Így is születnek mesék...

Az írásom első fele saját termés, a másodikban csak ott voltam. Néha, amikor nincs "önerős" blogbejegyzésem, akkor gyűjtögetni szoktam, részleteket, és saját gondolatokkal együtt lesz egy egészen nagy kirakós, mint most is.Az alap megvolt, de még nem volt mivel bővíteni, ma reggel összejött az is. Idősíkok lehetne a címe az apróságnak, a múlt...a bácsi révedező tekintete a postán amikor sorban álltunk, csekkekkel a kezünkben, és megjegyezte az ismerősnek...volt hogy anyánk állt sorban kenyérért...hárman vagyunk testvérek, 15 deka háromfelé, és ő elfordult hogy ne lássuk a könnyeit...mondta a borvirágos orrú bácsi, és gyanúsan fénylett a szeme. A sajnos jelen - ebben az utcában nem is igen van új ház, és sok idős nénit, bácsit látok nap-nap után, jobb oldalunkról indul az utca eleje felé egy fehér Opel, két középkorú emberrel, ahogy belép a kapun, már hallom a néni derűs hangját...és a "pofont" is hallom sajnos...menj innen, sietünk...mindig csak siettek, motyog szegény...és én megcsóválom a fejem, nem a sírnál kell majd bánatosan töprengeni a miérteken...az én szívem-lelkem abba szakadt bele, hogy én nem kellettem, s most is csak brossnak, de egyedül...10 éve jött a néni bajnak-mosolynak, de nem adnám semmiért.

A jövő, a fiatalasszony a CBA-ban, kedves-boldog arca mosolyra derít, kérdezem mennyi még? másfél hónap, otthon van a 15 hónapos nagytestvér, fiú, s jön az öcsike. Mégis csak szép a világ, gondolom, és emlékezem, egy hasonlóan kedves arcra, úgy lassan húsz év távolából, a tükörben.

A második fél, még egy fél pillanat posta. A bácsi előttem, sok csekket adott fel, töltött telefont, mögöttem állók nem is szóltak, de úgy a sor közepe tájáról hallom...nézd, ír valamit, mit ír? kapott valamit, de adott is...milyen soká...igazi boszorkánykonyhában forrt a "csupor", de mire elindulok már én is kifelé engem is a világ legszebb "bazsalya" fogad, mert a mosoly, az szívből jön, de ez csak smink volt.

Legvégére kicsi törpe kékben, hatalmas kék csodálkozó szempár, a mindentfelfedezniakarás korában, a főnök unokája, pénztárnál megint sor, tele kosár, fogy a pénz, és él az élet tovább.