajdani melegség sejlik át az esten,
csipkehomály alatt a Halottak napja szép,
ahogy gyertyahajnal lobban a percen,
s pár falevélharang zeng méla ősz-zenét.
Hantodon a sok mécs kis páracseppsugár,
fénymosott fohász a gyermeki hitből,,
mi kezét nyújtja a nagymama után,
s a szeretet ölébe ül téren és időn.
Látom ezüsthajad fésüli fenn a Hold,
majd kis csillagkrizantémokat tűz belé.
Tudod ily gyönyörű angyal soha nem volt,
mint ahogy Te lebbentél ma szívem elé.

Kitágul a csöndből sok apró fényhajlék,
az opálhorizont is derülni látszik,
fárad, elül az éjjeli széltajték.
Árvalányhajként lebben a hajnal, s játszik,
csillaglabdákat dobál a felhőtúlra,
s ahogy konyaksugarú szemén rám néz az ősz,
és a nyirkosság gyöngyperceit hullja,
már tudom Apu, felém csak emlékúton jössz.
Nézem a Napot, csak pingált rózsa-parázs,
míg a mező méla zöld tekintete a Tiéd,

de avar-árnyak lengik a valót, a halált,
ellepik hajadnak puha földszínét.
Amint az estre gyertyafreskót vet a köd,
belém borzong életed hunyt szemhéja,
mit a gyász csipkekönnye oly szépre föd,
- a tudat billen, és a szív bánattól béna,
mert mélyébe reng újra elmúlásod.
Pedig elképzelem, gyermekhitekkel,
hogy egy másik pitymallat felébreszti álmod,
mert szólnod kell! Kérlek szólalj meg itt bennem!

Úgy mentél a némaság fogadalmába,
hogy csupán az éj nyugtalansága üzent,
s későn derengett jele világosságra...
- Addigra Te gyújtottál csillagtábortüzet
odafent. Hiányod nyílt bordatörés lelkemen,
kihűlő végtagok fájdalma rajtam.
Pillanataink gyufalángját keresem,
hogy mosolyod melegét élni visszakapjam,.

Még emlékszem a régre, a letűnt korra,

tócsaparátzs-csillagokra felettünk,
ringló-fényű kékjét az alkony hogy szórta,
s mi kis pitypang-ejtőernyőket reptettünk,


míg bele nem törődött az est az éjbe.
Körös körül páralombot nőtt a táj,
borzongását lassan hintette a szélbe
a gyepre didergő ősz, hűs illatán


tejút-derengőssé vált itt lent a világ.
A szív játszóterén papírsárkány szállt,
masévá tett kis mosolyintarziánk,
míg fuvallat pörgetett avar-körhintát.


Aztán felhőképeskönyvet rajzolt az ég,
falevélzizzenés dúdolt az árkon,
mint gyermekkórus zengte el énekét,
szerte utcán, mezőn és faluhatáron.


Mikor esőragyogás hullt a délutánra,
angyalok pilinke-kacaja volt az,
így öltözött észrevétlen szép ruhába
Isten kegyelmével a születő holnap.


MAjd a galagonya-idő hajnalt pirult,
Hold-anyám letett a párnámra csendben,
az új nap szememből májusra virult,
ahogy a kislány e meséket hitte bennem.

Elpárolognak lassan a fényfilterek,

A szél halk dallama hallik odakint,

még bágyadtan pislognak csak a házak,
a láthatár épp szétleheli a fényszínt,
s a falu vállán kicsiny emberálmok várnak.


A hűvösség zamata még telet idéz,
de ahogy a patakpára fölfelé száll,
tisztára mossa itt a napok szívét.
Pedig minden függöny mögött búvik egy árny,


az alkonyok sóhaja olykor elnehezül,
s néha a virradatperc is szembe nézni fél,
de a lélek lepke, s a gubóból kirepül,
hisz a márciusremény hozzá is közel ér.


Az Isten minden sorsban ott élő hajnal,
piciny, ébredést váró tavaszsugár.
S bár gyermekként dédelgetjük kitárt karral,
valahogy köréje nő a csillagtalány...


Mégis mindig virágsarjulássá lesz
a holnap, mert minden fában, és földillatban
az Isten jámbor tekintete rejtez,
s mind ki itt jár rátalál a pillanatban.