Fenyőcske meséje - a szekér, az öreg rönk búcsúja
Elmúlt a karácsony, szép lassan kitavaszodott. Elolvadt a hó, a vendégeskedő verebek is egyre hosszabb utakra merészkedtek. Aztán egy nap történt valami. Kora reggel egy szekér haladt át az erdőn, és éppen Fenyőcske előtt állt meg, két favágó szállt le róla.- Mit fognak csinálni Anya? - suttogta ijedten a kis veréb.- Nem tudom, de biztosan hamar kiderül, nem látszanak gonosznak.A favágók ásókat szedtek le a szekérről és kiásták a régi rönköt Fenyőcske mellől. - Viszlát Fenyőcske - suttogta a rönk - eljött az időm. - Hová visznek Téged? - susogta a kis fenyő.- Öreg társaimmal együtt a fatelepre ott kezdődik majd a második életünk, vagy tűzzé válunk, hogy még utoljára segítsünk az embereken.- Ne légy szomorú - suhogták bölcsen Fenyőcske ágai.- Egyáltalán nem vagyok - felelte a rönk, hiszen a szép szekér az én fámból készült régen. Látom vigyáznak rá a gondos emberek, még a lovak is le vannak takarva pokróccal, hogy ne fázzanak. - Én még sosem láttam lovakat - tűnödött a fácska.- Én láttam, én láttam - csipogta a kis veréb.- Nem gondolod, hogy nem szép dolog dicsekedni? - korholta a papája. Te madár vagy, tudsz repülni, sok mindent láttál már Fenyőcske pedig kicsi kora óta itt él.- Tényleg, és mondd, nem rossz neki magányosan?- Nem vagyok magányos, kis bohó! - nevetett a fácska. Mióta itt vagytok vidám az életem, de mi tudunk ám beszélgetni fenyőnyelven a többiekkel, és itt is sok minden történik ám. Egy erdő tele van titkokkal, vannak ám lakóink is.- Lakók, kik? - kíváncsiskodott a kis veréb.- Ejnye, de kíváncsi vagy barátocskám, látod a többiek egy szót sem szólnak.- Mert ők biztos tudják - irigykedett Csipike.- Elég legyen most már, indulnunk kell eleség után - méltatlankodtak a verébszülők. Megharagítod Fenyőcskét és nem lesz ilyen jó szállásunk.- Szó sincs róla, örülök Nektek, sőt a szomszédaim irigykednek, de mindennek eljön az ideje. Szeretnék még kicsit pihenni, kinyújtóztatni az ágaimat, valóban, induljatok kérlek.Lármás népség - mondta a rönk, lassan nekem is el kell köszönnöm.- Nem mesélsz soha többet? - sóhajtott Fenyőcske.- Sajnos nem, de ha szépen megkéred a szekeret elmondja születése történetét.- De hát elmegy.- De visszajön még...hallottam.- Hát akkor viszlát, jó öreg rönk.- Viszlát Fenyőcske - köszönt amaz és a szekér elindult.Aznap már nem tértek vissza a favágók, a verebek is hiába várták a mesét. - Tudod mit - szólt verébmama - látom, búsulsz a barátod miatt, ma én mesélek Neked azokról az időkről, amikor még Csipike kicsi volt. - De jó - nem tudod elégszer mesélni - csipogta örömmel a madárka. - Mi is örülünk - örvendeztek a többiek.Elhelyezkedtek kényelmesen és a mesék után nyugovóra tértek.Másnap reggel ismét megállt a szekér, de most többen utaztak rajta, és valami furcsa dolog történt, a rönkök helyét előkészítették és kis fenyőket ültettek. Kora este lett mire végeztek, így Fenyőcske megkérhette a szekeret, meséljen neki.- Szívesen - mondta - úgyis unatkozom. Én akkor születtem, amikor a favágók édesapja még fiatalember volt. Az ő édesapjával járták az erdőt, alkalmas fát kerestek szekérnek. Hosszasan sétáltak, majd egyszer itt álltak meg.- Apám, nem sajnálod kivágni?- Sajnálom, de abból nem tudunk megélni, és nagy szükségünk van egy új szekérre, Te is tudod. Holnap idejövünk a régivel, hozunk segítséget, és óvatosan kivágjuk, aztán, majd ha elöregszik a rönk, kivesszük és a helyére ültetünk kicsi fenyőt. - De ugye, nemcsak egy fa helyére, ígérd meg Apa!- Persze, hogy nem, olyan szép ez az erdő.- Nézd, itt is van egy elhagyott rönk! - kiáltott a fiú- Holnap kivesszük és ültetünk a helyére.- Akkor ez lennék én - örvendezett Fenyőcske.- Bizony - mosolygott a szekér.Aztán másnap valóban többen jöttek, óvatosan kivágták a fenyőt. Lemetszették ágait, feldarabolták és elszállították. Harmadnap még visszajöttek, kiszedték a rönköt és elültettek Téged.Aztán egy hétig csak az alkatrészeimen dolgoztak. Mások jöttek, összeállítottak.- S mi lett a régi szekérrel? - kíváncsiskodott Fenyőcske.- Eladták és vettek az árából két csikót.- Hol vannak? - kíváncsiskodott a fácska, mert időközben nagyon megkedvelte a számára idegen állatokat.- Itt állnak előtted! - nevetett a szekér. Évek óta dolgozunk együtt.Erre a szóra a lovak nyeríteni kezdtek.- Ők megértik a beszédedet?- Persze én is az övékét!- Mit mondtak?- Hogy szívesen hallgatták a mesét, de indulnának haza.S valóban, hamarosan visszatértek a favágók, a szekért elköszönt, Fenyőcske pedig szépen rendre elmesélte Csipikének és a többieknek, amit hallott.