Színe és visszája

Mamamaci402014. január 10. 21:18

Dehogy haragszom Kinga, sőt örülök! Köszönöm pepo!

pepo2014. január 10. 19:48

....

Kicsikinga2014. január 10. 16:15

A gyermekkorom is a felnőtt korom is igen nehéz volt és most is az,sőt sajnos a fiamé is, mégis, az élet minden percének örülve, a világot akkor is szépnek látom, ha egy apró kis albérletből nézem.
Most olyan sokat beszéltem magamról, hogy talán terhedre is voltam, ezért ne haragudjál!

Kicsikinga2014. január 10. 16:11

Drága kis Emőkém, Macika!
De bizony nem az, mert a legértékesebb dolgokat nem lehet pénzért vásárolni!
Én sajnos már elveszítettem mindenkit, már nincs Édesanyám, Édesapám, Testvérem, de van egy csodálatos Fiam,aki tovább viszi azt az örökséget, hogy a szerénység nem jelent igénytelenséget, és az elég, az a legnagyobb gazdagság.

Annak örülök, hogy rálátsz azokra a hibákra, amik miatt még mindig szenvedsz, de legalább kaptál egy szép saját családot, ahol a szeretet a vagyon!

Az a legnagyobb gazdagság!

Legyél boldog Emőkém, ezt kívánom szívből és őszintén!

Mamamaci402014. január 10. 15:27

jól szituált...a pénz nem minden...én egykeként mindent megkaptam, amit lehetett, de most 43 évesen ha idejönnek anyámék, nem tudok velük beszélgetni. Aztán párommal összekerültünk, elég jó anyagi körülmények között az elején de jött a rendszerváltás, új szelek fújtak...főleg rosszak...nagyon sok mindent meg- és átéltünk...de mostanra legalább az anyagi nehézségeinket tudjuk szeretettel ha nem is pótolni de elviselhetőbbé tenni.
Egyszer mesélgettünk Ildinek, szóba került, volt olyan hogy nem volt hétfőn adás...tágra nyílt szemmel nézett ránk...és mit csináltatok? beszélgettünk...kártyáztunk....a családdal volt sok közös kirándulás egyre nehezebb szervezni, de a közös főzések megmaradtak...párom nővérééknél vagy bátyjáéknál mert nálunk kicsi a hely...sokan irigyelnek is minket érte. Elkeserít anyuék otthon vannak ketten, anyagilag nem segítenek, és nézem tehetetlenül hogy teszik tönkre egymást...minket elmartak maguktól.

Kicsikinga2014. január 10. 14:48

Ma, és sok napon én úgy kelek föl, vagy fekszem le, hogy szomorú a szívem, mert észreveszem, hogy mily hamar múlik el az idő, és mennyire kevés, ami belefér egy napba, megkockáztatom azt is, hogy egy életbe.
Sokszor szeretném, ha egy kicsit, csak egy kicsit lelassulna a tempó, mert így nem jut idő az értékes dolgokra.
Elgondolkoztam, hogy miért is volt időnk egymásra régen?
Talán azért, mert mindenből kevés volt, kevesebb, mint most.
Volt egy családnak egy televíziója (jó esetben, mert nekünk sokáig nem), ezért este együtt volt a család, sőt szomszédok is látogatták egymást, és buszok vonatok komótosabban mentek, de odaértek. Mindenki odaért,és örült. Talán nem is dohogott annyit, mint, amit most hallani. Szinte egyebet sem.
Főleg azoknál konstatálom, akiknek igazán nem sok panaszra lenne okuk, hiszen jólszituáltak, nem sok a gondjuk, de vajon ez kell-e a boldogsághoz?!
Nem hiszem, legalábbis én nem így gondolom.

Mamamaci402014. január 10. 13:31

Amikor páromék felnőttek lettek, apósomék mondták, egy dolgot fogadjanak meg, soha ne hagyják el egymást, segítsenek a bajban is, most hogy már mi is itt élünk, a magunk részét is hozzáadjuk a hatalmas erőhöz. Jó pár évvel ezelőtt, sógornőm szülei "felajánlották" lesznek ők, majd Papa meg Mama, hála Istennek páromék hevesen tiltakoztak, azt mondták, ha már így lett hogy el kellett menniük a szüleiknek, nekik nem kell idegen apa-anya. Figyelem, amikor új barát/barátnő kerül a családba, és először találkozik mindnyájunkkal, egy jobb olasz família hangzásban, de nem olyan vehemens:))
Eszembe jutott Era, van egy volt kolléganőm egy évig dolgozhattunk együtt, aztán nyugdíjba ment, most már 80 éves Márti néni, a mai napig segíti lányát s unokáit, miután veje elhagyta őket, ő a mesémben Márti néni "alakja", és évekig kérte tegezzem le, mély tiszteletből nem tudom, nagyon szomorú a mai helyzet, idős nénik-bácsik szemében több vitalitást látok, mint a korosztályoméban akár. S azt végképp nem értem,amikor nem volt ennyire minden gépesítve, és sütötték a kenyeret, patakban mostak, nagyobb volt a becsület-szeretet-tisztelet, mint most, amikor könnyebb minden, csak már nem tudunk egymás felé fordulni.

Kicsikinga2014. január 10. 12:12

Először nevettem, és bólogattam, igazat adva Neked, majd elolvastam a dialógusokat, és azóta itt ülök, és gondolkozom, hogy milyen jó lett volna, ha, így, vagy milyen jó lett volna, ha úgy...
Egy biztos, hogy a mai világ pusztító prostituáltsága vészesen rombol, nap, mint nap, és nem gondol előre, mint "papó", akit őszinte tisztelettel ölelnék meg. Bocsánat, hogy ennyire személyes voltam, de nagyon köszönöm Emőkém, amit írtál, és örömmel voltam köztetek!
Jó volt egy kis szépet is olvasni "ittfelé"...

Mikijozsa2014. január 10. 10:44

Az életművészek ilyenkor persze hallgatnak, mint a sír... ám, Jézus visszajötte, kétezer éves vágy, melynek emlegetése révén jól megélnek azok az életművészek aki a hit vámszedőiként biztatnak eme várakozásra. Vajon, ha mégis visszajön, bünteti e a vámszedőket, vagy megbocsájt nékik, úgy , mint Máténak?

Pera762014. január 10. 10:24

@Mamamaci40: ...
Azt hiszem, ittfelé amíg még él az, hogy egyik gyermek az őssben marad - a szülőkkel - aminek vannak előnyei, ám hátrányai is, de ez megint más regény alapja, :) addig még létezik "család", szeretet, valamiféle összetartozás. A szülők vigyáznak az unokákra, meg belevartyognak a fiatalok magánéletébe, a fiatalok meg majd az öregekébe és arra vigyáznak. S bár nyűglődés olykor ez, de megtanít az élet fontosságaira is.
Ha viszont az öregeket elhányjuk, ne csodálkozzunk azon, hogy egyszer a mi hátunkra is pokrócot kötnek, s ále világ, vetett ágy.
Szóval, visszatérve, nagyapám árvaként is megmaradt, s még nem is öreg ma sem, hiszen Pesten élő nővére kilencven évén is túl van. (Háborús világkor vitték oda férjhez, ott maradt, de már Erdélyt ő is csak emlékeiben dédelgeti...)

Mamamaci402014. január 10. 10:07

igaza van a papának, nekem is a lelkem háborog...anyai nagyanyám aki anno Erdélyből jött, 37 évesen ott maradt nyolc gyerekkel anyám nővére 18 volt, anyám 15, a legkisebb 3, egyedül nevelte fel őket, páromék öten voltak testvérek, a legidősebbnek túl sürgős volt elmenni...:(( apósom kőműves volt, a környéken nagyon sok közhivatal viseli a keze nyomát, egyedül dolgozott hetükre, mert anyós beteges volt.

Pera762014. január 10. 09:45

...kilencedik gyerekként látta meg a napvilágot, 11 évesen már árva volt, szolgálni küldték... Felneveltek mamával 7 gyermeket, jelenleg van 16 unokája, 10 dédunokája, és jön hamarosan a 11-ik is. :)

Pera762014. január 10. 09:40

"Azt mondják egyszer még Jézus eljön, szerintem nem mer..."
Nem tudom, sírjak-e, nevessek-e, de jól megmondád.
Most elmesélek én is valamit, múlt vasárnap papóhoz voltunk. A tévében éppen a hajléktalanokról, csövesekről, csavargókról beszéltek, hogy egyre többen vannak.
Nagyapám azt mondta, az egésznek a talpára kéne verni 45-öt, hol voltak fiatalon, mikor eldorbézolták a pénzüket, nem csináltak gyermeket - támasznak, s szeretni, s nem gondoltak arra, hogy egyszer megöregednek... Csak azokat sajnálta, kiknek valóban nincs senkijük...
Lehet ezt kifejtegetni, pro és kontra, de az az alapigazsága papómnak, hogy ki az életét becsülettel eldolgozza, családját szeretetben óvja, s vigyáz a pénzre már fiatalon, az képes haladni és idővel csak van valamije. Aki a csak a mának él, dáridó, nők, ivászat, tekergés, kirándulás stb., az vessen magára vénkorában, ha nincs semmije és senkije. Nagyapám 88 éves...

Mikijozsa2014. január 10. 08:34

Van olyan beszéd is, hogy Jézus már itt van, na most ki beszél mellé? T e biztos nem:)

Törölt tag2014. január 10. 08:02

Törölt hozzászólás.

Doli-Erzsi2014. január 10. 06:58

Hát reménykedjünk, hogy jön...

Mamamaci402014. január 10. 06:13

köszönöm, hogy olvastatok!

mezeimarianna2014. január 10. 05:18

...

skary2014. január 10. 04:47

dede

beam2014. január 10. 04:46

Azt mondják egyszer még Jézus eljön, szerintem nem mer....:((((