K.Jozsef blogja

Tedd fel kérlek kezed
mutasd vele az irányt.
Merről jöttél s merre tartasz
hogyan lesz ez így tovább.
Keresem már régóta a boldogságot
de valahogy nem a helyes úton járok.
Kitaposott ösvényt elfedték a látomások.
Mutasd meg Istenem a helyes irányom .
Tégy végre engem is boldoggá
ne kitaszítottá emberi ronccsá .
Cselekmények sora hozzák jövőmet helyre,
bámulok bele értetlenül másnak a szemébe.
Lásd mit látnod kell, fogd meg kezeddel
ne ereszd el,tegyél érte elméddel
kínzó testtel és lélekkel.

Mindig kell egy jó barát,örömben sikerben együtt osztozol ha kell
Még a hámból is kirúg vele, nehogy egyedül legyen
Minden egyes találkozáskor gyerek korunkra gondolunk ,
további emlékekkel gazdagodunk s virulunk
Ti vagytok egymás köteléke lelki támasza
A bennetek meglévő szeretet varázsa
Kivel megosztod hét pecsétes titkaid
Ha bánt valami,és közben gyötör rögvest közlöd,
s elmondod neki
Szemébe belenézve sok mindent sejtesz ,meg sem kell szólalni
Ilyen egy jó barát,ha rossz útra téved
Rögtön jő siet,a jó biztos út felé terelget ekképpen
Meghalljuk a bajt repedezett szív bús tátongó jajgató szavát
Nem hadlyuk magára barátunk ki elesettnek tűnik ,
leharcolt ereje vágyát
Szeretetreméltó nyújtó kezet biztosítók egyaránt feléje
Mindig megosztom az eleségem italom vele
Olyan mint ha mindig is ismertem volna
Mindig számíthatok rá ,és ez vezet az éltben előre
Becsüld hát meg barátodat,el ne dobjad semmiért
Öreg lámpa fénye égjen benned,iránta érzett tisztelet
reményt hoz majd el neked.

Adj egy percet higgyél újra bennem
ne keresd a szavakat körbe zárnak engem
add kezed ide kezembe édes szentem.
Tündöklő éjjeli bogár felcsillanó fénye
ne zárd be szívem páncélszekrénybe
add nekem mi csak tiéd cserébe.
Meglássam mit elveszettnek hittem
reménysugár tündököl újra itten
feledésbe merült tetteink ,újjá terem minden.

Oly némán látom az öregséget
meggyötrik az évek ,bűnök tova tűnnek
a reménység meghitt órái jönnek.

A test kivan szolgálva elmúlás
köszönt be, midőn porszemek
gördülnek , vesznek feledésbe.

Szemek tekintete mit rejt, bűvös látványa
álarctól levetett feslett homálya
vértől vörös tested izzó fáklya.

Remegő kezek mit meg adtak érted
védtek, simogattak , kényeztettek téged
kenyért raktak a meg kopott asztalra végleg.

Megfáradt szép idő emléke
nyugtató ként hat szívemre
felüdülést hoz hátralévő életembe.

Homokszemként tűnök el, az élet sűrűjében
a szél ide oda lökdös,kóborol s elenged
messze viszi a földtől ,megfáradt lelkemet.

Kedves Anyám ott fen, ha hallod tisztán
égi szemed néz le rám ,el mondom fohászom te hozzád
bűnöm itt lenn a földön, mit gyalázatban hordok.

Kesergek utánad,mint gyermek az Anyai érintés után
fáj is ott legbelül, hogy itt hagytál egyedül
nem tudom megemészteni ,a hiányt ,a magányt.

Nagy kincs mi elveszett, szenvedő szememben
tán egyszer úgy érzem ,lesz ki pótolja - e hiányt
mit benne látok ,mit benned láttam jó Anyám.

Belenézek szemébe ,és meg is látom talán
mit kerestem egész éltemen át,sóvárogtam utána
piszkosul ,mi feloldja a kínok alól a varázst.

Varázslatos mező tündöklő virága
hol rejtőzik ,csillogó szeme lelkivilága
szívem befagyott rabbá lett sóhajtása.

Mi dacol, küzd ellene hiába.