Pillanatképek

HarmatiGyongyi•  2021. február 16. 18:46

Néma járvány - Répamese modern köntösben.

 Pillanatképek életem apró történéseiből...

      Az évek gyorsan elszálltak, Fiam kirepült a családi fészekből, idegen eddig nem ismert városba költözött. A láthatás így óhatatlanul összekapcsolódik sok-sok utazással. Az elmúlt 19 évben én is gyakran utazom autóbusszal Fiamat meglátogatni, Aki több mint 200 km-re él tőlem, egy Dél-Alföldi nagyvárosban. Emlékszem kezdetben a járművön mindig beszélgettek az emberek. A hosszú utazás alatt így gyorsabban telik az idő. Az egyik alkalommal megismerkedtem egy kedves hölggyel, Akivel ugyanabban a kisvárosban élünk, egymástól alig 2-300 méternyire, de még soha nem találkoztunk. Beszélgetésünk közben kiderült, hogy a középiskolai matematika tanárom felesége. A közel 5 órás utazás a kellemes társaságban hamar elrepült, azóta is mindig örülünk egymásnak amikor találkozunk. Egy másik alkalommal egy híres színészünk testvérével ültünk le egymás mellé teljesen véletlenül. Személyében egy közvetlen, mosolygós hölggyel ismerkedhettem meg, Aki a művészvilág rejtelmes világába is pár érdekes történet erejéig beavatott.  Az eltelt közel két évtizedben sajnos a társalgás a buszon ma már egyre ritkább jelenségnek számít. Szinte kivétel nélkül: fiatal, idősebb, nő, gyermek, férfi az okos telefonja ill. valamilyen kütyüje babrálásával van elfoglalva. Az autóbusz néma csendben rója a kilométereket. A XXI. század gyorsan terjedő néma járványa a magányosság lett. Ha már beszélgetni nem is lehet, inkább az évszakonként folytonosan változó tájban gyönyörködöm. Bár örömöm nem felhőtlen, mert az utak, erdők szélén rengeteg eldobált holmit lehet látni. Érthetetlen számomra ez a felelőtlen magatartás, hogy mennyire nem tiszteljük sem egymást, sem a természetet. Utazásaim során ahogy sokszor elnéztem az útitársaimat egy orosz népmese villant át a gondolataimon, a Répamese. Biztosan sokan ismerik, ahogyan Apóka, Anyóka, unoka, Bogárka a kutya, tarka macska és a kisegér próbálta kihúzni a földből a répát. A mai gyermekeket, fiatalokat ugyanennyire nehéz kihúzni a szobájukból a számítógép ill. a televízió elől, mint ahogyan a mesében olvashatjuk. A mese valósággá, fertőző járvánnyá vált. (Zárójelben megjegyzem, hogy a csak a túlzott, felesleges használata miatt tölt el aggodalom. A személyes kapcsolatok ápolását nem pótolhatja, csupán segítheti.) 
        E szomorú helyzeten (el)gondolkodva, mit is tehetnék? A minimum tízéves, kissé divatjamúlt mobiltelefonom napjainkban mondta fel a szolgálatot. A szaküzletben szándékosan kértem továbbra is "buta" telefont. Az eladó fiatalember kedvesen próbált meggyőzni "tévedésemről", de nem járt sikerrel. Értetlenkedésére válaszul elmondtam tapasztalataimat a modern "kütyükkel" kapcsolatban és most már kicsit engedékenyebben ugyan, de elfogadta döntésemet, sőt még azt is hozzátette, megérti. Remélem másoknak is ajánlja az emberbarát kis "butácska" készülékeket. 

További rövid életképeket az alábbi linken lehet olvasni:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek


RÉPAMESE:

Az apóka ültetett egy répát, és így biztatgatta:
- Nőj, nőj, répa, növekedjél, gyökérke, jó édesre, szép kövérre, óriási nagyra!
Meg is nőtt a répa, jó édes lett, szép kövér lett, óriási nagy lett.
Ment az apóka, hogy kihúzza.
Húzta-húzta, tépte-cibálta, ráncigálta, de hiába – nem mozdult a répa.
Hívta az apóka az anyókát.
Anyóka húzta apókát, apóka húzta a répát - húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.
Hívta az anyóka az unokáját.
Unoka húzta anyókát, anyóka húzta apókát, apóka húzta a répát - húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.
Hívta az unoka a kutyát, Bogárkát.
Bogárka húzta unokát, unoka húzta anyókát, anyóka húzta apókát, apóka húzta a répát - húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.

Hívta Bogárka a tarka macskát.
Macska húzta Bogárkát, Bogárka húzta unokát, unoka húzta anyókát, anyóka húzta apókát, apóka húzta a répát - húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.
Hívta a macska az egérkét.Egérke húzta a macskát, macska húzta Bogárkát, Bogárka húzta unokát, unoka húzta anyókát, anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát - húzták-húzták, hót rántottak rajta – erre aztán engedett a répa, kifordult a földből.





HarmatiGyongyi•  2021. január 13. 15:37

Drága tanulópénz...

    (Alcím: avagy nem mindig a legdrágább a legjobb...)                                       
         Pillanatképek életem apró történéseiből...

      Ezen a nyáron is meleg volt, pont úgy, ahogy egy júliusi naphoz illik. Az egész heti "tortúra" után, a sok kezelést és gyógytornát szerettem volna kipihenni a szanatóriumi szobánkban elcsendesedve egy kis olvasással. Szobatársam éppen kedvenc sorozatát nézte, így tiszteletben tartva, hogy Ő is pihenhessen lementem a reumakórház épületéhez tartozó kis parkba, hogy ott olvasgassak az árnyas fák alatt. A máskor általában csendes hely élénk terefere helyszínévé alakulva fogadott. Már majdnem feladtam az olvasgatás tervét, amikor bevillant, hogy egy kis sétával lent lehetek a tó előtti virágos sétányon. Gondoltam ez már ideális helyszín lesz, jobbat nem is választhatnék. Így is tettem, odaérve  leültem a hatalmas platánfák alatti padok egyikére, és boldogan nyitottam ki a könyvemet, hogy folytassam a megkezdett fejezet olvasását. Pár perccel később furcsa bizsergést éreztem magamon. Elhűlve láttam, hogy parányi, átlátszó szárnyú bogarak telepedtek rám. Mit tehettem, felálltam és egy nagy sóhajtás kíséretében, kijjebb ültem, ahol már nem voltak ilyen nagy fák, bár árnyék sem annyira. Végre gondoltam én nagy naivan, hogy megvalósíthatom dédelgetett tervemet, és újra kinyitottam a könyvemet. Ekkor a közvetlen közelemből hangos csörömpölés hatolt át dobhártyáim védővonalán, és egy kellemes hang megszólított:
- Szabad, kedves hölgyem leülnöm? - és azonnal folytatta is tovább monológját.
- Úgysem tudnék továbbmenni még szokatlanok a mankóim és még nem engedelmeskednek nekem, ahogyan a lábaim sem.
- Természetesen, - válaszoltam a könyvemből eléggé udvariatlan módon fel sem pillantva.
És ekkor újdonsült padtársam, mintha már ezeregy éve ismernénk egymást, belefogott balul sikerült műtétének részletes ismertetésébe. Könyvemet becsuktam, megadva magamat a körülmények fura játékának.
(Vagy mint pár perccel később kiderült, Isten tervének, mely mindkettőnk épülésére szolgált.)
- No, most már biztosan nem fogsz olvasni! - állapítottam meg szomorúan magamban.
- Minden egy rutinműtétnek számító protézisbeültetéssel kezdődött, szólt beszélgetőtársam és így folytatta tovább:
- Tudja, én ügyvéd vagyok, bár már pár éve nyugdíjas, de még mindig aktívan dolgozom, ezért sok mindent megengedhetek magamnak, amit egy átlagember nem. Így számomra magától értetődő volt, hogy a hosszú várólista helyett felgyorsítva a gyógyulásomat megfizetem a legjobb specialista szolgáltatását, az ország legjobb (legdrágább) magán-klinikáján. Ez volt életem legrosszabb döntése, egy műhiba folytán lett az egész lábam így eldeformálódva, ahogyan most látja, két mankóval is alig tudok járni. Soha nem leszek már olyan, mint voltam. Egy tönkrement, nyomorék ember lettem. Azt hittem a pénz megold mindent, és ugyanúgy folytathatom az életemet tovább. Mekkorát tévedtem!
- Rajtam már csak az égiek tudnak segíteni, - sóhajtott fel szomorúan és megadóan.
Ekkor kezdett a beszélgetés és így utólag a nem véletlennek gondolt találkozásunk érdekessé válni. Új ismerősöm őszinte vallomással folytatta a megkezdett történetét. 
- Tudja nem telt az életem mindig jólétben, gyermekkoromban egyszerűen éltünk, minden vasárnap ott voltam a templomban. Aztán felkerültem a fővárosba egyetemre, és a nagyvárosi élet beszippantott. Sikeres, felkapott ügyvéd lettem, ill. voltam egészen idáig. Ennek a balul sikerült műtétnek azt köszönhetem, hogy rájöttem, megértettem, hogy az eddig túl fontosnak vélt anyagi javak nem boldogítanak. Már azt is tudom, hogy nem gyógyítanak, megfizettem a tanulópénzt, bár kissé drágán! És ekkor rádöbbentem, hogy miért is kellett nekem a mai délutánon vándorolnom egyik helyről a másikra és miért nem tudtam olvasni. A kezemben lévő könyvet, melyet egy amerikai keresztyén írónő, E.G.White (1827-1915) tollából származott és az Istenhez való visszatalálásról szólt könnyes szemmel fogadta el.
       Megértettem, hogy ez a könyv nem nekem volt (újra)olvasásra szánva, hanem vigasztalásul egy megtört lélek számára. Mosolyogva köszöntük meg egymásnak és a jó Istennek ezt a rendkívüli találkozást. Valahányszor arrafelé járok és meglátom azt a padot, mindig hálát adok, hogy engedtem a jó Isten halk és szelíd késztetéseinek, amivel a helyes útra terelgetett engem azon a szép nyári napon. 

Pillanatképek sorozat többi részeit az alábbi linken olvashatod:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek


"Azt mondják, hogy pénzért mindent meg lehet kapni, de ez nem igaz. Ételt vehetsz pénzért, de étvágyat nem; orvosságot igen, de egészséget nem; csillogást igen, de szépséget nem; jókedvet igen, de örömet nem;
szolgákat igen, de hűséget nem; szabadidőt igen, de békességet nem. Pénzért csak a kérgét kapod meg mindennek, nem a magvát." Arne Garborg (1851-1924), norvég író.

HarmatiGyongyi•  2020. december 21. 12:47

Karácsonyi telefonhívás...(A megtalált vonatjegy t

Pillanatképek életem apró történéseiből...

Hideg, nyirkos tél van, a város vastag ködbundába burkolózva álmodik az elmúlt nyár melegségéről és sóvárogva várja újra a
tavasz feltámadását. Már csak egy nap választ el bennünket Karácsonytól, a szeretet ünnepétől. Házunk előtt dideregnek a fák csupasz ágai. Bent  a szobában kellemes meleg van. Amíg mindenki lázasan készülődik a családi ünnepekre, addig én fekszem az ágyban és didergek, érzem lassan hatni kezd a lázcsillapító. Bágyadt és fáradt vagyok, talán kissé szomorú is. Valahogy nem így képzeltem el az idei év befejező napjainak eltöltését. A szoba csöndjében élesen, szinte bosszantóan belevisít a telefon hangja. Kissé kelletlenül nyomom meg az ágyam mellé odakészített kis készülék hívásfogadó gombját. 

- Szerbusz, Erzsike vagyok! - csacsogja egy kedves, vidám női hang, mely tökéletes ellentétben van jelenlegi lelkiállapotommal.
- Emlékszel pár évvel ezelőtt milyen szép napokat töltöttünk el együtt a reumakórházban? Te mindig meghallgattál, törődtél velem még kirándulni is elhívtál a helyi kis vonattal, a Dottó-val. Közben magamban arra gondolok, hogy milyen régen is volt, szinte elfelejtettem. Miért pont most hív fel amikor a betegség gyötrő vasmarokkal fojtogat kívül-belül.
- Hogy miért pont most hívtalak fel, - válaszolt természetes egyszerűséggel a ki nem mondott kérdésemre. 
- Képzeld el a régi kabátom zsebében megtaláltam azt a vonatjegyet. Annyira hálás vagyok neked azokért a szép napokért. Csupán azt sajnálom, hogy eddig nem hívtalak fel, ezt elmondani. Most azonban nagyon erős késztetést éreztem, tudtam, hogy most már nem halogathatom tovább.
- Hogy vagy? Mi újság Veled? - kérdezte őszinte érdeklődéssel a hangjában. Amitől fáradt testem, láztól zsibbadt agyam 
egy szempillantást alatt új erőre kapott és, nagy meglepetésemre én is vidáman válaszoltam:
- Köszönöm jól vagyok, nagyon örülök, hogy felhívtál. A betegség szinte egy pillanat alatt elröpült és önfeledten elevenítettük fel az átélt történéseket, a hosszú beszélgetéseinket. Éreztük áldott pillanatok részesei lettünk egy rövidke kis időre, majd barátságosan elköszöntünk egymástól, szeretetteljes, békés ünnepeket kívánva. Tudtam, hogy ez a hívás nem a véletlen műve volt, hanem az isteni gondviselés egyik hétköznapi csodájának részese lehettem. Erzsike hívása pont a legjobbkor érkezett, amikor szükségem volt  rá, többet jelentett nekem a legértékesebb ajándéknál is. Istennek mindig tökéletes az időzítése. 


Harmati Gyöngyi

      S.D.G.

További történéseket az alább linken lehet olvasni:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek

HarmatiGyongyi•  2020. december 5. 13:31

A pénz nem ehető...

Pillanatképek életem apró történéseiből...Esti kirándulás a Zsippói tájakon...
Saját fotóimmal illusztrált írás ezen alinken megtekinthető: https://abekessegszigete.blogspot.com/2014/08/esti-kirandulas-zsippora_26.html


      Kint tombol a kánikula, ilyen időben aki csak teheti otthon marad a hűvös szobában és várja az esti enyhülést. Én is így tettem, amikor váratlanul megszólalt a telefonom:

- Nem volna kedved kirándulni ide a környékbe? - kérdezte tőlem egy kedves hang. Természetesen igent mondtam és este 6 óra után elindultunk felfedező útra egy környékbeli számomra teljesen ismeretlen vidékre. 

     Útközben örömmel nyugtáztuk, hogy mennyi szépséget rejteget az otthonunkhoz közeli vidék és még csak nem is kell távoli tájakra utazni értük drága pénzen vásárolva meg az élményeket. ZSIPPÓ, a Zselic szelíd lankái között meghúzódó aprócska falu, ma Bárdudvarnok része. Kaposvártól 15 km-re található. A domboldalból egyedülálló panoráma nyílik a 150 éves mesterséges tavakkal körül ölelt dimbes-dombos tájra. Az esti fényben lágyan hullámzott a fűtenger, telis-tele gyógynövényekkel. Láttunk Útifüvet, Mentát, sárgán virágzó Orbáncfüvet is. A lila virágzatú Menta jól ismert fűszer- és gyógynövény, a belőle készült teának görcsoldó hatása van. Az útifű sokoldalúan felhasználható: belsőleg baktériumölő, köhögéscsillapító hatásáról közismert. Külsőleg pedig sebgyógyításra használható és az ekcéma kezelésében kiváló gyógyhatással rendelkezik. Az orbáncfű igen jó hatású gyógynövény idegességre és depresszióra, ami  sajnos egyre elterjedtebb, mára már civilizációs betegséggé nőtte ki magát.

Az elszórt tanyákkal teletűzdelt tájban bégetésre figyeltünk fel. Városi fülnek kissé mókásnak tűnt a birkák hangját hallani, amit a házőrző kutyák ugatása kísért. A leszálló esti fények, a csodaszép naplemente...megannyi élménnyel tett bennünket gazdaggá. Teremtőnk csodálatosan megalkotta a bennünket körül vevő természetet, mindennel ellátta ami az emberek javát szolgálhatná, bárcsak megértenénk ezt és jobban vigyáznánk rá, jobban megbecsülnénk, addig amíg nem késő. Nehogy úgy járjunk ahogyan ezt egy indián közmondás megfogalmazza:

"Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető". 

      A friss levegőtől és hatalmas sétától jólesően elfáradtam, alig tudtam elaludni, talán nem is csoda, hogy álmomban egy réten jártam.....


HarmatiGyongyi•  2020. november 7. 16:17

Magányos pad...

Pillanatképek életem apró történéseiből...10. - (Deseda tavi kirándulás)
                  
     Kissé szomorúan, az égen bánatosan kergetőző esőfelhőkkel, melyek mintha bennünket földlakókat akarnának siratni indult a szombati napunk, majd délutánra, mintegy varázsütésre  kisütött a nap. Barátainkkal örömmel nyugtáztuk, hogy az egész héten várva-várt kirándulásunk mégsem marad el. Autóba pattantunk és pár perc múlva már éreztük is a természet megnyugtató közelségét. Kedvenc kirándulóhelyünk a városunk közelében található arborétum, mely a DESEDA tó északi részénél elterülő félszigeten került kialakításra 1974-ben. Talán kevesen tudják, de ez a tó Magyarország leghosszabb mesterséges tava, 8 km hosszúságú és a hasonló nevű patak felduzzasztásával alakították ki. A növénykertet a partról egy 100 méter hosszúságban elnyúló az időjárás viszontagságaitól kissé megviselt, de amúgy hangulatos fahídon keresztül lehet megközelíteni. 
Mindig szeretek kijönni a természetbe, jó elcsendesedve magunk mögött hagyni a hétköznapok fárasztó terheit.  Egyszerűen csak megélni a szép nyári pillanatokat. Látni a a növények: fák, bokrok, füvek üde zöld színének megannyi változatát. Hallgatni az ezernyi hangon megszólaló természetet: a bogarak döngicsélését, a méhek zümmögését, a madarak több szólamú énekét. Szinte érezni, hallani lehet a csendet, ahogyan a szellő halk és szelíd suttogásával kánonban énekelnek.

Semmivel össze nem hasonlítható érzés magunk mögött hagyni a városi élet dübörgő ritmusát, és átadni magunkat a természet lecsendesítő hatalmának. A botanikus kert friss levegőjétől  még a napi stressztől összekuszálódott idegszálaink is kisimultak. Igyekeztünk óvatosan, halkan közlekedni, hogy ne zavarjuk a láthatatlanul megbújó kertlakó kis állatokat.  A rododendron bokor üde lila színei, a tulipánfa különlegesen szép sárga bimbói, virágai, az ecetfa vöröslő, dekoratív bugavirágzata megannyi színfoltként tárult elénk. Kissé távolabb az egyik facsoport alatt rábukkantunk egy magányosan álló öreg padra. Biztosan sokat tudna mesélni arról kik jártak erre és pihentek meg árnyékot adó
terebélyes lombsátora alatt, micsoda titkok örökké hallgató tudója.

Szemgyönyörködtető látványként, mint egy óriási szőnyeg terült el lábunk alatt a szamócás. A hívogatóan piros szemeket meg is kóstoltuk, szinte szétolvadt a szánkban a zamatos gyümölcs. Visszagondolva erre a csodás kirándulásra, a szamóca ízét még most is érzem a számban. Gyorsan elillant ez a délután, úgy tűnt, mintha csak pár percet töltöttünk volna itt el.  A természet e csodás kis birodalmától egy keresztény írónő (E. G. White) szavaival köszöntünk el a következő viszontlátásig, egy rövidke kis időre: "Minden egyes fa, virág és fűszál a Teremtő szeretetét fejezi ki. Aki ilyen gondosan alkotta meg a természetet, mennyivel inkább gondját  viseli a saját képmására alkotott teremtményeinek."                                             
Harmati Gyöngyi
          S.D.G.
      2014.08.07.

Pillanatképek sorozat többi részeit az alábbi linken olvashatod: https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom