Szertartás

Mamamaci40•  2012. március 13. 04:33

Mintha köröket rajzolnék, itt kezdődik a nap, és itt ér véget. Ülök az ágy szélén, néha vádolva a mindenséget és magamat, mert nem tudok felállni, s azt hiszem, na ennél már rosszabb nem lehet. Akkor jószívűen ajándékozok magamnak néhány percet, erőt gyűjtök az induláshoz.

Van, hogy jobban indul a nap, akkor csak a gondolataimat szedem össze, "ülés közben", mire tartom én az elkövetkező órákat, persze ugye, azt nem tudhatom, hogy mit hoznak nekem.

Olyan is van sokszor, hogy csodaszernek kikiáltott, valójában magában egyre kevesebbet érő "gyolcsot" tekerem magamra, és megállapítom, hogy a prof nem halad a korral. "Vizet prédikál, és bort iszik", hiszen csoda-gyógymódjait hangoztatja külföldön, és szerez vele elismerést. Ám itthon csak azt hajtogatja mindig, ez a gyógyulás, és bármilyen újdonságról is faggattuk, őt nem érdekelte. Az sem, hogy sokkal több betege lehetne, ha kilátna a borzalmas stílusa mögül.

De, visszatérve az ágy szélére:)) este pedig, akkor is kell az a néhány perc, amíg "megelégedek magammal", és megköszönöm az Égnek, hogy élhettem ma is. 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402012. március 13. 14:02

vadmalna, Ari köszönöm!

arany522012. március 13. 13:22

Sajnos nekem is kell reggel ''néhány perc'' , hogy beinduljak és ez a néhány perc egyre több(:

Törölt tag2012. március 13. 08:03

Törölt hozzászólás.

Mamamaci402012. március 13. 07:31

Neked is szép reggelt Juli!

Így van skary!

skary2012. március 13. 06:50

...nemkönnyű..demégis :)

juli482012. március 13. 06:02

Reggel is, este is kell egy kis idő mindenkinek, amolyan ücsörgős, amíg beindul...
Aztán meg: Mindenki a maga (lelkének) gyógyítója! Szép reggelt, Macika!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom