Képem van Róla:)

Ez az idő rendje, lassan lezárul egy korszak.  "Csak a szépre emlékezem" - tablók, meghívók, fényképek őriznek ezer titkot, és csak a derűs pillanatokat idézik fel.
Ám, tegnap történt valami, és bár ideírom, de az érzés, a pillanat boldogsága csak az enyém, és nem is adom oda, soha senkinek. Egy ilyen
volt már, úgy 18 évvel ezelőtt, amikor kezembe adták a picit, és szívembe égette "azt a pillantását", amely egyszerre gyötör és gyógyít.
Gyötör, hogy nem vétettem-e nagy hibát, vagy mégis kihagytam-e egy pillanatot, és persze ezeket mindjárt gyógyítja is, ezt hívják úgy,
azt hiszem, feltétlen anyai-gyermeki szeretet.

Tegnap délután lázasan dolgozott az olló, számolgatás, válogatás melyik kép, kinek hova, majd egyszer csak megáll előttem a lányom,
kezében egy képkeret, benne az egyik legszebb kép, és nincsenek percekig szavai...nekem sem. Ám könnyek sincsenek, kinőttük őket,
aztán...aztán...törik a csend.
- Hová teszed anya? - kérdezi halkan.
Gondolkodom, illő helye van a másik tabló felett a konyhában, megegyezünk tetszik neki is. Még meditálok, esetleg a házi áldás mellé,
de elvetem az ötletet, ő is tiltakozik, legyen csak része az egésznek. Ezekre az érzésekre kevés a költészet, a vegyészet, bármi, ez az
amit meg kell (tudni) élni, és értékesebbek mint bármely drágakő!!!