Mi maradunk mementónak

A tavasz megújít minket. Nyáron töltekezhetünk,
őszünké a bölcselet, de
szeretetből leckét kapunk,
s vizsgát - akármilyen 
nehéz is - tetet életünk velünk.


Halottak napja elmúlt,
megint hagytunk-kaptunk 
valamit, elcsendesült bennünk
az ünnepe, ám a kíméletlen
sors-idő csak nevet, 
tolja elénk a napokat-heteket,
hogy aztán újra, megint
próbára tegye lelkeinket a szeretet.


A legszebb ünnep nekem,
bár távolról sem olyan már
mint régen, a nagy rostából
kiszóródtak az igaz értékek
most már mindent csak trendben
és pénzben mérnek, már csak
"kari" van és rohanás, és túl-
licitálás családon túl és innen.
Hivalkodás lámpafüzérrel, 
és mozdulatlan mászó mikulások
sora, kinek-kinek dolga,
én inkább belül s főleg, legbelül
ékítek, s próbálom megélni
jobban az adventet, lélekből
gyújtani a gyertyákat, és
szív-tiszta hangon dúdolni
a "Mennyből az angyalt".


Ám addig még, lesz egy vizsga,
fényképeken egyre több a hiány,
s hiába van meg a létszám,
fájós, ha sok szerettünk már csak
fentről tekint le ránk,
mi maradunk mementónak,
viszünk tovább mozdulatotkat,
szavakat, déja vu érzéseket,
míg egyszer majd velünk lesz
több az emlékezet.