Nem öröm!

Megint olyan eseményeket történéseket hoz a sors családunkba, amit láttam előre. S bár, ez közvetlenül minket nem érint, azért a "szele" itt van velünk is. Nem szeretem ezt a mozit, de egy léleklátó ne nyavalyogjon, minden év novemberében meglátom a következő "műsort", és kis eltéréssel általában végig is kell "néznem" a filmet a következő évben.
Némi elégtételem most van ugyan, de annyira ismerhettek már, hogy néhány halk-undok megjegyzésnél több nem telhet tőlem. Egyetlen olyan rokont kaptam a családban, akinek húsz éve nem változott a szerepe...ki nem állhatom...ő a sógornőm, mint az óvodában...nem én kezdtem.
Amikor az a bizonyos első bemutatás megtörtént, nem tetszett neki, hogy a párjával váltottam néhány szót. Mivelhogy volt gyerekszobám, s a párja, a párom bátyja, így nem értettem a dolgokat. Megmaradt tüskeként, aztán jött a tőrdöfés, ami évekig tartó lelkiismeretfurdalással sebzett meg engem. Ő mondta páromnak lett volna szolgálati lakása, de miattam!!! nem fogadta el, hát csak kínlódjunk az én rokonaimmal. Azt a szégyent, hálát, zaklatottságot, nem tudom én mit, hogy hogyan nőjek fel ehhez az emberhez, aki nálunk csak rosszat kapott...leírni sem tudom.
Aztán pár éve egyszer párom rákérdezett, honnan szedtem én ekkora sületlenséget, mikor megtudta, azt mondta, nem csodálkozik....szó volt szolgálati lakásról, de akkor én még nem ismertem.
Ebbe a családba "robban most a bomba", a szeretett lánygyerek elköltözött, s boldogan él egy tanyán, jövőre lesz esküvője. Ellenben, a miértnemlettlány - fiú, igen kellemetlen meglepetéssel szolgál a szülőknek a választottját illetően, sógornőm lelke romokban.
Minek örüljek, tudtam előre...a testvéreknél a pénz motivál...nálunk a szeretet.