Symonka blogja

Hű, de piros ez a málna,

Belefér a kicsi számba,

Gurul jobbra, gurul balra,

Aztán, hopp a pocakomba.

Epret ettem, szép leszek,

Nézzétek csak gyerekek,

Kicsi szívek, harmatosak,

Tányéromon sorakoznak.

Szeretem az érett körtét,

Aranyszínben tündököl még,

Íze édes, zamatos,

Vilmosunk is aranyos.

Nézd csak, itt a görögdinnye,

Nem fér el a tenyerembe,

Kapaszkodjál kiskomám,

Majszolni egy tudomány.

Őszibarack piros-sárga,

Napsugárnak édes álma,

Íze olyan mennyei,

Én akarom leszedni.

Meggyet ettem, szeretem, bár

Kicsit fanyar énnekem.

Arcomra egy mosoly szalad,

Fülbevalóm ízes falat.

Aztán majd, ha jóllakom,

Kerek lesz a pocakom.

Ha még egyszer kezdhetném,

Újjá születnék, ha még egyszer

Megélném, másként tehetném,

Szabad lelkem többé láncba nem vernék,

Magzati létem ujjongva megélném,

Áldást mondanék minden óráért,

Imádságot minden éjszakáért,

Féltve őrizném minden titkomat,

Tőlem el nem vennék saját sorsomat,

Hatalmas lennék és rendíthetetlen,

Meg nem értenék, én már miért nem...

Ólmos évek mérge lassan felszívódik,

Fémes íz a számban, ez maradt, utóíz.

Minden mi igazsgág, az valaki másé,

Arcomba ordítják, s megcsalnak, fáj még?

Ha háború, ők árulók, ócska árnyék lelkek,

Fölém magasodva kéjesen befednek.

Csukott szemeimmel kémlelem az eget,

Akkor is fönt vagyok, dacolok veled,

Erőm a szeretet, soha meg nem érted,

Mert magadat látod istenségnek.

Hatalmi játszmád sokakkal játszhatod,

Nincs, ki tükröt tartson, csak riadt alakok,

Sunnyogva húzzák súlyos terhüket,

Próbálják a jelmezt - nehéz darab ez.

Mindenki érted, az egy pedig senkiért,

Gőgöd hízlal naggyá, a sértett büszkeség,

Ott adsz, ahol kapni vágysz,

Lelket kifosztó ősi vágy,

Körbe, mindig csak körbe jársz,

Régi-szép szívek, összetört pohár.

Kicsöngetnek - én még időt kérek

Nincsen idő, mert eltűnt a mába'

Nincsen tér, mert nem vagy velem a szobámba'

Nincsen szó, mely e világra vágyna

Sem zokogás, mely sodrássá válna.

Ma még hatvan..., de holnap már hetven,

Sírjak vagy nevessek, hogy ezt még megérhettem.

Nicsak, itt-ott ráncos, több lett bőrömön a redő,

Tessék mondani, e testre mennyi a kihordási idő?

Cinkelt lapokkal játszik az élet,

Esélyed sincsen, kiszámol téged,

Ócska kis hasonmás, talmi csillogás,

Gyűrött papíron egy karcos vallomás.

Jövőnek hívod, pedig a múltad árnya,

Mi kivetül reád és elcsalja  mádat,

Ravasz kis ördög, ki madzagon húz,

Sodor az árral a parttalan múlt.