Nézni és látni
SzerelemHa eljön a reggel
Csak a szél sétál most velem idekint,
a pillanat macskakövén homályrajz,
szívverések hullatják halk könnyeik.
Felettem meg-megcsillan pár csillagkvarc,
a Hold bagolyszeme sárgán villan,
még szép is lehetne az alkony-magány,
de távolságod vele már itt van.
A csönd felébredő szerelemhalál,
most csak az éj közele nyújt tenyért,
ahogy térdhullássá lesz a remény,
bár esdenék még élni, akár egy csekélyt,
de gyertyalángunk azt hiszem, most elég.
Csak a viaszhűvös marad majd holnap,
és a szalmaszálnyi muszáj, hogy menni kell,
úgyis, hogy szívünk már más ritmust dobban,
mert fel kell nőni, ha eljön a reggel.
A szív májusa
Mintha ezer és ezer láng-akác nyílna,
piciny páralámpásokba révedek,illatod egész lényemben virágmező,csak rád gondolok, s újra hazaérkezek.Emelsz és ringatsz, mint óceán-felhő,
borostyánvágyam szikár törzsedre nő,lombszívek alatt szerelemmé kacaglak,s ahogy mosollyá szülsz, életté lesz a Nő, aki csak Veled érzi magát szabadnak.
Fénypitypang vagyok, mikor ajkamra gyúlsz,és TE egész az univerzumig lehelsz,majd amikor szíveddel reám borulsz,májust gyönyörűsödik, ahogy szeretsz.
(Régi szerelem emlékére)
Új május jött
Új május jött el most, Veled.
Mindent ami Te
Neszezéssé jámborodik lassan a szél. A pára vizes ezüstként ül az estre.
Feléd indulnak gondolataim, az érzések apró sóhajai...
Halkan, minden levegővételben hozzám érsz. Tudnod kell,
örülök, hogy megálltál mellettem, és az úton pár lépést velem teszel.
Ahogy hajdanán kinyíltam belőled a világra, úgy nyílok most is...
Bármerre megyek, elkísér ízlelésed. Megismerésed csodái, miket nekem
adtál és adsz. Nincsenek miértek. Megtalálni érzek minden választ. Egy nap
majd újra ismeretlen ösvényre térek, nélküled. Mégis megnyugvás tölt el.
Életem tenyerében itt vannak ajándékaid. Szívdobozba zárom őket. És mosolygok Rád.
Mielőtt elengedném a kezed, közelebb húzódom. Nézlek. Mintha ujjaim
simítanának köszönve végig arcodon, pedig csak a szemem...Érzed?
A csend epicentruma megrengeti ezt a pillanatot...Aztán összeér a testünk,
nyakad köré fonom a ki nem mondhatót...ami bent dübörög. A Veledbe
bújva hagyom szelídülni remegésem...Ajkadon ott hagyom a nő lelkének
egy darabját, s én viszem a férfiét. Talán megőrzöd magadban. Én őrizni
fogom. Szeretve mindent, ami Te, a holnapnak maradt emlékekben is.
Most úgy
Most úgy lobogsz bennem,
Most úgy simulsz bennem,mint gyermeksóhaj a csöndringó anya-ölén,olyan tisztán, otthonosan,mint a régen várt békém.
Most úgy lélegzel bennem,mint májusi nyírfák a könnyű szélben,szárnyadon tartasz, mintcsillaglepkéket tartjaaz éjjel.
Most úgy gyönyörködlek, mint egy kislány a világot,miközben megtalálokmegannyi égen földöneddig nem lelt asszony-álmot.
Most úgy teszel teljessé, ahogy életet a halál.- Mert tudod, ha nemszeretsz meg egykoron,nem is lennék ma már.
Most úgy vagyok szép,mint mezőn a vadvirágok,zsigerből, szabadon,mert nem lehetekhajnali ég-érzés máshol,csak ajkadon.
Most úgy szeretlek, ahogy talán azelőtt sem.Mert ez a szerelemútközben felnőtt,mielőtt önmagára ismerveBenned, bennem, egyszer csak hazajött.
Tudom, Te mindig is úgy láttál, ahogy voltam.Őszinte-meztelen.S bármi lesz holnap,én tudom, mármegérkeztem a szemedben.