K.Jozsef blogja

Boldogan nézek ki az évek ablakán
nem sejtve ki jöhet értem megkésve tán .
Rügyek fakadnak érzelmek feslenek
eltűnnek kiborulva összeesnek .
Tátogó falakat húzok eléd , ki látja
őrzöm megkésett titkaid ,kíséret dicséret váltja.
Untalan utakon cipőmet szaggatom
leveszem, sebekkel tele lábamon fájdítom .

Jegenyefa ritka sorában
csóka fészek bújik meg ágában
körbetekint belássa onnan a határt
képzelete mesze viszi ,rögvest kitárja szárnyát.
Szél sebesen veszi útját
ha beborul, az se érdekli tán.
Feszülésig rakja tele begyét
szeretete haza húzza, nem habozik
tüstént száll , fiókái fészke felé.
Öreg fának ráncos ága, karcsú lombja
karjaiba fogadja várja vissza.

Kergetőző szélnek ,nincs ki útját állja
hideg rideg súlya van a fának, ki megcibálja
beleköt ő élőbe és holtba, táncra hívja megforgatja.

Viharos szél dacol az égiekkel
kié lesz a végszó , ha ő vitorlát bont végleg
égi áldást villám dobás ,követte ezt sorjában .

Fenn az égen hideg, meleg ,napközben csak vitáztak
könnyek sora lett az ára ,a földre így hatott
frissen vetett növendék ,vitamin dús esőt kapott.

Kóborló szél mindent megmozgatott ,
szép reménnyel így táplálkozott.

Csendben osont az éj leple alatt
leesett majd hullt, néha meg szakadt.
Reggel csodálkozva néztél, mi hullott
havas tájban a szél, minduntalan csuklott.
Fehér takaró elfed betakar
csodaszéppé varázsolja a hegyet s falvakat.
Beborítja havas pillanattal
csillogó kristály fényes darabokkal .

Hófedte házikón álmát megfáradtan itt alussza át a hó.
Csönd nyugalom ,fehér ruhába öltözött , most a hatalom.
Uralja a tájat, bekeríti elfoglalja mi csak neki járhat.
Bekebelez s nem enged, szorító vaskos páncélja árthat.
Ő most az úr, fagynak és hidegnek,hófedte havas lejtőnek.
Terhet ró a fákra, nem győzi letörik az ága.
Meg enyhül az idő ,zsugorodik összemegy olvad ,
patakba folyik lejtőn könnyei a hónak.