Csak egyetlen betű:(

Mamamaci40•  2014. február 27. 10:38

Emberiség - emberség

Lemásztunk a fáról, volt kit löktek, volt ki esett,
belaktuk a földet, lelkesen fogadtuk mindazt,
amivel kényeztetett, s eszünkbe sem jutott
hogy mindezért hálát mondjunk, vagy tegyünk.

Aztán gyarapodtunk, az életünk történt velünk,
jöttek-mentek korok, születtek géniuszok.
Művészetek alakultak, voltak kik felfedeztek,
az emberiség jó felé indult talán, de jó ideje
vége ennek.

Virágzott a szerelem, boldog volt a szeretet,
aztán mint amikor letörölnek egy iskolai táblát,
mindent elöntött a pénz bűvölete.
Most ott tartunk, hogy emberiség van, s kínlódik,
de a régen volt értékek, mint emberség, becsület,
szeretet, tisztelet, kedves szavak,
a biznisz nagy üzletében, csak pult alatt marad.

Nagyszüleink, az ő szüleik, még emberek voltak,
és létrehozták a jövőt, örültek egymásnak,
s ezer gondjuk-bajuk, borzalmas körülmények között,
még tudtak mit mondani a másiknak.

Jövő az most is van, de káoszos és fekete,
akiben van fényesség szenved, nem tudja hol a helye.
Emberség, ugyan már, akkor még félve-féltve
nevelték gyermekeiket,
most egyre többször hallom, hát miért nem
dugjátok otthonba az öreget?

Ismerek példákat, a másik oldalról,
de sajnos nagyon egyfelé dől a mérleg,
az emberség koporsófedelet húz magára,
már nem tud mit mondani az emberiségnek.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402014. február 27. 19:22

Erzsi, Bea köszönöm!

Doli-Erzsi2014. február 27. 17:04

Pénz beszél...

beam2014. február 27. 15:58

Jó nagyon!

Mamamaci402014. február 27. 14:47

Sea, rózsika köszönöm!

rozsika532014. február 27. 13:24

Jó...gratulálok.

Törölt tag2014. február 27. 13:23

Törölt hozzászólás.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom