Mosolypillanatok

Már beálltunk a pénztár előtt kígyózó hosszú sorba, az egyik divatos üzletlánc áruházában, és éppen azon morfondír, hogy vajh délelőtt 11-kor a két sor mellé ugyan miért nem nyitnak még egy pénztárt amikor olyan sok a kisgyerekes anyuka, amikor egy tüneményes hang megszólal a hátam mögött.
Telefonált komolyan apukának a NUK cumival, anyukája mosolyogva figyelte, bár már látszott nehezen álldogált a kocsi mögött, megtudtam, még 4 hét van hátra, a pocaklakó kislány és már nagyon várja a 3,5 éves nagytesó. Egyszer csak kiesett a "telefon" a gyerek kezéből, az anyuka tanácstalanul állt, én is mert befáslizva extrém mutatvány lett volna felvenni, mikor odapattant egy néni és széles mosollyal felvette a földről. Telt az idő, a kisfiú egyre türelmetlenebb lett. Anya, miért nem megyünk...mert sokan vannak előttünk, s a gyerek megszólalt...a p....-ba, sajnos azt az édes-méltatlankodó hangot nem tudom visszaadni, játékos-komoly szájon legyintés, aztán végre megmozdult a sor.

A másik még kórházi, kerekesszékes bácsit tolt a felesége a kórház udvarán, és a bácsi még fájdalmasan fiatalnak tünt, a néni pedig kiérdemelve minden tiszteletemet, nagyon elszántnak. Találkoztunk párszor a héten, hétvégén pedig látogatóba jött a lányuk s az unoka. A bácsi ölében a kicsi, a néni mellett a lányuk, jó volt látni őket, aztán én már sétáltam visszafelé, a kis szöszke fürtös még tétova de biztos lépésekkel ment anyja előtt a szökőkút felé, hiába sodorja az embert a sors-szél "az élet él és élni akar"!