Mondom magamnak

Intelmek magamnak

 

„Csak én bírok versemnek hőse lenni

első s utolsó mindenik dalomban:

a mindenséget vágyom versbe venni,

de még tovább magamnál nem jutottam.”

 

írta Babits bölcsen sok éve már,

ám, ha neki sem sikerült elkerülni,

nekem próbálkozni is kár…

 

„Ha nem tudsz mást, mint eldalolni

Saját fájdalmad s örömed:

Nincs rád szüksége a világnak,

S azért a szent fát félretedd.”

 

figyelmezett Petőfi minden verselőt,

persze ő még nem ismert engem,

ki fejet hajtok égő lánglelke előtt.

 

„Letészem a lantot. Nyugodjék.

Tőlem ne várjon senki dalt.

Nem az vagyok, ki voltam egykor,

Belőlem a jobb rész kihalt.

A tűz nem melegít, nem él:

Csak, mint reves fáé, világa.

Hová lettél, hová levél

Oh lelkem ifjusága!”

 

Kommentár Aranyhoz, ugyan már! Minek?

Csak magamnak mondhatnám, más senkinek.

 

"Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat.

Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget:

bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked?

Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat

s aki feléje fordul, egy percig benne éghet.

 

Az okosak ajánlják: legyen egyéniséged.

Jó; de ha többre vágyol, legyél egyén-fölötti:

vesd le nagy-költőséged, ormótlan sárcipődet,

szolgálj a géniusznak, add néki emberséged,

mely pont és végtelenség: akkora, mint a többi.

 

Fogd el a lélek árján fénylő forró igéket:

táplálnak, melengetnek valahány világévet

s a te múló dalodba csak vendégségbe járnak,

a sorsuk örökélet, mint sorsod örökélet,

társukként megölelnek és megint messze szállnak."

 

Weöres titkokat árul el, s meg is mondja pontosan,

hogy mit tegyek, csak azt nem, hogy hogyan…?

 

Á, hagyom a régieket, valami új, valami izgi, jó

és bíztató kéne már, lehetne mondjuk Varró?

 

Varró Dániel: Se óda, se bordal

 

Jöjj, hajnali Múzsa, és írni segíts,

nem jön ceruzámra se óda, se bordal.

A papír egy üres, korareggeli beach,

jöjj hónod alatt boogie board-dal.

 

Kávék fanyar, őszi levét iszom én,

s úgy vágyom azokra a nyári vizekre...

Vörösödve feküdni a beach közepén,

míg jössz a homokba zizegve.”

 

A szivacskutya hangja. Amint leverem.

Folyatom tele langyos vízzel a kádat.

Kutyaként ugrál föl a hű szerelem

rád, nyalja a tenger a lábad,

 

úgy jössz boogie board-dal a hónod alatt...

Állát kacorozza derűsen az Isten,

nagy, bumszli, piros seb az égen a nap.

Hova tűnt el ez, én kicsi giccsem?

 

Hol a hajnali pír, mi dereng le miránk,

hol a part, amin ődöngtünk mi merengve?

Sunyít a homokban a néma szilánk.

Megvágja az arcom a penge.

 

Lám, valaha kegyelt a te égi atyád.

Volt egy ihletteli, hajnali óra.

De a boldogságot, e régi gatyát

kinőttem egészen azóta.

 

És ugyan mit vennék helyette fel én,

a napra miben ki lehet gyalogolni?

Turkálok a polcon - semmi remény,

csupa régi, kinőtt, gagyi holmi.

 

S te a Léthe vizéből buksz csak elő,

már ott boogie boardozol, isteni lányka.

Míg trappol a parton a trampli idő,

a radírfeledés elefántja.”

 

…nos, ezen picikét majd még elmerengek,

hisz' kinek kell ma már óda, pláne bordal?

Veszélyes vizekre meg minek evezzek

egy akármilyen olcsó boogie boarddal?

Ablaktalan házakba ajtóstól nem rontok,

tudom érzékenyek ottan bent a lelkek,

radír helyett ma csak megnyomok egy gombot,

és a delete pikk-pakk.. törli az intelmet.

 

 

 

 

"Szindémia"

Bevallom, én egyáltalán nem értem, hogy miféle őrült versenyfutás és számháború zajlik most a Földön, és Európában. Hány Covid-fertőzött van országonként és összesen, hányan halnak meg a szövődmények miatt naponta ill. egy-egy vizsgált időszakban a korábbi évekhez képest...Van persze statisztika, ami nagyon fontos kimutatás, csak sajnos a számok mögött emberek vannak! Kis porszem vagyok ahhoz, hogy átlássam azt a vihart, ami felkaphat bárkit, engem is. Tény, hogy a népesség Magyarországon hosszú ideje fogy, vagyis a születések száma nem pótolja a halálozásokét (sok országban másképp van...), és ehhez jön még a mostani  járvány. Láttam statisztikát, ami azt mutatta, hogy pl. influenzás szövődményekben az elmúlt években többen haltak meg, mint eddig a Covid következtében, és mégsem övezte ekkora félelem, és közel nem volt ilyen hatása… Most viszont más a helyzet. Azért más, mert állítólag ez nem egyszerűen egy „szokásos” járvány, hanem több tényező összeadódó hatása miatt sokkal veszélyesebb, mint gondolnánk.

Ezek a tényezők a kutatók és szakemberek szerint: 

- a helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód és a szervezetre káros környezeti, egészségkárosító hatások miatt kialakuló ún. krónikus betegségek, amelyek közül valamelyik, vagy akár több is, idősebb korra sajnos már sok embernél megtalálható.

- a klímaváltozás általánosan kedvezőtlen hatásai az emberi szervezetre,

- a vírus rendkívül gyors terjedése, ill. a tünetmentes állapotban is meglévő fertőzőképessége.

Mindezek miatt, idézem: „ a COVID-19 nem csupán egy fertőző betegség, hanem a koronavírus-fertőzés és a nem fertőző krónikus betegségek -légzőszervi betegségek, cukorbetegség szív-és érrendszeri megbetegedés, daganatos megbetegedések - szinergikus egészségkárosító kölcsönhatásából eredő szindémia, megbetegedéshullám.” Ezek szerint a „szindémia” fogalmát is meg kell ismernünk a pandémia mellett… /lassan laikus diplomákat kéne osztogatni a népnek, amiért egyáltalán képes értelmezni a rá zúduló orvosi szakkifejezéseket, információkat./ 

És mi a helyzet Magyarországon? Én nem tudom, hogy a jelenlegi napi 30-50 közti haláleset/ ma pl. 48 fő/ a nemzetközi összehasonlításban sok-e, vagy kevés; azt sem tudom, hogy kell-e örülnünk annak, hogy a „középmezőnyben vagyunk”, vagy hogy „csak” ennyi a fertőzött és a haláleset nálunk. Nem számok halnak meg, hanem anyák, apák, nagymamák, nagypapák, testvérek, rokonok, barátok…

 A statisztika szerint valóban többnyire már idősek és betegek, de számukra is kell, hogy legyen esély a gyógyulásra, vagy legalább a minőségileg javítható életre. A lélegeztetőgép is egy esély persze, - ami rendkívül fontos, akár életmentő eszköz is lehet-, csak azt nem értem, miért van az a rettenetes érzésem, hogy az ”alapbetegséggel” is küzdő idős fertőzöttek közül, aki lélegeztetőgépre kerül, ott már elég kevés esélye marad… Bárcsak tévednék! Nem állítom, de így érzem, viszont az, hogy az idősek, betegek mennyi esélyt kapnak, mindannyiunkon múlik. 

Valljuk be, 50 fölött már sok minden „alapnak” számít: egy kis ritmuszavar, egy kis ingadozó, vagy magasabb vérnyomás, + egy kis ez, + egy kis az… Arról nincs adat, hogy ebből a korosztályból vajon hányan makkegészségesek? Sokan talán nem is tudnak a betegségeikről, vagy tudnak, de... 

Szóval mondom magamnak: 'Te Róza, remélem, Neked nincs semmilyen "alapbetegséged"?'  Róza vállat von: " Én is remélem okoska, de azért szedem az 50+ multit, meg a C-t,  meg a D-t, de amúgy mostanában 'nagyonnemszeretném' megtudni, hogy netán mégis van…