Egyből kettőt

Egy fájó nap

Lelkem falán kopogtat - napról napra vendég -
magányom átölel. Úgy érzem, még nemrég
nem voltam egyedül. Velem volt szíved.
Velem volt meleged. Simított heved.

Tüskés ágak között kűzdöm most át magam.
Hazudom azt, hogy élek. Hogy minden rendbe' van.
Szívem sokszor dörömböl. Dübörgi: nincs velem!
Nincs többé barna bársony - lágy hangod keresem.

A kályha lángja súgja, menjek még közelebb,
de mindez mindhiába. Nekem nem jut meleg.
Varjak tépik az álmom. A Hold képe ma zord.
Az álmos ablak szeme leragad. Ez egy fájó nap volt.

***

Egy tisztafényű holnap

Lángok nyaldossák a kályha üvegét.
A félhomályban fényét hinti szerteszét,
ahogy békésen pihennek a tárgyak,
a langymelegben csak az éjfélre váranak.

Álmos a pamlag, s nagyot pislog az ablak,
ott kint a hidegben elpihentek a varjak.
A sötét égen trónol az ezüsttányér-hold,
mosolya símogat, ma nem is olyan zord.

Az eszmélet már pilled, álomkapun dörömböl,
tüskés bozóton átvágva meseszikrát pöcköl.
Ahogy szalad az éj, szívem falán kopogtat
hajnal felé finom ujjal egy tisztafényű holnap.

***

A megyadott szavas fórumból hoztam át ezt a két verset. Mindkettőt ezeknek a szavaknak segítségével írtam:  kopogtat, tüskés, kályha, álmos, ablak, dörömböl, láng, varjak, Hold, zord