Jel-Mez

Bal-jobb, bal-jobb, kipp-kopp, kipp-kopp
gyűlnek a méterek, fogy az út,
gondolataim mint játékos kutyakölykök
kergetik egymást, aztán hirtelen megállnak,
nagyon mélyről valaki szól, játszanak mást.
Valamit kidobtam, jó messzire zuhant,
s egyáltalán nem fáj a szakítás.
Mintha egy ajtó előtt állnék, tudom mi van mögötte,
de itt van a félsz, nem merek bekopogni sem.
Lassan oszlik a köd, elinal a félsz, és én
itt állok a saját életem küszöbén.

Nevetek magamon, de ez is jól esik,
nem látszik, csak érzem,
tíz fásli és a derékvédő, olyan vagyok
mint a Michelin-baba.
De, boldogít, hogy beleférek a cipőmbe.
s a nadrágszár sem ijedezik már az ollótól.
Megengedték nekem hogy elmenjek,
a lélektúrkálóba, s végre kiválasztottam
magam, MAGAM!