Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eltévedve…
Kicsikinga• 2012. június 13. 18:35
Elindultam haza, vissza.
Vajon megvárt-e a gesztenyefa, a kis utca, a kövek? Észre sem vettem, hogy már régen ott járok, de minden más, olyan idegen!
A fa a hatalmas óriás, most kicsike, és elérhető az ága, a kövek már csak apró kavicsok, és hol van az a régi illattól dús levegő?
Hol vannak a bodza bokrok? Hol van az a szépséges holdsütötte este?
Megálltam és szomorúan, egyre szomorúbban néztem „angyalkorom” cserepeit, amiknek összerakásához egy újabb élet kellene időben.
Elindultam botorkálva a régi utakon, de alig mertem fölnézni, mert nem akartam csalódni.
Nem akartam elveszíteni a szépséges emlékeket, azoknak a melegét, és fényét!
Mikor már nagyon sötét lett fázni kezdtem, és bújtam volna a szoba melegébe, orromban éreztem a konyhából jövő finom illatokat, és hallottam, ahogy a család duruzsol, és a háttérben halkan szól a rádió.
Az állólámpa barátságos fényét is láttam, és egy könyvet az asztalkán, amit nem rég csukott be valaki, de a könyvjelzője mutatta, hogy hol kell folytatnia.
Nagyon fázom, és nincs rajtam téli kabát, pedig azt kellett volna fölvennem. A szél is egyre jobban fúj, elvégre november van.
Nem emlékszem, hogy merről jöttem, és hogy értem ide.
Valami iskolaszerűség lehet.
Egy arra járó nénitől megkérdezem, hogy legyen szíves, mondja meg hol vagyok? Ő furcsán néz rám, de mondja, hogy hol. Az nem lehet! És könnyes szemmel nézek a néni után, aki többször is hátra fordul, és arcán ott marad a „bolond ez?”- kifejezés.
Én nem vagyok bolond, csak elvesztem. Tetszik tudni… de lemondóan nem szólok utána, hagyom, hadd higgye rólam, legalább lesz mit mesélnie otthon.
OTTHON!
Igen én is oda indultam, de merre menjek, hiszen a régi iskola mellet laktunk! És itt ez az iskola már nem olyan, már sokkal kisebb, és nem lehet…
Vaktában indulok el, és egyszer csak ismerős erkélyek, és ablakok! Drága régi szép kis erkélyek, erkélyem, ahol annyi estét töltöttem, titkaimat a csillagoknak elmesélve!
Álltam a régi ház előtt, nem szégyellem, sírtam.
Láttam magamat szaladni a lépcsőn lefelé, életem első randevújára, hallottam Édesapám hangját, ahogy azt súgja" okosan kislányom", láttam Anyukám arcán a cinkos mosolyt, és a biztonságot, hogy engem nem kell féltenie, láttam az utca jóságos fényeit, ami most hivalkodó, és szemet bántó erejével akarja fölébreszteni álmodó lelkemet!
Nem engedem, azért sem!
Már nagyon hideg van, de nem tudok elmenni. Még meg kell néznem mindent. Arra gondolok, hogy fölmegyek és becsöngetek, hisz haza értem.
Vajon ki nyitna ajtót? Édesanyám? Mosolyogva, és venné is már le a kabátomat, hogy mielőbb mossak kezet, mert már a család az asztalnál ül, már csak engem vártak.
Megérkeztem…
Valamikor, nem is olyan régen, a születésnapomon történt mindez.
Egyedül voltam, nagyon- nagyon egyedül.
Ne kérdezze senki miért sírok, ne kérdezzen senki, miért fázom, ne kérdezzen, mert úgy sem tudnék felelni. A választ egyedül a múló idő tudja.
Törölt tag2012. szeptember 8. 09:50
Törölt hozzászólás.
Törölt tag2012. augusztus 7. 13:02
Törölt hozzászólás.
Kicsikinga2012. június 14. 15:54
Ez igen megható hozzászólás volt drága Őrni!
Csak megölellek, mert nem tudok mást írni most!
Ernest2012. június 14. 14:59
''...Még meg kell néznem mindent. Arra gondolok, hogy fölmegyek és becsöngetek, hisz haza értem.
Vajon ki nyitna ajtót? Édesanyám? Mosolyogva, és venné is már le a kabátomat, hogy mielőbb mossak kezet, mert már a család az asztalnál ül, már csak engem vártak.
Megérkeztem…''
Nagyon szépen leírtad drága Kinga a múltbeli utazásodat, régi, szépséges emlékeidet!
Megkérlek ne szomorkodjál, még ha az idő múlik is... Te ragyogj reánk, erre van szükségünk!
Szeretettel : Őrni
Kicsikinga2012. június 14. 14:34
Marikám, drága csillogó! Ölellek szeretettel kedves szavaidat megköszönve!
Igen, igazad van!
Én sokat mesélhetnék a gyermekkoromról, amit majd meg is teszek nem sokára, mert szükségét érzem, hogy örök emléket állítsak olyan embereknek, mint a Szüleim is, akik keserves időkben küzdöttek azért, hogy egyáltalán életben maradjunk!
Tették ezt szép, okos és bölcs szavakkal, elöl járva azon az úton, ahol Ők is annyiszor térdre estek, mint mi.
Rendíthetetlenül hittek az igazban, halálukig szent meggyőződéssel!
Értelmét ennek sokan megkérdőjelezték, de Ők nem tántorodtak el ettől soha!
Sok-sok év fog megszólalni...
Kicsikinga2012. június 14. 14:24
Mintha csak folytattad volna az én gondolatmenetemet drága Sunil!
Igen az idővel együtt szaladunk, sőt lehet, hogy meg is előzzük, de előbb-utóbb beérjük ''egymást'' és akkor szembesülünk azzal, amit ki-ki a zsákjában cipel!
Szépséges lelked szavait hálás köszönettel olvastam!
Kicsikinga2012. június 14. 14:22
Úgy bizony Arankám!
Mint Lóci esetében is!
Óriásokká válva állunk a múltunk mellett, holott az valójában a távolság miatt lett olyan kicsi...
Kicsikinga2012. június 14. 14:20
Emikém drága, tudod, sokszor szebbnek látjuk az idők távlatából azt is, ami lehet, hogy nagyrészt inkább keserv, szegénység és küzdelem volt.
Egyben nem szenvedtünk hiányt soha, és az a szeretet
Sokszor voltunk éhesek, de elbeszélgettük a vacsoraidőt, könyveket olvasva, zenét hallgatva.
Majd egyszer olvasható lesz...
Kicsikinga2012. június 14. 14:15
Köszönöm szépen drága Klárám!
Mindig örülök, mikor eljössz! Ölellek!
csillogo2012. június 14. 06:48
Kedves Kinga szeretettel olvastam megható kis soraidat!
Mikor visszapillantunk gondolatban az ifjú éveinkre és a valóságban is bejárhatjuk a régi helyet,ahol felnőttünk,ahol a szüleink védőszárnya alatt boldogan és felhőtlenül élhettük napjainkat - elfog bennünket a sírás és meghatódunk,mert bizony minden megváltozott azóta - főleg mi.Elszálltak az évek és vele sok minden szépség,ami betöltötte a szívünket.
Sokszor búcsút kellett vennünk - időközben - szeretteinktől,akik már nincsenek velünk,mert minden földi köteléknek egyszer vége szakad...
Megélni minden nekünk maradt percet egyszerűen - szépen és harmonikusan. Ez művészet,de nem elérhetetlen.Te drága, szerető lélek Vagy.Kívánom,hogy felszáradjanak könnyeid és lelked megtalálja mindig a vigaszt,mert még tart az utad, az utunk és menjünk rajta tiszta és nyitott szívvel...emelt fővel!
Kingám szeretettel ölellek!
sunil2012. június 14. 03:24
Bizony, bizony, a múló idő tényleg minden kérdésünkre tudja ám a választ, csak ravaszul és incselkedve elszalad vele, tudván, hogy vele múlunk, s egy-kettő utolérjük.
Olykor-olykor még az is megesik, hogy kérdez is helyettünk.
Lehet, hogy ez lenne az emlékezet? - nem is tudom... de azt biztosan tudom, Drága Kinga, hogy meseszép Csodát hoztál nekünk!-:) Az Úr áldjon meg érte, sok-sok örömmel!-:)
Szeretettel:sunil
arany522012. június 13. 22:21
Nagyon megértem, mit éreztél gyermekkorod helyszínén. Én ugyanezt az érzést A csodák elmúlnak rövid prózában próbáltam érzékeltetni, csak nekem gyermekkorom játszótere zsugorodott össze felnőttszemmel. Minden olyan kicsi, olyan szürke, olyan egyszerű lett és nem találtam a csodát, amit jelentet nekem gyermekként a park játékaival , pajtásaival. Hiába, a múltba vissza nincs kapu, bár mennénk olykor szívesen.
Meghatóan szép írásod, csodás szavakkal írtad meg azt, amivel mindnyájunknak szembesülni kell, hogy a múltba visszamenve eltévedünk.
Mamamaci402012. június 13. 21:14
Nekem is az jutott eszembe, mint amit Kata írt. Nagyon megérintette írásod a lelkemet, a páromat ''hazahoztam'' és itt van nekem is az otthonom, ám egyszer engem is vár az a hely ahol gyerek voltam, de még elodázom a dolgokat, jó itt nekem a ''messziben''.
Törölt tag2012. június 13. 21:10
Törölt hozzászólás.
Kicsikinga2012. június 13. 20:43
Megértelek Katám!
Mondok Neked valamit!
Talán nem is jó visszamenni sok esetben, hogy megkíméljük magunkat a csalódásoktól!
Én is ölellek Téged szeretettel!
19702012. június 13. 19:50
Tudod, Kingácska, hosszú lenne elmesélni, főként a miérteket, de én még nem mertem ''haza''menni...
Ölellek!!!!
Kicsikinga2012. június 13. 19:48
Julikám drága, az évek múlásával minden széppé szelídül, az óriásokból törpék lesznek, az utak már eltévesztenek az odajutásban, de mégis megmarad az örök vágy visszamenni, önző módon a saját örömünket keresvén!
Köszönöm, hogy velem jöttél Te is!
Bianca2012. június 13. 19:37
:)
Kicsikinga2012. június 13. 19:36
Nem is tudom ilyenkor, hogy mit mondjak,mert zavarban vagyok, hogy könnyezem, mert olyan szeretetet érzek Belőletek, hogy az örömtől hatódom meg!
Igazából éppen elgondoltam, hogy talán tényleg ''bolond'' vagyok, hiszen nem egészen normális dolog, amit én csinálok, ugyanis mikor reggel fölkelek, megköszönöm az éjszakát, köszönök a kis otthonomnak, megsimogatom szemeimmel az új hajtását a virágnak…
''Isten hozott, te kis szépség, érezd jól magad itt!''
Megköszönöm a kenyérnek, hogy milyen szép, és finom!
Megköszönöm a zenének, hogy a szívemnek mekkora örömöt okoz!
A szélnek azt kívánom, hogy nyugodjon meg, és ne legyen szomorú, találja meg azt, akit olyan elkeseredetten keres minden zugban.
Megköszönöm az asztalnak, hogy segít megtartani a finom ételeket!
Meg is simogatom ám, és akkor tudom, hogy örül! Végül is érző lélek!!!
Látjátok, mennyi mindent kibeszélek ma magamról?!
Nem bánom ám!
Köszönöm drága Pepo, hogy soha még nem felejtettél eljönni! Szívből örülök!
Talán igazad van drága skary! Néha én is úgy hiszem!
Éppen most olvastam nem régen Nálad Drága István, és nagyon örülök, hogy itt vagy! Igazán és őszintén örülök!
Bölcs soraidon szoktam gondolkozni!
Köszönöm szépen a kedves lelkedet Te kis szépnevű Sea!
Igen, igazad van!
Ezen a tavaszon három ''évforduló'' volt és lesz a pár nap múlva. Szomorúság ez, de az élethez tartozik, és köszönöm szépen, hogy Te is így gondolod!
Limmike, nem olyan régen voltam a blogodban és olvastam szépséges, megható versedet a Tintavár-at, azután mentem a Fórumba, ahol nagyszerűen fogalmaztad meg a kérdezés jelentőségét! Ott én is írtam, reagáltam a hozzászólásodra, teljes egyetértéssel!
Én nem mertem becsöngetni, mert gyáva voltam, de talán jobb is, ha megmarad az ajtó színe mindig borsózöld Limmikém! Ölellek szeretettel!
Én is ölellek Málnácska!
Drága Biancám, az emlékeink mindig velünk maradnak, ha csak nem felejtjük el őket és az élet rendje, hogy most egy másik kis lánykának ''kell'' bizony leszaladnia azokon a lépcsőkön, akinek kívánok nagyobb boldogságot, mint, amilyen az enyém volt! Pontosan úgy, ahogyan írtad!
Igen, még itt vagyok, és örülök, hogy Veletek lehetek!
Szép estét kívánok sok szeretettel! Igaz, őszinte szeretettel!
juli482012. június 13. 19:34
Kingácska, meghatóan leírtad a régi otthon keresését, én is majdnem könnyeztem... Bizony összemennek a kisgyerekkori helyszínek, ahol valamikor otthon voltunk, de most már itthon kell otthont találnunk.
Közel van a helyszín, ahol én picike voltam, fel fogom keresni, régóta készülök. Tudom, nagyon parányi az a kis udvar a hát előtt, ami hajdan tágas paradicsom volt...
Nyugodt estét kívánok!
Bianca2012. június 13. 19:11
Sajnos elmúlik minden de csak ha hagyjuk. Ha így megőrizzük magunkban, bármikor velünk lehetnek, mert elő tudjuk hívni, ilyen csodásan megörökíteni akkor teljesen mindegy mi lesz a tárgyakkal. Gondolj arra, hogy az az utca, az a másik ház most egy másik kedves kislánynak jelenti azt, aki talán 30 év múlva ugyan így fog ott állni... ÉLET!
Nagyon szép írás de még itt vagy, minden nap a Tied, néha jó a múltban élni, de csak néha:)) Sok szeretettel Bianca
Törölt tag2012. június 13. 19:10
Törölt hozzászólás.
Törölt tag2012. június 13. 19:06
Törölt hozzászólás.
Törölt tag2012. június 13. 18:56
Törölt hozzászólás.
Törölt tag2012. június 13. 18:55
Törölt hozzászólás.
skary2012. június 13. 18:48
ja..vagyazsem :)
pepo2012. június 13. 18:41
Ne kérdezze senki miért sírok, ne kérdezzen senki, miért fázom, ne kérdezzen, mert úgy sem tudnék felelni. A választ egyedül a múló idő tudja.........
kézcsók Kicsikinga,,