Mondom magamnak

Gondolatok
Rozella•  2021. május 18. 21:57

Család, fák, család-fák…



Család, fák, család-fák…

 

Milyen különös, hogy az ember úgy van megalkotva, hogy csupán 3-4 generáció az, akik jó esetben személyesen is ismerhetik egymást. Egy-egy családon belül a születések miatti öröm, a halál miatti gyász és bánat nagyjából max. 100 évet átfogóan élhető át személyesen, azaz intenzíven. Szülők, nagyszülők, a dédszülők, ill. gyermekek, unokák, esetleg dédunokák ismerik egymást és ennyi. Korábbról talán megvannak a nevek, dátumok, néhány emléktárgy, családi ereklye, történet, esetleg legenda. Pedig az előző generációk is élő, érző, szenvedő, örvendező, vagy bánkódó, hús-vér emberek voltak, és mi nélkülük most bizony sehol sem lennénk. Biztos fura, de én gyakran gondolok rájuk, akikről nem tudok szinte semmit, és mégis képes vagyok valamiképpen szeretni őket is, és hálás is vagyok nekik. Az életért, a hazámért, a magyar anyanyelvért, és mindazokért akiket még ismerhettem személyesen is: a dédszüleimért a nagyszüleimért. Hálás vagyok nekik, mindazért, amit tettek, és főleg azért, hogy nem adták fel, hogy küzdöttek, hittek a jövőben, az utódokban, bennünk, bennem, de  hálás vagyok azért is, amiért a halál tudatát elviselhetőbbé teszik, hiszen ők valamennyien előttem járnak…

Ha kifognám az aranyhalat, és lehetne három extrém, kívánságom,  az egyik biztosan az volna, hogy láthassam hitelesen megelevenedni azt a sok-sok évszázadot átfogó, netán évezredes  családregényt filmen, amelyikben kivétel nélkül minden ősöm játszana valamilyen szerepet. Volna aki kisebb epizódszerepet kapna, volna aki karakterszerepet alakítana, és persze lennének főszereplők, mellékszereplők és sokan statiszták is, de a lényeg, hogy kivétel nélkül mindegyiküknek biológiai, genetikai köze lenne hozzám. A film helyett jelenleg be kell érnem az ezidáig feltárt hiteles családfákkal, közülük a legrégebbi ág jelenleg 1628-ig vezethető vissza. Sok ez vagy kevés? Talán soknak tűnik, de a távolabbi múlt a neveken, dátumokon és néhány családi címeren túl már homályba vész, mert a mindennapi életükről szinte semmi sem tudható. A világ ma is élő legidősebb fái nem ritkán, bizonyítottan 5-8 ezer évesek, amit évgyűrűik alapján állapítható meg,  a magyarországiak kb. 7-800.( a korábbi rekorder "nagy öreg", a zsennyei tölgy már nem él...) Ehhez képest egy kb. 400 évre visszanyúló családfa igazán nem sok. :) 

 Semmi nem bizonyítja, hogy az élet nem ér véget a halállal, - én mégis így érzem. Miért? Mert évezredekre visszamenően minden ősöm génje bennem is él, tehát bizonyos értelemben, most is itt vannak. Nem kísértetként, nem szellemként, hanem mint bennem élő, parányi építőkövek.

Talán én is az vagyok, az lehetek,.. egy építő kő az élet folytonosságában.  

   Napok óta figyelem, ahogy előbújtak az elültetett virágmagokból a kis növénykék, a saláták, a retkek, a patisszonok első húsos kis levélkéi, stb., selymes új pamacskák jelennek meg a fenyőkön, és a sokáig kopár falon is zöldszoknyás vadszőlő kezdett buja tavaszi táncba...  Ők is mind építkeznek, pedig  most hűvös május és eső várja őket, de élni akarnak. Apró sejtekből építkeznek a növények is időtlen idők óta. Ők a létünk feltételei, nélkülük ma nem volna emberi élet a földön. Hihetetlen, hogy némelyik már több száz, sőt több ezer éves. Nem messze egy kis parkban áll két hatalmas, idős fa, egy vadgesztenye és egy fenyő. Előbbi most teljes pompájában, milliónyi fehér virág-gyertyát tart a fény felé, amikből majd gesztenyék fejlődnek, immár a sokadik generáció. Ez a fa olyan most mint egy óriási, élő család-fa, vagy mint egy eleven piramis és legalább annyi titkot őriz.


 Ki tudja, lehet, hogy mégsem a piramisok a legtitokzatosabb földi építmények…?

 

 

https://zoldvilagunk.blog.hu/2019/09/21/magyarorszag_legidosebb_fai

 

https://sokszinuvidek.24.hu/mozaik/2016/05/08/a-10-legidosebb-fa-a-vilagon/

 

 

 

Rozella•  2021. január 17. 18:58

„Hol a boldogság mostanában?”


„Hol a boldogság mostanában?”

 

Nem tudom, kinek mi a SOK és mi a KEVÉS? A gond, a baj, a betegség, a rosszindulat, a sandaság, az átverés, a hazugság, az elhallgatás, a csúsztatás, az irigység, az erőszak, a devianciák  és hasonlók, többnyire SOK-nak érezhetőek mostani világunkban; Ellenben a tisztesség, a becsületesség, az őszinteség, az önzetlenség, a szolidaritás, a felelős cselekvés és hasonló megfoghatatlanságok nagyon is KEVÉS-nek tűnnek,- úgy általában. 

És mi a helyzet egyénileg? Egyénileg mindenki jól akar élni: egészségesen, boldogan, anyagi és fizikai biztonságban, békében. Nemes célok. Ezen munkálkodik egész életében az ember, ki így, ki úgy, ki meg amúgy szeretné elérni. A munkálkodás közben pedig felhasznál egy keveset ebből-abból. Olykor hozzáad a fentiekben vázolt SOK-hoz, máskor pedig magához vesz, ’eltulajdonít’ az említett maradék KEVÉS-ből is.  Érdekes módon, a SOK ezáltal még több lesz, de ugyanakkor a KEVÉS is gyarapszik. Ez szerintem valódi paradoxon.

 Emlékszem, nekem még azt tanították a filozófia egyik alaptételeként, hogy  a dolgok mennyiségi növekedése törvényszerűen minőségi változásokat fog eredményezni./ a minőségi változás persze csak az ÚJ-nak, a MÁS-nak az alternatívája, pozitív vagy negatív előjel nélkül értelmezendő /

Ha ez a régi tétel igaz, akkor már csak azt kell kivárnunk, hogy ha a sok is, és a kevés is tovább sokasodik, akkor milyen lesz a belőlük létrejövő új minőség? Továbbgondolva az új minőségek hogyan viszonyulnak majd egymáshoz? Leegyszerűsítve: ki kit, ill. mi mit győz le? Persze ez már egy másik alaptételhez vezet, ami a változás állandóságáról szól.

Sajnos hiába mondom magamnak, hogy ne terheljem ilyesmivel azt a kevés  maradék agysejtemet, hiszen a legkiválóbb tudósok, kutatók, filozófusok által megírt több könyvtárnyi irodalom született már a témában, ebből kifolyólag minden jelenség igazolására és mindennek az ellenkezőjére is van épp elegendő tézis és érvanyag, -tehát ki-ki választhat közülük tetszése, hite, világnézete stb. szerint; - de akkor mi értelme van ilyen „elméleti marhaságokkal” (mégis) foglalkozni egy laikusnak? Talán az, hogy folyamatosan választani kell (és itt nem a négyévenkéntire gondolok) Józanul mérlegelni, hogy mi igaz és mi nem, mi hasznos és mi nem, mi szolgálja az emberi életet és a jövőt és mi nem…

Itt van pl. ez az egész világméretű  j… ány kérdés. (Próbálom nem leírni azokat a szavakat, amik miatt  ismét sárga cédulás lehet az írásom.) Nem tudunk semmit, de dönteni kell, ha lesz miről. Beadassuk vagy sem? És ha igen, mikor? Melyiket? Ha nem, akkor ártunk-e magunknak, a családunknak, vagy másoknak? Lesz -e bármely döntésünknek személyes és közösségi, vagy akár globális következménye? … és nota bene: mi döntünk-e valójában?

Hol a bizalom, és hol a biztonság mostanában?  És amúgy is, hol a boldogság mostanában?  

„Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.” /P. S. /

  ??

Nem tudom… SOK a kérdés, KEVÉS a tisztességes, egzakt válasz, és az ismeret is csak egészen keveseké,- mint a tudás. De Róza azt mondja, aki kérdez, az (még) gondolkodik..,  és ma már az is valami.


 


Rozella•  2021. január 4. 15:56

"Oltakozás"

 

„Oltakozás…”

 

Az „érzékenyítés” mesterségesen butításra kitalált, rafináltan alulütős szava után nemrég megérkezett a másik  magyar csodaszó:  az „oltakozás” .

Azért gondoljunk csak bele, összefutunk az ismerősünkkel, és a ’hogy s mint’  után azt mondja, bocs, de most mennem kell, sietek, oltakozni ... és mivel jó lelkű az istenadta, még visszaszól:  ha jót akarsz, oltakozzál te is, mert nem elég ha én oltakozok, neked is oltakoznod kell, hogy mi mindannyian oltakozottak legyünk, ennyit igazán megtehetünk egymásért, hogy oltakozzunk, hiszen ingyen van, és megvéd…

Nos egy ilyen szituban, mit is tehetnénk mást, állunk a faképnél, és eltöprengünk azon, hogy valóban milyen jó dolog is oltakozni, majdnem olyan jó mint adakozni, bérmálkozni, borotválkozni, vagy homokozni… kinek-kinek tetszése szerint. És azon is el lehet elmélkedni, hogy az „oltakozás” iránti „érzékenyítés” céljából, nem kéne - e végre egy hómofiszban toppon működő influenszerre bízni, a legfontosabb C. O.- vid tudnivalók közlését, akarom mondani „posztakozását” ?? 

Bocsánat, hogy ezt én is 'ideposztakoztam', de Róza nem hagyott békén... ő már csak ilyen, mondja magának...




 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom