Poeta2001_ blogja

Ki tagadja, hogy szenvedés az élet;
hogy az újból lesz gyakorlatias,
gyönyör lesz -aztán miatt- a küzdő tett
által, így boldog halottak; igaz?

Nézd, gondold túl, a látványt lassítsd, értsd meg,
érd el; valónkban valóban igaz-
szubjektívként szóljanak... gondos gépek
így -csupán!!!- örök-komolynak inas!

Inasa néha-néha inasai
mindennek; mindenkinek vigaszai...
tökéletlent tompán, tapintattal

választanám, viszont vágyak -jajjal-
hol, hogy helyeztem ezt is a belébe;
hol, hogy helyezkednék én is beléje!?

Máma nem volt énekóra,
de kiszállt a folyosóra
és a sok szép, régi nóta,
még, ha mostan is dalolna;

ábrándoktól fáradt fülem,
már átépült, mint nagyüzem,
vezetője hírhedt türel-
metlen, mindjárt fel is tüzel'

és, mintha máris ottvolnánk,
az örökcsöngőkkel folynánk,
ahogyan azt kidobolták;
a zenének mindig tobbáv!!!

Vers, vers; te Jézus-metafora!
Ne hagy itt, ne hagyj még itt engem
sem! Ateista állat-lelkem
csupán a gyávasággal koma.

Néha talán bátorság bora
vöröslett véremben, mint szellem
szerepeltél ilyenkor jellem-
nagyságként voltam puskapora

én is jóságnak. Az út pora
azonban ott volt még a keblem
kebelén; szabadság -szerintem-
ő a ludas... legyen bús tora

hát! Lennék a szolgád, békémért
bár... Ne sújt unalmas vétségként!