Erzsi-Zsu blogja

Ha egyszer majd nagy sokára.
olvasod e soraimat,
lelkedből a düh tombol,
mert nem láthatsz,
és mert nem mondhatod;
- ne haragudj, bocsájts meg!
 
Mostoha világban élünk,
megtanulsz a fájdalommal élni!
 
Rég nem vádol a szám,
nem folyik érted a könnyem,
amely mint megbocsájtó gyöngyszem
simítja le a szomorúságot az orcámról.
 
A pillanat is égre ragyog,
mert angyalszárnyaimmal ölelhetlek!

Imádkozz Te is velem!
Mondd, meddig van a határ?
Tán', - mégis én vesztettem?
Hidd el, Isten hazavár!
 
Halld hát meg, szíved szavát,
mert belül mélyen érzed,
szeretve nem hervadnál,
nyerj véle üdvösséget.
 
Gúnyolva megbántottál,
hozzád elszáll sóhajom,
mondd, hát mitől változtál?
Tudd szeretlek angyalom!
 
Imádkozz Te is velem!
Kérjük Istent segítsen,
bűnbánó nagy kegyelmet,
hittel szívbe terítem!

/ Milyen színre gondoltam? /
 
Az élet örömöt ad, máskor elvesz,
Most új kezdet kezdődik. Itt a remény.
A jelen, a jövőt ébresztve tervez,
A megálmodott színt összegyűjteném.
A múltamnak bűneit, megbocsájtom,
Így a szeretet színeit fröcskölöm,
Tavaszi lombos fák az útirányom,
Feldereng, az agg koromat tükrözöm.
Az utam során a fészkem kiürült,
Két kéz épít, remélem nem kártyavárt!
Az emlék szépít, idővel felüdül,
Egyszer talán majd, Ő is hazatalál.
--
Ám búcsúzáskor sírásra ne fakadj,
Nevelő szüleidtől el ne szakadj!
 
A kigondolt szavak: remény, sírás, feldereng, múlt , jövő, kezdet, elvesz, szín, hazatalál, kéz.

Te voltál az életem kék madara,
Hajnalt terít emléked, lila köddel,
Már nem érzek együtt a közönyöddel,
Oly fájdalmat ad a remény sugara.
 
Rám mérte Isten keserű keresztjét,
Fizetek... a sok jó tettemért, s bólint...
- Figyeld, - egyszer majd, Őrá is rákólint,
Elemészt... add a sejtelmes kegyelmét.
 
Fájó lelkem szedtem össze a porból,
Meghálálom, ha életem élhető,
A sok-sok sérelmet majd csak lenyeljük.
 
Uram! - Elég legyen már a múlt-gondból,
Talán a múltra is rátévedhet Ő...
Eljön az idő, hogy mind ezt feledjük!

Ahol a fájdalom magányt ölel,
az idő sebes lelkem gyötörte,
mohás ábránd, ordítva gyűlölhet,
a konok szeretet féltést görget,
nekem már rég elapadt a könnyem,
az érzést halált tapossa könnyen,
emlék a lelkem sebessé törted,
néma szám nem vádol soha többet.