Szonettverseny

Várok míg
Szitkod mint vízzuhatag  lezúdult,
Kérdezni, haragod miért esztelen.
Hisz a szimpátiám rég lepusztult,
Szeretni téged, tudod reménytelen.

Ez soha nem születik már ujjá,
Elválaszt minket sok- sok, kilométer.
Ezt a mesét, vándorok is fújják,
A gyertyaszál mindig, csak egyszer ég el.

Ily barátságban nincs után töltés,
Kitört belőled mint tavasszal buzgár.
Sok kárt mutat ki a hozammérő.

Talán soha nem  vonzót mámora,
S viselkedésed környezetet rongál.
Szitokra mit szórtál nincs megmentő.