Poeta2001_ blogja

Mikor gondokként törnek rám a gondolatok,
Mikor agyam is léthe fertőtlenítésére
Szorul, szívem ajkaimmal fölkiált az égbe
FELEDTETŐ ALVILÁGI ÖNTÉST ADJATOK!

Hazug próféta; a csönd csapódik be mellém...
A feledés máma sem győzött, csupán odafönt,
A bölcs, az, az meg bús-bátran idejött, idejött;
Látja-e mellünkön, mint mi látjuk a mellén

Jelét a vertanúságnak? A vágyaimat
Úgy rendezi, mint én a saját tárgyaimat.
Mint én a saját mondataimat, talán, talán

Jobb lesz vagyis több! Átkozott legyen, átkozott
Maradjon; örökkévalójával jöjjön halál,
Mert ő arról mauzóleumként álmodott.

Úgy állt ott a mozgólépcső alján,
mint aki jobbnak tartja magát.
Jóság a szívén s rosszaság karján...
Mutatta, mint a tiszt bakának

halált s akiket sietség dajkál
s akarták, mint önygilkos halált
s akiknek nem maradhatott altáj,
dicső megváltás csak magának.

(S) ejnye illem! Ilyent látónak
főleg, mert kivétel kegyesen
végre játszott szívbillenyűmön.

Heherésző hitetlenek nyűgön
nyalakodnak, nyújtóznak kecsesen-
de, megint kopaszoknak látszódnak.

Nem tudták mi a bűn, de elítéltek
és elengedték ellenségeimet;
bíbor palástomra töviskorona
volt a rímük, sőt költői túl' okkal
szidtak, aztán a kicsinyeimet is:
kézzel, könyvvel, nyállal, nyűggel, de bizony,
velem tették, és jaj, nem volt nekik is
jaj; vígan vetettek sorsot a piros-
fehér-zöld színben pompázó, nagy-nagy-nagy
köntösömre, sőt úgy fosztottak meg a
ruháimtól: letépték arany szőröm,
ezüst erényövem, majd felszögeztek
szuronyokkal; fölém a sorsot, a jusst,
az igazságot, a méltatlanságot
írták - - most a te karjaidban
könyörgök anyám - némán - most te se sírj,
csak láss meg, ahogyan a drága - -
házadnak, ,,elfoglalásakor" halkítsd
haragod, lelkesítsd lelkedet, még egy
csillagért csókold rengetegszer rózsa-
füzéred és hagyd a tudatlanokra
temetésem és ne feledd, ne feledd
- - - az én templomomnak újjá-