Megújult hittel

Azt hiszem átfogok esni,
mégpedig annak a bizonyos
lónak a másik felére.
Nem zuhanok nagyot,
optimizmusom légmatraca fenntart.
Szégyenlős-kisebb-fájós érzetemet
ezennel leveszem,
és büszkén, emelt fejjel járok tovább,
a dupla tappancsaimon, főleg ilyenkor.

Ha rámtalál az aljasság
kútjának mély feneke,
az engem a mennyekbe repít,
vagyok én is annyira ember,
mint egyik-másik,
csak sajna, itt-ott nagyobb egy kicsit.

Ez a baj a világgal,
külső után ítél,
a belbecs már csak másodlagos,
sajnálom a nénit
ki a postán megbámult,
s az ismerős srácnak
még meg is "mutatott"
aki dupla széles mint én,
és kb. fele idős,
sajnáltam szegény autót
mi cipelheti őt.

Szóval, a nénit (bácsit stb...) sajnálom ezentúl,
nem önnönmagam,
bele nem sok együttérzés szorult
bennem a többszöröse van,
hiszen én beteg vagyok, ritkán mondom ki,
álltatom magam, hogy ez állapot,
de míg meg tudok mozdulni,
addig mindig teszem
mindazt a jót, amit csak tudok!!!