Gondolataim...

Drágalelkű kis Társaim!

Hálásan köszönöm, hogy most sem hagytatok magamra, és minden egyes szavatokkal megerősítitek bennem a jóságban való hitemet!

Sajnos, akik ígéretet tettek nekem, hogy "megpróbálnak" segíteni ( gyermeki lélekkel hittem el minden szavukat!), egyik pillanatról a másikra továbbadtak, hol ennek, hol annak, végül ott tartok, hogy senki nem foglalkozik velem.

Soha nem kértem, soha, de most már nem bírtam a sok nehezet, és vágytam arra, hogy valaki, vagy valakik segítsenek "fölemelni".

Fáj már a hátam, a lábam, a szívem, a lelkem, de még nem adom föl, hogy otthonra találok.

Tudjátok, hogy mire vágytam mindig?

Egy kedves kis házikóra, nagy-nagy terasszal, nett konyhakerttel, legalább egy szépséges, méltóságteljes fenyőfával, és zöld fűvel, de biztosan ültettem volna gyümölcsfákat ( BIZONYÁM, ÉN!), és lettek volna csibéim, rengeteg madárkát is odahívtam volna, csak úgy, egy kis napi trécselésre, finom friss vízzel, és finomságokkal várva őket...
A csibéktől biztosan kaptam volna igazi házi tojást, és életük természetes végéig, a barátaim lettek volna!

Ez volt az álom, a mindig vágyott mesevilágom, de már tudom, hogy ez soha többé nem lehet valóság!

Maradt a két szoba, SPEIZ- alias SPÁJZ, egy igazi KONYHA, amolyan régimódi, nem csőszerű képződmény, és a LOGGIA! Istenem, de jó lenne!

Bárhol, csak legyen templom, amiből hallahatom a harang szavát, és fák, fák, fák, CSEND és kedves szomszédok, akiknek mindig vinnék a finom pogácsámból, vagy bármiből, ami jól sikerül!

Ennyi, amit meg mertem írni, és ne haragudjatok, ha én szeretném ma megnyerni a főnyereményt!
MINDENKINEK ADNÉK BELŐLE!

Olvasom a verseiteket, sokszor szeretném egy-két gondolattal megkeresni az alkotót, de sajnos nincs módom, mert le van zárva az üzenőablak, amit természetesen megértek, és elfogadok.

Amikor "Törölt tag" "nevet" látok, nagyon szomorú leszek. Remélem, hogy nem baj miatt, hanem csak szabad akaratából döntött úgy, hogy elmegy innen.

Áldott, békés, szép Vasárnapot kívánok Nektek, őszinte szeretettel!