"A zene az kell..."

Leültem magamnak, és kirakózok.

Tükör nélkül látom magam láthatatlanul, 

most nem küszködöm az érzéssel, mint

már annyiszor, hogy elmúlt, ami még el 

sem jött. Önhatalmúlag siettetni két hetet, 

mindegy valahogy megszokom a megszokhatatlant. 

Értem én, Zsuzsanna nap, s rá két hétre

a születésnapom, zavarjuk le egy füst alatt, 

a kedélyjavítót meg azért kapom. 

Azért sem sírok, a készlet másra kell, keresgélek,

szavakat, színeket, dallamokat, meglelem

a kulcsot, ami még az utolsó záramhoz kell. 

Nézem a jeles mezeket, elég volt már

a sok bajos farsang, végre magam lehetek, 

rejtegethetnék titkokat, de okozni fogok

meglepetéseket. 

Az ötlet jó volt, lelökni a Tajgetoszról, csak

a szisztéma hibás, a hittel, s a menetrend

szerinti Pegazussal nem számolt senki, 

és a barátokkal sem. 

"Álmodtam egy világot magamnak, itt állok

a kapui előtt..."