Eddig nem én írtam meg

Eddig nem én írtam meg életkönyvemet,
lapoztam volna tovább, s látom a csodát,
hiányzik az újabb fejezet,
nincsenek sem képek, sem tüskék, sem jelek,
ma nagyon fáztam, ott belül
ahol a lélek egymaga csücsül,
de gondolataim meleget adhatnak már,
elért hozzám a várva várt remény napsugár,
és összetöröm már a legutolsó rácsot,
most már nem engedem senkinek,
hogy megírja helyettem a világom.

Én tudom, mit más nem, készül már a karosszék
amiből végignézem, őszintén, nem kevés
elégtétellel, hiszen mások játszottak az életemmel,
hogyan tépik szét láthatatlan erők darabokra,
mások páncélnak hitt, és velem annak elhitetett
ármány-irigység-tudatlanság-rosszindulat,
s ki tudja mi még, szóval eddigi démonjaim által varrt
fekete szurok-ragadós mezét.