A bolond szonettje

Mikor gondokként törnek rám a gondolatok,
Mikor agyam is léthe fertőtlenítésére
Szorul, szívem ajkaimmal fölkiált az égbe
FELEDTETŐ ALVILÁGI ÖNTÉST ADJATOK!

Hazug próféta; a csönd csapódik be mellém...
A feledés máma sem győzött, csupán odafönt,
A bölcs, az, az meg bús-bátran idejött, idejött;
Látja-e mellünkön, mint mi látjuk a mellén

Jelét a vertanúságnak? A vágyaimat
Úgy rendezi, mint én a saját tárgyaimat.
Mint én a saját mondataimat, talán, talán

Jobb lesz vagyis több! Átkozott legyen, átkozott
Maradjon; örökkévalójával jöjjön halál,
Mert ő arról mauzóleumként álmodott.