G.Gabi blogja

Most nézz a szemembe, meztelen a lelkem,
ha érdekel, most láthatsz!
Öröm és fájdalom, ami lakik bennem,
az igazság, s nem látszat.

Apró fényes szikrák suttogva mesélnek,
titkok és érzések a felszínre törnek.
A tiéd, ha akarod!

Szelíden simogató tiszta álmokat.
kíntól sebzett őszinte valóságomat,
most még mindezt láthatod.

Most szeress, mert a holnap oly' bizonytalan,
ölelj amíg lehet, érintsd meg titkomat,
Megkapod, ha akarod!

Szikra pattan tova, elfedem létemet,
még nem tudom, mi marad.
Borzongató reggel, vagy édes őrület?
Napsütés vagy zivatar?

Szerelemben égve
Kiutat keresek.
Miért vagyunk mi, a
fő hajtott vesztesek?

Hiányod felőrli
maradék erőmet,
Magány marja lelkem,
egy fal, mely eltemet.

Gonosz ez a játék,
nincsenek győztesek!
Elégünk mindketten,
fő hajtott vesztesek.

Marad csak a kudarc,
szétázott emlékek.
Túl lépnék már rajtad!
Hang súgja: szeretlek!

Bíborló alkonyokon, morajló széllel
Vágtat a szívem, telve szenvedéllyel.
Álom kódolva a holnap üzenetét,
Villódzó szerelmünk vad őrületét.

Lángol a horizont ébredő reggelen,
Viharos fuvallat remegő szívben.
Egyre csak közelít, a súlya vállamon,
Mint letaglózott vad... Fekszem ágyamon.

Romokban a lelkem, béklyóban a kezem,
Kettős az indulat, perzseli vérem.
Ellopja álmomat, keserű az éjjel...
Még nem küzdhetek meg a gyilkos kéjjel!

Akarom! Vágyom Őt! Vagy hagyjam elmenni?
Nem ő az, akire érdemes várni.
Dühös könnyeim között esendőn kérdem:
Szeressem? És ha nem, ugyan miért nem?

Mikor gyermek voltam, csak ültem
a Duna partján órákon át.
Képzeletem szárnyalt, bejártam
a világ minden rejtett zugát.
Madár szárnyakról lestem a felhőket,
ittam a nap sugarát.
Hűs habokba merülve csodáltam
Triton fényűző udvarát.
Hófödte hegyeken siklottam,
kutattam barlangok titkát.
Kerek erdő mélyén hallgattam
csalogányok vidám dalát.
Minden olyan egyszerűnek tűnt.
Bennem élt egy gyönyörű világ.
Hisz' az idő is megállt, mikor
a Duna partján ültem órákon át.

Felnőttem. Nincsenek szárnyaim,
pedig jártam héthatáron át.
Éltem is és láttam is néhány
megvalósult álmot és csodát.
Van, mi boldogít. Két gyermeki
szempár tükrözi szívem szavát.
És tudom, hogy bennük tovább él,
éled az a meseszép világ.
Mégis. Valami elmúlt. A küszöböt
én már nem léphetem át.
Felnőttem. S csak álom, hogy
a Duna partján ülök órákon át.

Szemedbe néztem egy forró éjszakán,
Szívem lángra gyúlt egy hosszú csók után...
Elmúlt a pillanat, az éj tovaszáll.
Csak egy viharos emlék. Ez maradtál.

Magányos hajnalon arra ébredek,
Látomás gyötör, lázasan remegek.
Elmém emlékek fonala fonja át,
Újra felidézem azt az éjszakát.

Érzem a bőrömön tested melegét,
Simogató kezed vad ígéretét,
Perzselő csókjaid, lüktető öled...
Elengedtelek! De szívem nem feled.