Maysa blogja

Gondolatok
Maysa•  2008. október 9. 15:14

A boldogság és az erény kapcsolata

(Amélie csodálatos élete)

Szomorúság, kín, szenvedés, hazugság, bűn... Szavak, amiknek mindenki tudja a jelentését, mindenki érzi, érti őket, hiszen mindennapi pesszimizmusunk alapját képezik. Úgy hisszük, nap mint nap közvetlenül érintkezünk ezekkel a borzalmakkal. Éppen ezért nem keressük őket, nem kutatjuk az okaikat; beletörődünk, sőt már-már makacsul ragaszkodunk a gondolathoz, hogy az életünk keserűen rossz. A lét legfőbb titkát, amiről mély önsajnálatunkban csak álmokat szövünk, mert nem merjük valósnak ítélni, mégis őrülten igyekszünk megtalálni. Még a rohanó hétköznapokban is felbukkan elménkben a kérdés: Vajon mi értelme van? Vajon a boldogságért élünk? Tulajdonképpen mi az? Hogyan lehet elérni? A jócselekedet szüli?,,...vajon a boldogság előfeltétele annak, hogy szert tegyünk az erényekre, vagy éppen fordítva: erényeink működtetése szerzi a boldogságot?" A legtökéletesebb és legbájosabban megfogalmazott választ Mathieu Kassovitz, magyar származású színész-rendező úgy rejtette el Amélie csodálatos élete című filmjében, hogy csak az találjon rá, akiben még pislákol egy szemernyi optimizmus és valóban hiszi, hogy boldog lehet.

Ebben a filmben nincsenek túlbonyolított jelenetek, megunt amerikai fordulatok, nincsenek túlfűtött, ömlengő vallomások, sem ,,műintrikák", csak tiszta emberi érzelmek. A szereplők nem hősök, nem rendelkeznek természetfeletti tulajdonságokkal, a való élet kis szürke egerei, akik belefáradtak a küzelembe, megcsömörlöttek és boldogtalanok. Ám sokan közülük olyan öniróniával rendelkeznek, hogy csak hosszabb megfigyelés után vennénk észre megkeseredettségüket. A probléma megoldására egy igazán eredeti módszert alkalmaztak: mindegyik karakterről elmondják, hogy mit szeret és mit nem. ,,Miközben apróságokkal jellemzik a szereplőket, úgy érezzük magunkat, mintha egy otthonos világba csöppentünk volna, egy olyanba, ahol az érzelmek számítanak és mindennek értelme van."

 Olyan embertípusokat mutatnak be, amelyekről önmagunkra ismerhetünk, többek között egy hipohondriás, egyedülálló nő; mániákusan féltékeny szerető; gonoszkodó főnök, aki mások kisebb hibáinak kihangsúlyozásával próbálja elrejtni a sajátjait; özvegy, életunt férfi; pesszimista író, akinek a kéziratát visszadobták; és akiből márkeveset láthatunk a mai utcákon: a fiatal álmodozó, aki elhatározza, hogy segíteni fog másokon, a főszereplő: Amélie (Audrey Tautou). Ő valójában egy zárkőzott, fiatal pincérnő a párizsi Montmartre környékén, aki gyermekkora óta a saját fantáziavilágában érzi a legjobban magát. Visszafogott életét egy emlékezetes nap változtatja meg 1997-ben, aznap, amikor a világ elveszíti Diana hercegnőt, ő véletlenül rábukkan a lakásában egy több évtizeddel ezelőtt elrejtettdobozra, amiben egy valamikor ott élt kisfiú emlékei találhatók. A lány ezt egy jelnek tekinti: ha sikerül a dobozt visszajuttatnia a gazdájának, az azt mutatja, hogy legfontosabb dolga a világon mások boldoggá tétele. Ettől kezdve láthatatlan tündérként avatkozik bele ismerősei életébe, apró javításokat eszközölve addigi életvitelükön. A már említett hipochondriás nőt, aki folyton nyűgös, mindig a rossz egészsége miatt panaszkodik és ezzel elriaszt minden közeledőt; Amélie ügyesen összeboronálja az előző társára eszeveszettül féltékeny törzsvendéggel. Szinte egy csapásra megszűnik minden gondjuk, bajuk, amint alkalmuk nyílik rá, hogy saját kicsinyes gondjaikon kívül másra is figyeljenek.A szomszéd nőt, aki folytona meghalt férje miatt pityereg, aki még a halála előtti utolsó percekben is megcsalta őt, azzal vidítja fel a bájos főszereplő, hogy ellopja a férfi néhány kézzel írott üzenetét, és egy olyan levelet "tákol" össze belőle, amiből kiderül, hogy valójában mindig is a feleségét szerette. Amélie más csibészségeket is elkövet: megözvegyült apját, aki már egyáltalán nem törődik a külvilággal, úgy veszi rá egy kis utazgatásra, hogy egyetlen társát, szeretett kertitörpéjét ellopja és olyan fénykéeketkészíttet róla, amiken a világ különböző látványosságaival szerepel. A mély megdöbbenés kizökkenti az öregedő embert a melankóliából, és teljesen új életet kezd. Amélie rettentően élvezi a kis "játékait". Valóban örömöt szerez neki, hogy másokon segíthet, és eközben egy igen jó barátra is szert tesz, egy öregúrra. Egy véletlen találkozás alkalmával pedig beleszeret egy Nino nevű férfiba, aki nagyon furcsa hóbortnak él: rosszul sikerült képeket gyűjt a fotóautómaták alól. Aélienek fogalma sincs, hogy mit kéne tennie. Cselhez folyamodik, a férfi pedig kíváncsiságból belemegy a játékba. Követi a nő titokzatos jeleit, és természetesen a film végén egymásra találnak.

 

Fontos látnunk, hogy Amélie nem változtatja meg azoknak a szereplőknek a jellemét, akiken segít, csak rámutat, hogy mi az ami örömöt okoz nekik. Számos jótett után rájövünk, hogy a befordultságot, a kedvetlenséget a defektes emberi kapcsolatok okozzák. Nem véletlen, hogy központi téma a filmben a szerelem, mert még ha itt kicsit "naturalista" is az ábrázolásmód, akkor is ez az egyik legfontosabb emberi kapcsolat. Hiszen mi tehetne boldogabbá egy társasági lényt a társaságnál? Ezt pedig nem is olyan nehéz megszerezni csupán erkölcsösen kell viselkednünk, kedvesen kell bánnunk a környezetünkkkel, és nyitottnak kell lennünk minden újra, mégha ez közhelynek is hangzik. Amíg másokkal törődünk, elfelejtjük saját apróbb de egyébként feletébb idegesítőnek tűnő gondjainkat, és jólesik, hogy segíthettünk valakin, ráadásul így szerzett barátaink viszonzásképpen biztosan megpróbálják majd könnyebbé tenni a mi életünket is.

 

A boldogság tehát nem önmagunkban, hanem másokban kell keresnünk, hiszen ez az érzés körülöttünk van, megbújik az érzelmeken alapuló emberi kapcsolatokban. Valóban az erények szülik, de ugyanúgy lehetünk boldogok attól ha segít valaki, mint attól, ha mi segítünk máson...

Maysa•  2008. június 26. 11:57

A valódi érték...

Régebben az írásaimban a "mindenséget" próbáltam megragadni, egyetlen versbe belefogalmazni az egész univerzumot, a világot, az összes megfoghatatlan érzelmet, a végtelen időt. Azt hittem ez komoly dolog. A saját botladozó életemet meg sem akartam említeni. Azóta rájöttem, hogy minden, aminek értelme van, benne van az én ügyetlen kis létemben, a mindennapjaimban; megtanultam, hogy az örökkévalóságot nem a világűrben kell keresni, mert ott számomra semmi nincs, csak a kimeríthetetlen üresség, hanem nagyon is a kis bolygónkon kell kutakodni. Ezentúl, ha a mindenséget akarom megragadni, akkor megölelem a barátaimat, és ez már tényleg komoly dolog...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom