Vasárnapi ezmegaz

Az úgy volt, hogy már reggel "csoportos" lettem megint, s mivel jó meglepetés volt, a mai poéma odaszületett, de alanti sorokban itt is fellelhető. Aztán a sajtos csirke megint elővarázsolt egy posta-mesét, a receptet kaptam, és én találtam újságban cserét...én jártam jobban, a kollegina még sokáig emlegette az ehetetlen citromos csirkét, hiába mentegetőztem, hogy én csak találtam, nem befolyásolhattam a

kitalálót, az alkotót, s kettejük művészetét.

A délután kirándulást is hozott, egy konyhaszekrénnyel, s egy hangulatos emlékkel lettem gazdagabb, nemhogy találkozhattam végre apámmal, még párbeszédbe is kerültünk percek alatt. Anyám mesélte, milyen lelkesen javítgatta a kapott darabot, én mosolyogtam, azt hitte, turpisság van a dologban, pedig mondtam dehogy, csak, imádjuk mi egymást apuval, ám ilyenek vagyunk:)

Ildi megjegyezte, több ilyen kellene, hazafelé másmilyen vagyok, hát kérem, nem én kértem lenni, de viseljük el egymást, ha már vagyunk, s ha logikusan gondolkodnak nem borogatják büszkeségüket, rájönnek majd, nem én csináltam hülyeségeket!!!

Tépáz az élet rendesen, de van hogy szeretem, még akkor is ha napokig a padlót fogom, de ez vagyok-lettem, ezt a pakkot kaptam, cserélni nem lehet, eldobni nem fogom.

S végezetül a vers...

Úgy gondoltam, hogy ha már ez a vasárnap ilyen kellemes meglepetéssel indult, úgy illenék, hogy valamivel viszonozzam...a téma nem túl kedélyes, de soraim tükrözik a gondolataimat, s talán...ez a lényeg, íme az "ősbemutató"

Hová mennék?

Gyilkos szavak ölik meg a kalandvágyat, 
miközben életfalakról nehézség csorog.
Ha túl súlyos minden, lélekmentő lehet
a káprázat, én ezért gondolatokkal harcolok.

Kemény napok vigyorognak vissza a naptár-tükörből,
szinte porrá hamvad minden csillogás, de akkor is,
kell a kell, legyen lélekvarázs.
Nem telik...sokba van...feszül a kötél a lét körül,
vacog a szeretet sírva a sarokban, 
sok helyről a boldogság a vággyal karöltve menekül.

DE! Én akkor is látni fogom Sydney-ben az Operát,
és elosonok, hogy ne ébresszek fel egy koalát.
Velencében, a Szent Márk-téri bazilikában,
visszaadom a betegséget, eddig volt s nem tovább.
Sóhajtozok, s nem lököm fel a gondolát...

...és legalább írásaimban utazva álmodozok tovább!