Valahol az időben...(folytatás)

"És akkor képzeld el, hogy a MPiri és én egy tintatartót használtunk, tudod az a mpiri akikolyangazdagokhogymindigvanszalámiskenyereapadban, és..."

- mondtam,mondtam Nagymamámnak,akin már csüngtem, hiszen a két kezem az ő hónaljában volt finom ,meleg,  "fogságban". Már megint elhagytam a kesztyűmet, azt a rettenetest, azt a szörnyű szúróst!

A kis asztalomon már ott gőzölgött a tea , az orosztea, és mellette a nagy karéj pirítós kenyér fokhagymával bedörzsölve.

Mi lehet ennél finomabb?! És otthon, és mehetek ki az udvarra, és megint kereshetek tojást az ebéd palacsintájához!

Szénszünet, TE ÉDES, DRÁGA SZÉNSZÜNET!

Bevallom, hogy fogalmam sem volt miért hívták annak, mikor fával tüzelt be Feri bácsi. Na mindegy. Nem ez a lényeg.

A palacsintasütés nekem mindig nagy esemény volt, mert akkor megláthattam a TÜZET, a LÁNGOKAT!

A jó öreg sparhert (alias sparherd) platnijáról ilyenkor két karika lekerült és a lángok velem együtt élvezték a szabadságukat. Érdekes módon engem mindig elbűvölt, képes lettem volna órákig nézni önfeledt táncukat!

Finom ebéd után együtt mosogattunk, s jött a szörnyűség!

Jaj! A konyha finom melege után egy „fagylakta” szobába mentünk, ahol az ágyam volt, és mellette egy hatalmas nagy karosszék, amiben Kati babám ( rongybaba) trónolt. Ezt az inkvizítori tettét Nagymamámnak akkor soha nem akartam megbocsátani, de most...

Köszönöm szépen Édeskedvesnagymamám!

 

November 25-én született, az én Drágaságos Nagymamám, akire emlékeztem,és emlékszem, és bennem él,amíg én élek!