K.Jozsef blogja

Vessük el a tavasz virágát
a bokréta pillangó vitáját.
Kikeletre szomjazó szívek
beborítanak összevesznek a rímek.

Kőbe véset beteg fájó sorok
lepel fátylukat kínzó bokrok.
Madár ária, tova suhanó csendje
verejtékkel álmodó utolsó centje.

Papírlapra vetve, sorokba karolva
adtad ide lelked ,dacosan sírva dalolva.
Rózsatüske fájó keresztje, szemembe
nem hagy nyugodni, szorító kezembe.

Boldogan dobom oda reménnyel neked
vörös ajkadra, mi téged megillet s elvezet.
Elvezet oda meglátod ,
benne találod bontakozó virágod.

2018.02.02