Brummológ

Tegnap délután örültem, hogy ma szerda van, mindig "ráérünk". Nem negyed 4-kor kelünk, hanem 5-kor. Aztán lefagytam tegnap este, úgy azt hiszem akkor mondta éppen Ötvös Csöpi Kardos doktornak, hogy benne egy agyrák éhen halna, hogy miért nem sűrűben vetítik a Bujtor filmeket nem tudom. Szóval, jött a hidegzuhany, aki nyitásra ott szokott lenni, most nem tud, mert a nagylánya nem tudja az ovist bevinni az oviba. Már az este is kiakadt az agyközpontom, aztán ma megtudtam, hogy az öltöztetés is egy órába telik. és eszembe jutott, hogy azontúl, hogy Ildit nagycsoportos korában éppen szerdánként alig tudtam elrángatni az oviba, bár ott a felelősség nagyobbik része, azé a két igen felkészült óvónőé volt...de nálunk nem volt ilyen probléma sosem.
Mindez nem érdekelne, ha még abból a pici időnkből is nem vesztenénk el, mert valószínűleg ez már így is marad, párom szólt is, adjak már neki egy fényképet. 
Mindig is tudtam, hogy menthetetlenül szentimentális, infantilis csacsi vagyok, már a bunda alatt...hajnalban attól is elsírtam magam, hogy megfogta a kezemet, hogy fel tudjak ülni...persze, belenyúlt a gyógyuló sebembe, de igen jól sikerült neki, mert a sebem is "könnyezett":( :)
Míg elmélkedtem a nagy kérdésen, miszerint mivé is lesz/lett  így a világunk, eszembe jutott egy történet, a beszélgetés visszakanyarodott az oviskorból odáig, hogy a szomszéd "kolónián" megint X-faktor volt, a pár hónapos a foga miatt alsóhangon adta, a kamasz meg kivágta a magas cét, és hogy a dentinox gyártója igen okos ember, mert anno, még az ecsetelővel értünk valamit, de ez a gél ez nem sokat tudhat, már ahogy a sírásból lemérem.


S itt esett le a tantusz, a történet ami kimaradt...innen is. Valamikor a múlt héten jártam a postán, a fotocellás ajtó barátságosabb, az IQ-mércébe mindig átesek, de most a pult túl és innenső oldalán is volt ész. Dicsekedhettem is, és régi jó ismerősünk is feltünt, aki biztosított minket arról, hogy megtalálta a számítását a távolabbi boltban, ha már arra kényszerült, hogy másik helyéről több üzletlánc-váltást átélve inkább váltson. Vele örültünk, és viszont biztosítottuk, hogy sajnos...igen meglátszik a hiánya, mert vannak mosolyok szívből, és vannak üres mosolyok, és a csapat nincs a helyzet magaslatán, az ész, és a humanitás ami hiányzik...


Éppen akkor volt ott egy anyuka két gyerekkel, a nagylány nyugodtan ült az egyik széken, olyan elsős korú lehetett, az öccse anyuka mellett a babakocsiban, posta nincs sor nélkül, éppen hálámat zengem az Égnek, hogy édesanyának adományozott eszet, amikor a kicsi elkezdett sírni. Rögtön hívta is a nagylányát - vigyázz addig az öcsire! Az öcsi igen sokat sejtetően harapdálta az öklét, majd elkapta a tesó ujját, anya visít, ne nyúlj a szájába...nem is anya...az a saját ujja...s egyszer csak, tényleg belenyúl a nővérke az öcsi szájába, és felkiált, jé kibújt a foga...
na eddig is, ki-ki saját mértékkel figyelte az eseményeket...de erre anyuka megszólalt...nincs még foga...az az ínye...de anya, nézd az a kicsi fehér...tééééényleg! közben anyuka következett a pultnál...s mikor végzett, nyomában ott maradt a dermedt csend...:)