Pillanatképek

PILLANATKÉPEK életem apró történéseiből 3. rész

        Nagyon megörültem a lehetőségnek, hogy Magyarország egyik legszebb helyén, a világhírű hévízi gyógyvíz segítségével kúrálhatom a betegségemet.  Csak volt egy kis bökkenő: féltem a tó mély vízétől. Hogyan fogom én legyőzni a víziszonyomat?
        Bizonytalanságomnak hangot adva váratlan segítséget kaptam szobatársamtól, aki "szaktanácsával" mellém állt, segített, bátorított. Kíséretében, úszógumival felszerelkezve merészkedtem bele először a vízbe: A kapaszkodónál óvatosan "lógva" töltöttem el pár percet, s csak lassan merészkedtem beljebb.A következő évben egy másik szintén barátságos, megértő és segítőkész betegtársam tanácsára hallgatva vásároltam egy pár karúszót. A szanatórium medencéjében való próbálgatás után (biztos ami biztos), meglepődve tapasztaltam milyen felszabadító érzés így mozogni a tó vízében. Most már elmertem engedni a kapaszkodót és szép lassan egyre jobban felbátorodtam. Ma már alig várom, hogy megcsobbanhassak a gyógyvízben. "Vízi jártasságom" óta a gyógykezelések végén mindig szomorúan búcsúzom el a tótól - annyira megkedveltem, hogy már az sem zavar, hogy mennyire mély és sehol sem ér le a lábam.
       Pár évvel ezelőtt úgy alakult, hogy a sok törődést amit szobatársaimtól kaptam én is viszonozhattam valaki másnak. A szanatórium medencéjében az egyik vízi torna alkalmával megpillantottam egy idős hölgyet, aki láthatóan félt a vízben, görcsösen kapaszkodott a medence korlátjába. (Mintha csak régebbi önmagamat láttam volna.) A torna befejezése után odaúsztam hozzá és elkezdtünk beszélgetni. Beigazolódott a sejtésem: csak a családja kedvéért szánta rá magát a gyógykezelésre. Megígérte nekik, hogy mindent megtesz a gyógyulása érdekében. Biztattam, elmeséltem a saját történetemet, és felajánlottam a karúszómat kipróbálásra, amit egy kis gondolkodás után el is fogadott, ha én is mellette maradok a vízben. Jó érzés volt látni ahogyan "Marika néni" szép lassan felbátorodik és már nem fél a korlátot elengedni. A próbálkozások meghozták a "sikert", pár órával később már boldog mosollyal az arcán mutatta meg mindenkinek a "tudományát". 
    Jóleső melegséggel töltött el, hogy én is részese lehettem víziszonya legyőzésének, és önkéntelenül is eszembe jutott az alábbi Ige: „...aki mást felüdít, maga is felüdül" (Példabeszédek 11:25).

Pillanatképek sorozat többi részeit az alábbi linken olvashatod:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek


A történet megjelent a Nyitott Szemmel magazin 52. számában...
www.nyitottszemmel.hu

      PILLANATKÉPEK életem apró történéseiből (2.)                                                                                          

Meghívást kaptunk egy körülbelül 250 lelket számláló Baranya megyei kis faluba  gyümölcsszedésre. Szép kora őszi időben elindultunk autóval, útközben gyönyörködtünk a szelíd zselici dombság látnivalóiban.
A táj elvarázsolt bennünket. A kertben édeni nyugalom fogadott bennünket. Láttuk, hogy a fák roskadoznak az érett gyümölcsök alatt, mintha csak ránk vártak volna. Mintha csak mondták volna minket is vigyél 

el magaddal. Jókedvűen, vidáman teljesítettük is a kérésüket. Gyönyörűen sütött a nap, zümmögtek a méhecskék, a madarak trilláztak, leírhatatlanul jó érzés volt a városi nyüzsgésből kiszabadulni pár órára,
megkönnyebbült a testünk-lelkünk! Olyan sokat szedtünk a magukat kínáló gyümölcsökből, hogy alig tudtuk mindet elpakolni, úgy hogy még számunkra is legyen ülőhely az autóban.

Így aztán arra gondoltunk, hogy megajándékozzuk azokat a barátainkat, akik nem tudtak eljönni ebbe a természet által gyönyörűen berendezett, megterített  kertbe. Ahogy a kosaraink megteltek a mosolygós,
finomabbnál finomabb gyümölcsökkel: almával, körtével, szőlővel, szilvával, úgy telt meg a lelkünk is békével és nyugalommal. Nagyon jó érzés volt továbbadni a leszedett gyümölcs egy részét, megtapasztalva
az önzetlen szeretet örömét. Amilyen szeretettel kaptuk, olyan szeretettel adtuk tovább!!! Ahogyan a Példabeszédek könyvében (11:25) olvashatunk erről:
"A mással jóltevő ember megkövéredik; és aki mást felüdít, maga is felüdül."
Még egy utolsó pillantást vetettünk a kertre és láttuk ahogyan egy szellő finoman megmozdítja a fák ágait, mintha ők is búcsút intettek volna, megköszönve, hogy könnyítettünk a megterhelt ágaikon,
jövőre újabb gazdag terméssel hálálva meg azt. Jó érzéssel búcsúztunk a kerttől, tudtuk ide még visszajövünk!
  S.D.G.

Pillanatkép sorozat többi részei az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek

PILLANATKÉPEK életem apró történéseiből. (1.)

      Az évvégi ünnepek felé közeledve az ilyenkor szokásos nagytakarítással voltam elfoglalva. Sietősen végeztem dolgomat. Csupán az járt a fejemben minél előbb meg legyek vele, letudjam, mint kipipálandó feladatot. És ekkor valami váratlan dolog történt - pillantásom egy fehér csipketerítőre esett, mely az egyik polc mélyén szenderegve várta, hogy kirázzam belőle a port, a feledékenység porát. Hirtelen emlékek villantak fel és egy kedves, idős hölgy arca derengett fel előttem, akinek kezében mindig fürgén szorgoskodtak a horgolótűi, szépséges mintákat varázsolva a vékony fonálból. Margit nénivel pár éve három hetet töltöttem egy szanatóriumi szobában, reumánkat gyógyítgattuk több-kevesebb sikerrel.
     Emlékszem azon a nyáron tikkasztó kánikula gyötörte az embereket. Éjszakánként a kicsinyke szobánkban annyira fülledtté vált a levegő, hogy szinte égetett, vizes ruhás borogatással próbáltuk lehűteni magunkat.
Az álom messzire elkerült bennünket, így szép lassan elindult közöttünk egy egyre bensőségesebbé váló beszélgetés, melyhez a sötét szobába bevilágító csillagok fénye meghitt hangulatot teremtett. Apró titkok, örömök, bánatok, félelmek, egészségi problémák és családi drámák bukkantak felszínre az emlékek rejtett tárházából. És folyt belőlünk a szó éjszakáról éjszakára. Egy ízben hirtelen megakadt a társalgás, gondoltam talán elaludt a szobatársam. Ekkor Margit néniből mély sóhaj szakadt fel, s éreztem, most valami nagyon fontos titok részévé válok. 
    Szobatársam a 2. világháború idején tragikus körülmények között elveszítette édesanyját, akit a származása miatt deportálták. Ő csupán pár éves volt akkor, nem nagyon maradtak emlékei vele kapcsolatban, de a hiányát még most is fájó sebként hordozza magával. Megrázó, felkavaró eseményekben bővelkedő életéről - e legsúlyosabb sebtől eltekintve - Margit néni mindig mosolyogva beszélt, sohasem panaszkodott.   Éreztem, hogy a hála és a megelégedettség nála őszinte és belülről fakadó.           

      Gyógykezelésünk végére mindketten tudtuk, hogy a három hét alatt egy olyan különleges lelki-híd épült fel közöttünk, amelynek egyik tartópillérét a szeretet a másikat pedig a bizalom eltéphetetlen szálai alkotják. Margit néni barátsága mellett egy külön számomra készített fehér színű csipketerítővel is megajándékozott. Napközben mindig szorgalmasan mozogtak a horgolótűi és én nem is sejtettem, hogy nekem készül az a kis csipkecsoda.
        Az emlékek világából egy szempillantás alatt tértem vissza az évvégi nagytakarítás hétköznapi világába, de már lélekben lecsendesedve. Szép lassan kiráztam a port a terítőből, visszatettem a polcra, de most már egészen
másképp láttam a világot.     
    S.D.G.

Pillanatképek sorozat többi részeit az alábbi linken olvashatod:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek

A történet megjelent a Nyitott Szemmel magazin 52.számában...www.nyitottszemmel.hu