Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Velük...
Kicsikinga• 2018. október 28. 08:29
Elindultam haza, vissza.
Vajon megvárt-e a gesztenyefa, a kis utca, a kövek? Észre sem vettem, hogy már régen ott járok, de minden más, olyan idegen!
A fa a hatalmas óriás, most kicsike, és elérhető az ága, a kövek már csak apró kavicsok, és hol van az a régi, illattól dús levegő?
Hol vannak a bodza bokrok? Hol van az a szépséges holdsütötte este?
Megálltam és szomorúan, egyre szomorúbban néztem „angyalkorom” cserepeit, amiknek összerakásához egy újabb élet kellene időben.
Elindultam botorkálva a régi utakon, de alig mertem fölnézni, mert nem akartam csalódni.
Nem akartam elveszíteni a szépséges emlékeket, azoknak a melegét, és fényét!
Mikor már nagyon sötét lett fázni kezdtem, és bújtam volna a szoba melegébe, orromban éreztem a konyhából jövő finom illatokat, hallottam, ahogy a család duruzsol, és a háttérben halkan szól a rádió.
Az állólámpa barátságos fényét is láttam, és egy könyvet az asztalkán, amit nem rég csukott be valaki, de a könyvjelzője mutatta, hogy hol kell folytatnia.
Nagyon fázom, és nincs rajtam télikabát, pedig azt kellett volna fölvennem. A szél is egyre jobban fúj, elvégre november van.
Nem emlékszem, hogy merről jöttem, és hogy értem ide.
Valami iskolaszerűség lehet.
Egy arra járó nénitől megkérdezem, hogy legyen szíves, mondja meg, hol vagyok? Ő furcsán néz rám, de mondja, hogy hol. Az nem lehet! És könnyes szemmel nézek a néni után, aki többször is hátra fordul, arcán a „bolond ez?”- kifejezéssel.
Én nem vagyok bolond, csak elvesztem. Tetszik tudni… de lemondóan nem szólok utána, hagyom, hadd higgye rólam, legalább lesz mit mesélnie otthon.
OTTHON!
Igen én is oda indultam, de merre menjek, hiszen a régi iskola mellet laktunk! És itt ez az iskola már nem olyan, már sokkal kisebb, és nem lehet…
Vaktában indulok el, és egyszer csak ismerős erkélyek, és ablakok! Drága régi szép kis erkélyek, erkélyem, ahol annyi estét töltöttem, titkaimat a csillagoknak elmesélve!
Álltam a régi ház előtt, nem szégyellem, sírtam.
Láttam magamat szaladni a lépcsőn lefelé, életem első randevújára, hallottam Édesapám hangját, ahogy azt súgja" okosan kislányom", láttam Anyukám arcán a cinkos mosolyt, és a biztonságot, hogy engem nem kell féltenie, láttam az utca jóságos fényeit, ami most hivalkodó, és szemet bántó erejével akarja fölébreszteni álmodó lelkemet!
Nem engedem, azért sem!
Már nagyon hideg van, de nem tudok elmenni. Még meg kell néznem mindent. Arra gondolok, hogy fölmegyek és becsöngetek, hisz hazaértem.
Vajon ki nyitna ajtót? Édesanyám? Mosolyogva, és venné is már le a kabátomat, hogy mielőbb mossak kezet, mert a család az asztalnál ül, már csak engem vártak.
Megérkeztem…
Valamikor, nem is olyan régen, a születésnapomon történt mindez.
Egyedül voltam, nagyon- nagyon egyedül.
Ne kérdezze senki miért sírok, ne kérdezzen senki, miért fázom, ne kérdezzen, mert úgy sem tudnék felelni.
A választ egyedül a múló idő tudja.
Nem megyek a Temetőbe, nem, nem és nem, hiszen minden nap annál a megállónál szállok le a buszról, ahonnan rálátok az ajtóra, és hallak Titeket...
Tudom, hogy most is ott vártok...
Ezen a linken meg is hallgatható, és nem szégyellem a könnyeimet, ahogy elsírtam "őket"!
Ruder-Jana2019. március 4. 15:09
Elkezdem olvasni a Blogbejegyzéseidet. Egy ideje töröm a fejem azon, hogy nekem is kellene egy blogot , amolyan naplószerűt vezetnem... Most tanulok Tőled... Kingám!
Kicsikinga2018. november 20. 11:35
@degiabi:
Köszönöm szépen!
Napi szinten "történik" ez velem, és egyre nagyobb hangsúlyt kap, aminek okát, egyedül a múló idő tudja...
degiabi2018. november 20. 09:40
Nagyon meghatódtam... Valahogy én is így éreztem, nagyon-nagyon hasonlóan, mikor már felnőttként visszalátogattam kedves kis falumba.. Ahol már nem volt ugyanaz semmi. Nagymamámnak csak emléke, a kedves kutyám sem csahol utánam, a gyermekkori legjobb barátnő háza más család otthona. Minden kicsinek tűnik, hisz felnőttünk.. Az iskola, ahol kezdtem, óriásból törpe lett, oly pici a kerítése. Én nem tudtam sokáig maradni.., el kellett menekülnöm, mert emlékezni mentem ( nem elszörnyedve zokogni az elmúlt miatt ) és, hogy megóvjam apró gyermekkori, legszebb emlékeim! Mindezt, könnyeket csalva szemem sarkára juttatta eszembe.. Drága Kinga! Minden jót kívánok! Szívem együttérzésével gratulálok!
Kicsikinga2018. november 12. 08:38
@Elise:
Nagyon szépen köszönöm, drága Elise!
Olyan jólesik, hogy megkönnyeztem.
Elise2018. november 10. 12:52
Szomorú szíved szeretettel ölelem drága Kingácska!
Kicsikinga2018. november 1. 17:38
@Törölt tag:
Nagyon aranyos vagy, hogy eljöttél ide, amit most vettem észre, mert éppen "Tőled jöttem"!
Örülök, és itt is azt kívánom Neked, hogy Istenáldotta egészségben élhessél, minél előbb!
Törölt tag2018. november 1. 11:37
Törölt hozzászólás.
Kicsikinga2018. november 1. 10:23
Szeretettel kívánom, hogy legyen a lelketekben olyan béke, ami megkönnyíti a bánat terhét!
Kicsikinga2018. november 1. 08:04
@BakosErika:
Jaj Erikám, hát nem elsírom magam
bocsánatodat kérem
Kicsikinga2018. november 1. 08:03
@stapi:
A legszebb kívánság, amit nagyon köszönök, drága István!
Kicsikinga2018. november 1. 08:02
@Ahita:
Drága lélek, Évám!
Hálás vagyok, hogy itt vagy, és megölelhetlek, amikor csak szeretném.
Most is így volt!
Kicsikinga2018. november 1. 08:00
@Irena:
Köszönöm a "csendedet", ami nagyon sokat ér számomra!
Kicsikinga2018. november 1. 07:59
@csillogo: Köszönöm szépen, Marikám!
BakosErika2018. október 30. 20:25
ahonnan rálátok az ajtóra, és hallak Titeket...
Drága Kingám, itt kevés a szó...
Gyönyörű.
stapi2018. október 30. 20:16
Gyönyörű! De a hanganyag több... sokkal több! Áldjon meg a Jó Isten, és adjon Neked igaz boldogságot, kedves Kingácska! Örülök, hogy ilyen szépen kamatoztatod a Tőle kapott talentumaid!
Ahita2018. október 30. 14:32
Ó, Kingácskám, olyan szépséges, melegséges, olyan jóságos, gyermekien őszinte és tiszta érzéseket hoztál, az egész aurája jólesően rám símúlt, és veled jártam ott, borzongatóan eleven volt az élmény....
Nagyon szeretem, ahogy írsz!!!:):):)
Ölellek szívemmel:) Éva
Irena2018. október 30. 12:30
Könnyet fakasztó, csodálatos soraidat, néma szívvel olvastam, és hallgattam.
Ölellek sok sok szeretettel.
Irena
csillogo2018. október 29. 19:29
Kitartóan szereted és gondolsz szeretteidre, merítesz a régmúltból erőt, és én csak azt tudom mondani, hogy Ámen!
Baráti ölelésem aranyos Kingám!
Kicsikinga2018. október 29. 18:24
Már sokszor sírtunk együtt, drága Erzsikém, és én azt megköszönöm Neked!
Szeretettel, és őszintén!
Kicsikinga2018. október 29. 18:23
@Pera76:
Nagyon örültem Neked, Drága Erikám!
Megölellek én is Téged!
Perzsi.2018. október 29. 12:38
Drága Kinga potyognak a könnyeim.
Sokat gondolok rád, és lélekben veled vagyok.
Ölellek:Erzsi
Pera762018. október 29. 11:43
Ölelésem!
Kicsikinga2018. október 29. 11:32
@anci-ani:
Azt teszem én is Ancikám! Ölellek szeretettel!
Kicsikinga2018. október 29. 11:31
Köszönlek!
Kicsikinga2018. október 29. 11:30
@merleg66:
Köszönöm szépen, a kedves szavaidat!
anci-ani2018. október 29. 08:34
Megkönnyeztem drága Kingám, szomorú gondolataidat, megható léleksoraidat...
Ölellek szeretettel.
Mikijozsa2018. október 29. 08:28
bizony szépen megírtad, gratulálok szeretettel
Eleonora2018. október 28. 21:54
...!!!!!!
merleg662018. október 28. 19:05
A legszebb emlékezés, amit mostanában olvastam... bizony nemrég jártam én is a szülőházamnál és semmi, de semmi nem volt már a régi... Szeretettel és együttérzéssel olvastam remek írásodat...
Kicsikinga2018. október 28. 15:04
Már nem teszem, Drága Évikém!
Nagyon fájó dolgok ezek!
Köszönöm az ölelést!
Visszaadtam!
Kicsikinga2018. október 28. 14:33
@okeanus: Így igaz!
"Kiknek mécset gyújtunk,
Szánakozva néznek.
Sötétben mi vagyunk,
Ők
Örök fényben élnek..."
*
Vigyázd lépted náluk járva,
Hisz egész évben üzentek.
Ott hevernek ezerszámra,
Megsárgultan, választ várva
Az olvasatlan levelek...
okeanus2018. október 28. 13:26
"...nem sirathatod, a halott mindig győztes. Csak az élők veszítenek."
/Szabó Magda: Az ajtó/
dreaming582018. október 28. 13:16
Ne is szégyelld, drága Kingám! ❤ Ölellek.
Tudom, miről beszélsz, mert bár én abban a házban élek, ahová a kórházból hazahoztak, és minden nap azon az utcán jövök haza a munkából, amelyiken az iskolából is hazajártam, de ha kilépek az utcára, rá sem ismerek a környékre - ami a szívemben él a gyerekkoromból...minden megváltozott, és már szinte senki sincs meg, akik itt laktak...
Kicsikinga2018. október 28. 12:51
@Pflugerfefi: @Rozella: @dobosigyorgy:
Köszönöm szépen, hogy vagytok nekem Ti is!
dobosigyorgy2018. október 28. 11:19
Nagyon szép! Még én is megkönnyeztelek, annyira meghatódtam.
Nagy gyógyító ölelésem: Gyuri
Rozella2018. október 28. 10:13
Sokszor van úgy, hogy a kéznek nincs más dolga csak leírni azt a valóságot, amit a szív diktál.. Ez is ilyen szépséges, gyermeki tisztaságú írásod, nagyon átérzem.
Pflugerfefi2018. október 28. 09:18
Kiirtad lelkedből a hiányt....
és mégis,mégis ottmarad...
Kicsikinga2018. október 28. 08:43
Nehéz a könnyekkel most, de, ahogy mindig, most is azt írtam le, ami megtörtént, és a lelkemben mindig így maradót azokról, akiket elvesztettem, vagyis soha nem veszítek el!
Kedves vagy, hogy itt jártál,én nagyon köszönöm!
kevelin2018. október 28. 08:36
Gyönyörű megemlèkezès