K.Jozsef blogja

Vessük el a tavasz virágát
a bokréta pillangó vitáját.
Kikeletre szomjazó szívek
beborítanak összevesznek a rímek.

Kőbe véset beteg fájó sorok
lepel fátylukat kínzó bokrok.
Madár ária, tova suhanó csendje
verejtékkel álmodó utolsó centje.

Papírlapra vetve, sorokba karolva
adtad ide lelked ,dacosan sírva dalolva.
Rózsatüske fájó keresztje, szemembe
nem hagy nyugodni, szorító kezembe.

Boldogan dobom oda reménnyel neked
vörös ajkadra, mi téged megillet s elvezet.
Elvezet oda meglátod ,
benne találod bontakozó virágod.

2018.02.02

Kellő nappal kelek
mit hogyan teszek
tudhatom de minek .
Eperfán bólingat
a tudat, hogy itt
hagytalak, meguntan.
Sokszor mondtam neked
ne jöjj, ha nem kisértelek.
A káprázat hevében
szívemet adom te néked
ez csak biztató ígéret.

Hegedül a tücsök ,karmester az egér
elszakad a húr ,ő rögtön fal fehér.
Dobol a kígyó veri az ütemet
sérti nagyon a halló üreget.
Trombitál a béka változik a színe
elfelejti kifújni ,lenyeli egészbe.
Nagybőgőn játszik az elefánt
rosszat evet így belehányt.
Harmonikán játszik a méhészborz
méhek csipkedték arcát ,ezért torz.
Sok állat jött el erre a bulira.
Jól érzi magát mindenki tutira!

Félve őrzött titkaid ,ne mond ,
a helyzeteden néha csak ront.
Biz csak abban ki közel áll,
szívedhez repül, közel száll!
Vele vagy, egy hullám hosszon
s el illan, rögtön gondod ,
felvidítja rögvest napod!
Vele tudsz igazán lazulni
szíved néha, olykor kiönteni.
Hozzá fordulsz, benne bízol
személye körbe fog , csiszol.
Add neki szíved meglátod
mit tesz vele,átformálja
széppé varázsolja , vissza dobja neked.
Ha bajban vagy, őrá
igazán számíthatsz!
Testvérként szeret ,
holnaptól nem félsz,
ha Ő itt lehet veled!

Bokrok dús sűrűjében, ki-ki nézeget
egy aranysárga szempár, fedezi fel a lényeget.
Valami közel jár!- lépteit lopva elrejti titokban
szíve a helyén rögvest ,tüstént, meg is dobban .
Őrző egy személyben,riaszt, s majd elijeszt
egy pillanat alatt úgy érezte ,mindenek vége lett.
Kísértése az idegennek kudarcba fúlt, veszett.
Elment, tovább állt ,így már semmit sem tehet.
Fel kerekedett szárnyát kitárta
körbe néz ,felszállt egy faágra.
Feketerigó védelmező, ül az ágon
sárga csőre megcsillan ,a napon.
Elmúlt a veszély boldogan flótázott!
Szónokol az ég felé, Ő sohasem hibázott.
Amit tanult szüleitől ,Ő csak azt tette.
Tudását tudta, el nem feledte.
Ott lapult, a fejébe bezárva.
Kulcsa ott rejtőzik ,eldugva nála.
Öröm volt látni szemében, érdeke
szavak hátán vitorlázik ,tiszta hangú éneke.