Pillanatképek

A békesség szigete: Harmati Gyöngyi: Apa-látogatás Budapesten...(Apa-mesék folytatása) (abekessegszigete.blogspot.com)                                                  


       Egy rég elfelejtett, de most megtalált magnókazetta, melyről kedves meséket hallgattuk vissza, újabb családi emlékeket 

villantott fel a múlt homályosodó ködfátyolából. Az APA-MESÉK történet így folytatódik tovább. Férjem már évek óta a fővárosban
tanult, ezért elég régóta nélkülöznünk kellett Őt, különösen óvodás kisfiúnk viselte nehezen a hiányát és a hétvégi rövid otthon léteit.
Folyton az után érdeklődött:
- Apa, milyen város az a Budapest, ahol tanulsz, amikor nem vagy itthon velünk?
- Apa, megígéred, hogy egyszer én is elmehetek oda?
Így pattant ki az ötlet a fejünkből, hogy miért is ne, Apa megszervezte, hogy egy csodás hétvégét
együtt eltölthessünk hazánk fővárosában, sőt még egy meglepetés programot is kaptunk tőle
ráadásként. Egy szép kora őszi reggelen napfényes időben felvitt bennünket a zakatoló vonat
Apát meglátogatni. Így történt, hogy most nem Ő utazott haza, hanem mi látogathattuk meg. Volt
is öröm a vasútállomáson, mindannyian hatalmas izgalommal vártuk milyen kalandokban is lesz részünk.
Utaztunk villamossal, metróval is, és hatalmasat sétáltunk a Városligetben, hiszen tulajdonképpen ez volt az úticélunk. 
      A Vidámpark tárt kapukkal és különleges attrakciókkal várt bennünket is. Balázs csillogó
szemekkel "vágtázott" a régi falovas körhinta forgófedélzetén, a 22 díszesre festett falovacska egyik pompás példányán.
Kellemes délutánt töltöttünk el együtt, de nem is sejtettük, hogy még vár ránk egy meglepetés, 3 belépőjegy formájában
a Fővárosi Nagycirkuszba. A közel 1.500 főt befogadó kőcirkusz mindent megtett azért, hogy változatos műsorával kárpótoljon
egy kisfiút, aki már évek óta csak keveset találkozott az Apukájával. A bohócok, a maguk csetlő-botló, de mégis szerethető
figurájukkal humorosan mutatták be az élet hétköznapi, néha bosszantó dolgait. A mosolynak gyógyító ereje van, gondoljunk
csak a bohóc-doktorok áldásos tevékenységére. A légtornászok szárnyalása a levegőben túlmutat az egyszerű emberek
lehetőségein és képességein. Vágyódással és csodálkozással átitatott feledhetetlen kikapcsolódás perceivel ajándékoztak meg
bennünket. Másnap a kihagyhatatlan látványosság az Állatkert és Növénykert kapuja felé irányítottuk lépteinket. Mindig
csodálattal tölt el bennünket a természet a növények és az állatok színes, egymásra utalt, változatos világa. Bárhol járunk az
Állatkert meglátogatását ki nem hagynánk, különösen a nagymacskák, a tigrisek, párducok a fiam legkedvesebb állatai.
A sok sétától és a szokatlan melegtől elfáradva a barlang-mozi bejárata előtt találtuk magunkat. Nagyon jól esett leülni,
kinyújtoztatni a lábainkat, a hűvös helyiségben éppen egy ismeretterjesztő filmet vetítettek. Arra sajnos már nem emlékszünk, 

hogy miről is szólt, őszintén bevallhatjuk, de végig aludtuk. Nagyon jól esett a pihenés, így megújult erővel folytattuk tovább az
ismerkedést az Állatkert eddig még nem látott részeivel. Ahogy mondani szokták, minden jónak vége szokott lenni, így történt ez
velünk is. Szinte csak pár órának tűnt, hogy Apa várt bennünket a Déli-pályaudvaron, most pedig már a hazaindulni készülő vonat
ablakából inthettünk búcsút egymásnak.
Az elválás miatti szomorúság árnyéka pár másodperc után lassan tovatűnt és Balázs szemeinek csillogása már az átélt élményekről
tanúskodott.   
- Ugye, kisfiam holnap az óvodában lesz miről mesélni? - szóltam hozzá boldogságtól sugárzó arccal.
- Bizony, Anyukám, de nem is tudom majd, hogy hol kezdjem! - válaszolta a kisgyermek őszinteségével.
      Kisfiam talán azért, hogy tudja hol kezdje mindjárt a gyakorlatban be is mutatta a vonatfülkében
velünk együtt utazó útitársainknak, akik mosolyogva, nagy érdeklődéssel hallgatták e vidám kis
budapesti kaland történéseit.

A történet előzménye: Apa-mesék címen az alábbi linken megtekinthető:
https://abekessegszigete.blogspot.com/2021/02/harmati-gyongyi-apa-mesek.html

Hasonló családi történeteket, pillanatképeket az életünkből ezen a linken olvashatsz:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek

A békesség szigete: Harmati Gyöngyi: APA-MESÉK... (abekessegszigete.blogspot.com)

   Emlékszem nagyjából 35 évvel ezelőtt férjem azzal a kérdéssel lepett meg este, miután a munkából hazatért:
- Mit szólnál hozzá, ha 3 évre Budapestre mennék nappali tagozaton tanulni? Tudod a főnököm ma behivatott és 

felajánlotta ezt a lehetőséget, persze a sikeres felvételi vizsga illetve előkészítő tanfolyam elvégzése után, ami
szintén Budapesten lenne, hogy tovább képezhetem magam.Ez nagyon jó hatással lenne a szakmai előmenetelemre és a családnak is jó lenne hosszútávon.
Nagyon megörültem a jó hírnek és azonnal igent mondtam rá. Habár a mérleg másik serpenyőjébe tett érv, miszerint évekre egyedül maradok egy akkor éppen
3 éves kisgyermekkel kihívásokkal telitettnek tűnt. Abban az időben szombatnapon is még dolgoztak az emberek, illetve tanultak az iskolákban.
Így férjemet is nagyon keveset láttuk, szombaton késő este ért haza és legtöbbször a vasárnapi ebéd után már robogott is vele vissza a vonat a messzi fővárosba.
A nagyszülők is még aktív korban voltak, egész nap dolgoztak, így nem volt igazán kihez fordulni segítségért. Éltük kisfiammal a napi rutin szerint egyszerű kis életünk.
Reggel felkeltünk, elvittem az óvodába, majd elmentem dolgozni, este érte mentem, boltba mentünk, majd haza. Azután következett a vacsora, fürdés, ágyba bújás és
az elmaradhatatlan esti mese vagy diavetítés. És itt érkezünk el a nap kritikus pontjához, kisfiam könnytől maszatos arccal egyre sűrűbben firtatta:
- Apa, miért nincs itthon, miért nem mesél nekem? Úgy szeretném hallani a hangját!
Hétvégén összedugtuk a fejünket a férjemmel, hogy megbeszéljük hogyan is tudnánk ezen az áldatlan  helyzeten segíteni. És ekkor kipattant a szikra, a férjem
felolvassa fiúnk kedvenc meséit egy magnó kazettára. Így Balázskánk kérése is teljesülhet, hallhatja az Apukája hangját. Az elgondolást követte is a megvalósítás,
a kazettára kedvenc meséi, versikéi és mondókák is felkerültek. (1) Nem is lehet azt a csillogó gyermek szempárt elfelejteni, ahogy áhítatos csendben hallgatta
esténként az édesapja hangján megszólaló kedvenc meséit, történeteit. Előszeretettel gyűjtöttük azokat a verseket, mondókákat melyekben fiúnk keresztneve,
a Balázs is szerepelt. Erre talán a legismertebb példa, József Attila: Altató című verse. Kisfiúnk nagyon szeretett mondókákat tanulni, egyik hétvégén sikerült is
kellemes meglepetést szereznie hazatérő Apukájának Bella István Mondókájával: 

Csitt, csatt, csutka, csütörtök,
kisült-e már a sülttök?
Ha már kisült a sülttök,
én akkorát süvöltök,
hogy rögtön lecsücsültök.

Balázska, a kisördög,
idefut, meg odafut,
jól bevágja a kaput,
elviszi a sülttököt:
fújhatjuk a früstököt.

Lassan múlik a tél, közeledik a tavasz, sokat süt a napsugár, szinte kedvet készít a lakás felfrissítéséhez. Már ideje lenne a régi holmik között is körülnézni,
ami nem szükséges annyira az minek foglalja a helyet. Így kerültek elő a régi magnókazetták és köztük egy aminek a címe, APA-MESÉK volt.  Megrohamoztak
az emlékek és végtelenül hálás voltam, hogy rábukkantam a majdnem elfelejtett régi kedves emlékre. Arra gondoltam milyen jó lenne visszahallgatni, hogy annak
idején milyen meséket is olvastunk fel rá. Gyorsan elővettük és beüzemeltük a még mindig meglévő régi kétkazettás rádiósmagnót. Kíváncsian vártuk, hogy még
több, mint 30 évvel később is megszólal-e? És igen, működik!!! Egy szempillantás alatt visszarepültünk az időben, hallhattuk férjem akkori hangját és néha-néha Balázs
kuncogását, tetszésnyilvánítását is a hallottakkal kapcsolatban, sőt egy helyen egy felolvasási bakit is kijavított. Könnytől párás szemekkel éltük át újra családi életünk
régmúlt fejezetét.

A történet folytatása: Apa-látogatás Budapesten címen az alább linken elolvasható:
https://abekessegszigete.blogspot.com/2021/04/harmati-gyongyi-apa-latogatas.html

Hasonló családi történeteket, pillanatképeket az életünkből ezen a linken olvashatsz:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek

(1)
Csukás István: Sün Balázs, József Attila: Altató

Petőfi Sándor: Anyám tyúkja
Páskándi Géza: Hét vers (mondóka)
A suszter manói, A kis gömböc 
Varga Katalin: A kesztyű, A lókötő róka
Dörmögő Dömötör meséi
Trencsényi László: Történet a hétfejűről
Andersen: A rendíthetetlen ólomkatona

A békesség szigete: Harmati Gyöngyi: Szösszenet a régi balatoni nyarakról... (abekessegszigete.blogspot.com)                                        
                                                    

      Családi krónikánk egy újabb fejezetét szeretném megnyítani, melynek lapjai közel ötven évvel ezelőtt kezdtek el íródni. Férjem szülei vásároltak közel a Balaton partjához a déli parton egy kis telket, amin felépítettek egy kisebb nyaralót, és köréje egy mini-Édenkertet varázsoltak szép virágokkal és finom, ízletes zöldségek sokaságával. Esztendők múltával kisfiúnk egy nyár eleji napon megszületett, így már szeptember első napjaiban a még csodálatosan békés és napos időben a kis lábacskáit belemártottuk a Balaton selymesen csillogó vízébe. Hangos sikkantások és göndör kacaj volt a fizetségünk érte. Szerelem volt ez a Balaton iránt már gyermekünk pár hónapos korában, mely elkísérte a későbbiekben is. Tavasztól őszig nagyon sokat kijártunk, autó hiányában akkoriban még vonattal, ami sokszor annyira zsúfolt volt, hogy a peronon is alig maradt egy kis hely. Nem zúgolódtunk, akkor ez volt a természetes. Örültünk, hogy a nagyvárosból ki tudtunk szabadulni. A nyári szabadságot is eleinte mindig itt töltöttük, sok szép emlék köt bennünket a magyar tengerhez. Habár egy alkalommal annyira zordra, hidegre fordult az időjárás, hogy a hallban lévő kis olajkályhával sem lehetett kifűteni az épületet, így muszáj volt hazajönnünk. Ha emlékeim nem csalnak abban az időben sokkal pezsgőbb élet zajlott a településen is, és délután a strandon alig-alig találtunk egy talpalatnyi helyet ahová a plédet le tudtuk teríteni. A kettéosztott Németország egyesítése előtt javában zajlott a "Zimmer Frei" turizmus. 

A camping is mindig teli volt sátrakkal, lakókocsikkal és a mellette lévő ABC-ben nem mindig azt vehettünk amit szerettünk volna, ami volt abból főztünk. Emlékszem mennyire tudtunk örülni az utcabelieknek akik az ország számos pontjáról érkeztek akár egy kisebb látogatásra vagy egy hosszabb szabadságra. Nagyon jó barátságok köttettek, némelyik még a mai napokban is kitart. A hosszan elnyúló strand, a csónakkikötővel közvetlenül a vasútállomás mellett a síneken túl található. 

A ma látható épület 1928-ban készült, napsárga színével üdén kiemelkedik környezetéből, földszinti részét boltívek, emeleti részét hatalmas tetőteraszok díszítik.  Sok éve, inkább évtizede váratlanul egy hatalmas vihar csapott le ránk és a fürdőzőkre, hatalmas széllel, fekete égbolttal, zuhogó esővel, rémülve menekült ki merre látott. Minket is és még jó néhányunkat ezen épület masszív falai óvtak meg egy akár rosszul is végződhető történéstől. Amilyen hirtelen jött a vihar olyan gyorsan el is illant, csak sok-sok vizet és ázott embereket hagyott maga után. No meg egy csodálatos szivárványt, amitől újra bennünk is kisütött a nap és rémület is gyorsan elszelelt. A régi strand nem  hasonlított a maira minden sokkal egyszerűbb volt, a kölcsönző mellett csupán 2 büfé működött a hagyományos ételek, italok szerény kínálatával. Mindig hosszú sor állt a kis bódéknál, de nyugodtan várakoztunk és jókat beszélgettünk közben, míg vártunk a lángosra, palacsintára vagy a sült halra. Ennél hosszabb sor talán csak az Ilonka néni fagyizója előtt szokott lenni, amit most Nosztalgia-fagylaltozó néven ismerhetünk. Ezzel a kis hellyel csupán egy gondunk volt, túlságosan közel pontosan félúton helyezkedett el a férjem szüleinek villája és a strand között. Mindennap láttuk és a kedves kiszolgálás miatt duplán csábító volt a lehetőség, hogy a fagyi-étlap minden tételét megízlelhessük. Valljuk be őszintén ki tud ellent állni gyermeke esdeklő pillantásainak, főleg ha ő maga is szereteti ezt a finom, hűsítő édességet. 
Kihagyhatatlan program az 1954 óta egy helyben álló kis kedves barátságos épület, kerthelyiség ma is.
A strandon abban az időben sok szórakozási lehetőség nem volt, de valahogy beértük azzal is, sőt még jól is éreztük magunkat. Itt a labdakergető hajlamokkal megáldott fiatalabb és idősebb férfiak számára volt egy nagyobb homokos terület, mely kiválóan alkalmas volt focipályának. No meg egy kisebb kis homokkupac, ahol a gyermekek tudtak homokvárat építeni, illetve finom homok-sütiket készíteni. Néha előfordult, egy kis csetepaté is egy-egy szebbnek gondolt műanyag forma megszerzéséért. Nálunk a strandolás mindig úgy kezdődött, hogy fiammal megépítettünk együtt egy alap-homokvárat, amit aztán egyedül szépítgetett tovább. Ha megunta akkor pedig sokat, de nagyon sokat fürödtünk, labdáztunk a vízben. Később amikor már nagyobbacska lett a homokvár építés helyett, minden nap csónakázni mentünk. Ebéd után a csónak-kölcsönzőben várt bennünket a nekünk félre tett vízi jármű, amivel a fonyódi hegy ill. az északi part hegyeinek csodálatos koszorújában fedeztünk fel sok-sok szépséget. 
Családommal azóta is az a meggyőződésünk, hogy innen nyílik a legszebb panoráma Badacsonyra és a környező hegyekre az északi parton, aki nem hiszi járjon utána! Talán mondanom sem kell, hogy hajókázás nélkül soha nem volt vége a nyári szezonnak. Különösen Badacsonyba szerettünk átutazni, főleg a katamaránnal. Emlékszem egy kirándulásra a Badacsonyi hegy tetején álló Ranolder-kereszthez és az odavezető lépcsősor megmászása is örök emlék a csodálatos, lélegzetelállító panorámával egyetemben. Amikor megállunk a hatalmas 12 méter magas kőkereszt alatti természetes teraszon, azzal szembesülünk, hogy lábunk alatt hever a kéklő Balaton.  
Az itt álló kőkereszt 1857. szeptembere óta őrzi ezt a fenséges látványt és mutatja az utat az erre az élményre szomjazó embernek. Eötvös Károly gondolata juthat az eszünkbe:
"Nézz az égre, s meglátod a Balatont, nézz a Balatonra , s meglátod az eget."
Jó pár évvel később eljutottunk hajóval Tihanyba is, ott még kisvonattal is körül tudtunk nézni. Egy másik nyáron egy nagyon különleges helyre jutottunk el Balaton-parti kirándulásaink során, ez pedig nem más, mint a Balatonederics szélén található Afrika-Múzeum és Állatkert. Felejthetetlen élmény volt látni a trófeákkal ékesített vadászati és néprajzi gyűjteménynek otthont adó múzeumot afrikai állatokkal körülvéve a Balaton partján. Olyan, mintha hirtelenjében egy    távoli földrész  szafariparkjába csöppentünk volna bele. 

      Közben mondanom sem kell a fiúnk felnőtt, messzire került, mi is kicsit öregebbek lettünk és sajnos már nincs a család birtokában az a kedves, régi nyaraló. Azonban soha nem felejtjük el, minden évben visszajárunk a kedvenc helyünkre a bélatelepi strandra és amennyit csak lehet fürdünk is a Balatonban, nemrégiben újra áthajóztunk Badacsonyba egy kis nosztalgia-túrára. Ha autóval arrafelé járunk akkor nem hagyhatjuk ki és nem is hagyjuk ki, hogy a fonyódi hegyen sétáljunk egyet a napnyugtakor (is) mindig romantikus hangulatot árasztó Panoráma sétányon. Elmerengünk a régi szép időkön, pár perc erejéig összekapcsolódunk a megunhatatlanul szép kilátással, mely lelkünket mindig feltölti békével és a szép emlékek adta nyugalom érzésével.

Életem apró történéseiből....

      Az "indián nyár" talán az egyik legszebb időszak az évben, a nyár heve lassan megszelídülve folyik át az ősz aranyló folyójába. Hévízen, a "csúzölő csodató" főbejárata előtt a virágos sétány egyik padján csukott szemmel pihenve arcomat a meleg napsugarak simogató ujjai felé fordítottam. Ennél idillibb állapotot elképzelni sem lehetne, mely őszinte bánatomra sajnos nem tartott sokáig. A pihenőpadoktól pár méternyi távolságra egy kis tavacska található, közepén a Tó tündére szoborral, mely körül békésen úszkálnak a piros színben pompázó aranyhalak, illetve csak úszkálnának, ha hagynák őket. A nyugalmukat egy idősebb úr és unokájának tűnő 10 év körüli kisgyermek zavarta meg, akik egymással számomra érthetetlen, idegen nyelven beszéltek. Megdöbbenéssel láttam, hogy a kisfiú a kezében lévő nagyobbacska kavicsokkal dobálta a halakat, céltáblának nézve őket. A nagypapa pedig adogatta az unokája kezébe az újabb muníciót. Láthatólag jól "szórakoztak". Most mit csináljak? - szaladt át rajtam a gondolat, hiszen nem beszélem a nyelvüket, hiába megyek oda, nem tudok velük kommunikálni. Ennek ellenére mégis odasétáltam a szökőkúthoz, jobb ötlet híján rájuk néztem és próbáltam minél kedvesebben mosolyogni, hátha ez a stratégia beválik. Elszégyellik magukat és talán elmennek - gondolkodtam magamban. Én lepődtem meg a legjobban rajta, amikor egy erőtlen kődobási kísérlet után egyszerűen, pár idegen szó kíséretében, amit láthatóan nekem céloztak, de nem érhettem meg, elsétáltak. Már majdnem elkönyveltem micsoda "sikert" értem el, amikor belém hasított a gondolat, hogy én sem vagyok jobb náluk semmivel. Ugyan én nem szoktam kővel dobálni a szökőkútban úszkáló ártatlan halacskákat, de sajnos gyakran előfordul, hogy nem kavicsokkal, hanem a szavakkal "dobálózok". Meggondolatlan módon könnyen elhullajtva őket, másokat megbántva, amikkel akarva-akaratlanul is ártok embertársaimnak sok-sok keserves percet okozva ezzel, akár egy életen keresztül. Ki tudja felmérni a kárt, hogy az ilyen szavak, kifejezések, megszólalások milyen mélyre esnek le az emberek lelkében. Nem olyan könnyű őket onnan kihalászni, mint a sekély szökőkút vízéből a beledobált kavicsokat. 
    Így tanított meg engem ez az eset arra, hogy ne ítélkezzem mások felett elhamarkodottan, hiszen én sem vagyok különb, én sem vagyok bűntelen. Mi mindannyian Isten irgalmára szorulunk, ki ezért,
ki meg amazért! 

További pillanatképek az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek

Az élet játéka...(A kutyás hölgy és Pollyanna története)
Pillanatképek életem apró történéseiből...

      Lakásunktól 300 méternyi távolságra található egy kis éjjel-nappal is nyitva tartó élelmiszer boltocska, melyhez kívülről egy aprócska üde zöldségeket, friss gyümölcsöket árusító részleg is hozzátartozik. Ritka kivételtől eltekintve délutánonként itt szoktuk megvásárolni férjemnek és nekem a vacsorához szükséges negyed kilócska kenyerünket. Időnként itt szoktunk találkozni egy apró termetű, őszes hajú, mosolygós hölggyel, nevezzük most Éva néninek és Zsömi névre hallgató, már nem a fiatalabb korosztályhoz tartozó kutyusával is. Aztán hirtelen, minden átmenet nélkül egyik napról a másikra megszűntek ezek a délutáni találkozások, sem Éva néni sem a barátságos, mindent megszimatoló kutyusa nem örvendeztettek meg bennünket látványukkal.  Azon kaptam magam, hogy egyre többet gondolok Rájuk, elkezdtem aggódni miattuk vajon nem történhetett-e valami bajuk? Nagy örömömre egy kis idő elteltével újra megpillantottam Őket, de szomorúan kellett észre vennem, hogy az idős hölgy karja be van gipszelve és egy kendővel fel van kötve. A kutyus illedelmesen követte, tudta most nem rakoncátlankodhat. Nem tudtam szó nélkül elmenni mellettük, odaléptem Hozzájuk, köszöntem nekik és elkezdtünk beszélgetni egymással. Éva néni elmesélte, hogy a fővárosban volt látogatóban, és a metróban a mozgólépcsőn elesett, eltörte a karját és meg is kellett operálni. Pár napig a szomszédok gondoskodtak Zsömi sétáltatásáról. Mosolyogva, őszinte derűvel a hangjában állapította meg, hogy tulajdonképpen mennyire jól járt, hogy csupán a karja törött el és nem a lába, mert akkor még fel sem tudna kelni és nem tudná ellátni saját magát és Zsömit sem. Mint megtudtam Éva néni, már hosszú ideje egyedül él, évekkel ezelőtt viharos gyorsasággal egymás után veszítette el 
férjét és egyetlen gyermekét, mégsem zúgolódott és panaszkodott. Megemlítettem Éva néninek, hogy az egyik kedvenc könyvem, mely E. H. Porter írónő tollából származik és az Élet játéka címet viseli hasonló életfelfogáson alapul. A könyvben egy árva kislányról olvashatunk, akit édesapja a halála előtt tanított meg az "öröm-játékra". A kislány, Pollyanna életét ez a mindenben a jót kereső, mindenben a szépséget felfedezni vágyó gyermeki lelkület munkálkodik, amellyel a városka lakónak életét is nagymértékben megédesíti. A legközelebbi találkozásunkra el is hoztam a könyvet Éva néninek, aki nagy örömmel elfogadta. Megemlítettem, hogy ebből a történetből film is készült, a főhős kisleány neve a címe: Pollyanna. Éva néni szerette volna a filmet is megnézni, így e-mail címet cseréltünk és már aznap küldtem is a film linkjét. Így lettünk csupán ismeretlen ismerősből szép lassan barátokká! Éva néni pozitív hozzáállása az élet gondjaihoz, bajaihoz, főleg a mostani koronavírus járvány idején mindannyiunk számára bíztató, bátorító lehet. Esténként lefekvéskor átgondolva a napi történéseket, sokszor találok vígaszt abban, hogy csupán a nap folyamán ennyi és nem több rossz dolog történt velem és hálát adok amiért még élhetek. Remélem holnap is kapok egy újabb lehetőséget, megújuló erőt a rajtam múló hibák kijavítására. Addig nem hunyom le a szemem, amíg valami jót, légyen az bármilyen apróság nem találok az eltelt napomban!
     Csupán rá kell szoktatni szemünket az igazi, valódi értékek meglátására. Ha szorgalmasan gyakoroljuk akkor biztosan sikerülni fog, mint Pollyannának és Éva néninek is.

További pillanatképek az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek