Maysa blogja

Maysa•  2009. április 10. 18:14

Utazás

Visz a busz zötyögünk,
Fél Magyarországunk
Integet mögöttünk.
Ébren szunyókálunk.
Megy a táj, jön a táj,
Csuda zöldek, kékek,
Ballagó felhőnyáj
Jóllakott kövérek.
Hegyeket, dombokat,
Síkság követ csendben.
Lopódzó alkonyat,
Égre lilát festhet.
Árva villanypóznák
Sorakoznak rendben,
Elillanó órák
A tájjal elvesztek.

Maysa•  2009. március 8. 12:28

Gyerekkori alkotásaim:D:D

A csiga bánata

Csillogó szemű csigalány rám kacsintott,
És csillogó szemével el is csábított.

Most is éppen utána futok loholva,
s mert házam hátráltat, inkább csak csoszogva.

Csendben csusszanok át a színes avaron,
Senkinek álmát én meg nem zavarom.

Házam beleakad minden kis fűszálba,
Lassú a csiga a rohanó világban.

Jaj, cseléd a csiga a saját házában,
Csodás villában lakik legszebb álmában.

Én mondom, a csiga élet kutya élet.
Törékeny a csigaház, s a csigalélek.

A csigapszichológus belőlem élhet,
A gyógyulásomért bármit elkérhet.

Életem reménytelen lassúság csupán.
Hát így tekint ki fejem házamból bután.

És miután minden randimról lekéstem,
Ugye a nyakamhoz szoríthatom Késem?!

Ha lenne kéz, amivel odaszorítsam,
Hogy csigaéletem gyorsan kioltsam,

De nincs, kezem sincs, nincs semmi apró kincsem!
Mennyi az esély, hogy a lány felém intsen?

Csillogó szemű csigalány... esélyem sincs?!
Az élet esély nélkül, mondd miféle kincs?!

Mondom, hogy nincsen kincsem, és nincs semmim sem.
Csigalány, nincs senkim sem, ki segítsen...

Szobor


Kőböl lettem, kőből vagyok
Kőemberként élek halok.
Kő a testem kő a lelkem,
Nem folyik vér kőszívemben.

Csodálatraméltó vagyok,
De szeretni én nem tudok,
Mert nem erre teremtettek,
De így nem is gyűlölhetek.

Kőajkamba a kőszavak
Kődarabként fönnakadnak.
Soha meg nem szólalhatok,
Kő fülemmel nem hallhatok.

Kő a testem, s mozdulatlan,
Kő könnyeim sem hullhatnak.
Kő a kő, és kő is marad,
Kőemberben nincs akarat.

Kő életem, jaj, mit sem ér!
Odaadnám egy kavicsér'.
Nagy kár, hogy én kőből vagyok,
Így még meghalni sem tudok...

Maysa•  2009. március 6. 16:51

Könyvfirkászok

Új tankönyvet lapozgatni vétek,
Ki ezt mondja, valóban nem téved.
Elég lesz az első órán belebámulni,
Év végéig ráérünk telefirkálni.

Mert ha okosabbak mi nem is leszünk tőle,
Igazi műalkotás válik majd belőle.
Ott ahol az agy már végleg bekrepál,
Mindig a kalligráfia dominál.

Mit neked egy értelmetlen logaritmus,
Egyszerűbb a gyök alatt a szimbolizmus.
Lapsarkokon speckósodik a kinetika,
De nem tudjuk, mire jó a tankönyv-etika.

Együtt folynak a percek és az öreg Indus,
És megjelenik majd az impresszionizmus.
Föciórán terjed az absztrakció,
Hozzá képest a Mont Blanc nem nagy atrakció.

Az első padban most éled a futurizmus.
A bioszkönyvre jellemző a demorfizmus.
Nem megvetendő a könyvfirkálók művészi munkája,
Nem rosszabb az, mint bármely költő ars poeticája!

(már talán 2 éve keletkezett:) csak belegondoltam, hogy ilyen életérzés talán már soha többé nem kerít majd hatalmába:))

Maysa•  2008. október 11. 09:58

Szerelmes versszakok:)

Ha egy percre...

Ha egy percre hallhatnálak,
meghallgatnám a szived,
Ha egy percre láthanálak,
Elvesznék a szemedben,
Ha csak egyet szólhatnék,
Azt mondanám, szeretlek...

 

Titokban

Titokban belebújnék a takaródba,
Hajadba beletúrnék,
Csókkal hozzádsimulnék, alvó karodban,
Csak szerelmet álmodnék...

Maysa•  2008. október 9. 15:14

A boldogság és az erény kapcsolata

(Amélie csodálatos élete)

Szomorúság, kín, szenvedés, hazugság, bűn... Szavak, amiknek mindenki tudja a jelentését, mindenki érzi, érti őket, hiszen mindennapi pesszimizmusunk alapját képezik. Úgy hisszük, nap mint nap közvetlenül érintkezünk ezekkel a borzalmakkal. Éppen ezért nem keressük őket, nem kutatjuk az okaikat; beletörődünk, sőt már-már makacsul ragaszkodunk a gondolathoz, hogy az életünk keserűen rossz. A lét legfőbb titkát, amiről mély önsajnálatunkban csak álmokat szövünk, mert nem merjük valósnak ítélni, mégis őrülten igyekszünk megtalálni. Még a rohanó hétköznapokban is felbukkan elménkben a kérdés: Vajon mi értelme van? Vajon a boldogságért élünk? Tulajdonképpen mi az? Hogyan lehet elérni? A jócselekedet szüli?,,...vajon a boldogság előfeltétele annak, hogy szert tegyünk az erényekre, vagy éppen fordítva: erényeink működtetése szerzi a boldogságot?" A legtökéletesebb és legbájosabban megfogalmazott választ Mathieu Kassovitz, magyar származású színész-rendező úgy rejtette el Amélie csodálatos élete című filmjében, hogy csak az találjon rá, akiben még pislákol egy szemernyi optimizmus és valóban hiszi, hogy boldog lehet.

Ebben a filmben nincsenek túlbonyolított jelenetek, megunt amerikai fordulatok, nincsenek túlfűtött, ömlengő vallomások, sem ,,műintrikák", csak tiszta emberi érzelmek. A szereplők nem hősök, nem rendelkeznek természetfeletti tulajdonságokkal, a való élet kis szürke egerei, akik belefáradtak a küzelembe, megcsömörlöttek és boldogtalanok. Ám sokan közülük olyan öniróniával rendelkeznek, hogy csak hosszabb megfigyelés után vennénk észre megkeseredettségüket. A probléma megoldására egy igazán eredeti módszert alkalmaztak: mindegyik karakterről elmondják, hogy mit szeret és mit nem. ,,Miközben apróságokkal jellemzik a szereplőket, úgy érezzük magunkat, mintha egy otthonos világba csöppentünk volna, egy olyanba, ahol az érzelmek számítanak és mindennek értelme van."

 Olyan embertípusokat mutatnak be, amelyekről önmagunkra ismerhetünk, többek között egy hipohondriás, egyedülálló nő; mániákusan féltékeny szerető; gonoszkodó főnök, aki mások kisebb hibáinak kihangsúlyozásával próbálja elrejtni a sajátjait; özvegy, életunt férfi; pesszimista író, akinek a kéziratát visszadobták; és akiből márkeveset láthatunk a mai utcákon: a fiatal álmodozó, aki elhatározza, hogy segíteni fog másokon, a főszereplő: Amélie (Audrey Tautou). Ő valójában egy zárkőzott, fiatal pincérnő a párizsi Montmartre környékén, aki gyermekkora óta a saját fantáziavilágában érzi a legjobban magát. Visszafogott életét egy emlékezetes nap változtatja meg 1997-ben, aznap, amikor a világ elveszíti Diana hercegnőt, ő véletlenül rábukkan a lakásában egy több évtizeddel ezelőtt elrejtettdobozra, amiben egy valamikor ott élt kisfiú emlékei találhatók. A lány ezt egy jelnek tekinti: ha sikerül a dobozt visszajuttatnia a gazdájának, az azt mutatja, hogy legfontosabb dolga a világon mások boldoggá tétele. Ettől kezdve láthatatlan tündérként avatkozik bele ismerősei életébe, apró javításokat eszközölve addigi életvitelükön. A már említett hipochondriás nőt, aki folyton nyűgös, mindig a rossz egészsége miatt panaszkodik és ezzel elriaszt minden közeledőt; Amélie ügyesen összeboronálja az előző társára eszeveszettül féltékeny törzsvendéggel. Szinte egy csapásra megszűnik minden gondjuk, bajuk, amint alkalmuk nyílik rá, hogy saját kicsinyes gondjaikon kívül másra is figyeljenek.A szomszéd nőt, aki folytona meghalt férje miatt pityereg, aki még a halála előtti utolsó percekben is megcsalta őt, azzal vidítja fel a bájos főszereplő, hogy ellopja a férfi néhány kézzel írott üzenetét, és egy olyan levelet "tákol" össze belőle, amiből kiderül, hogy valójában mindig is a feleségét szerette. Amélie más csibészségeket is elkövet: megözvegyült apját, aki már egyáltalán nem törődik a külvilággal, úgy veszi rá egy kis utazgatásra, hogy egyetlen társát, szeretett kertitörpéjét ellopja és olyan fénykéeketkészíttet róla, amiken a világ különböző látványosságaival szerepel. A mély megdöbbenés kizökkenti az öregedő embert a melankóliából, és teljesen új életet kezd. Amélie rettentően élvezi a kis "játékait". Valóban örömöt szerez neki, hogy másokon segíthet, és eközben egy igen jó barátra is szert tesz, egy öregúrra. Egy véletlen találkozás alkalmával pedig beleszeret egy Nino nevű férfiba, aki nagyon furcsa hóbortnak él: rosszul sikerült képeket gyűjt a fotóautómaták alól. Aélienek fogalma sincs, hogy mit kéne tennie. Cselhez folyamodik, a férfi pedig kíváncsiságból belemegy a játékba. Követi a nő titokzatos jeleit, és természetesen a film végén egymásra találnak.

 

Fontos látnunk, hogy Amélie nem változtatja meg azoknak a szereplőknek a jellemét, akiken segít, csak rámutat, hogy mi az ami örömöt okoz nekik. Számos jótett után rájövünk, hogy a befordultságot, a kedvetlenséget a defektes emberi kapcsolatok okozzák. Nem véletlen, hogy központi téma a filmben a szerelem, mert még ha itt kicsit "naturalista" is az ábrázolásmód, akkor is ez az egyik legfontosabb emberi kapcsolat. Hiszen mi tehetne boldogabbá egy társasági lényt a társaságnál? Ezt pedig nem is olyan nehéz megszerezni csupán erkölcsösen kell viselkednünk, kedvesen kell bánnunk a környezetünkkkel, és nyitottnak kell lennünk minden újra, mégha ez közhelynek is hangzik. Amíg másokkal törődünk, elfelejtjük saját apróbb de egyébként feletébb idegesítőnek tűnő gondjainkat, és jólesik, hogy segíthettünk valakin, ráadásul így szerzett barátaink viszonzásképpen biztosan megpróbálják majd könnyebbé tenni a mi életünket is.

 

A boldogság tehát nem önmagunkban, hanem másokban kell keresnünk, hiszen ez az érzés körülöttünk van, megbújik az érzelmeken alapuló emberi kapcsolatokban. Valóban az erények szülik, de ugyanúgy lehetünk boldogok attól ha segít valaki, mint attól, ha mi segítünk máson...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom