Lelkem kivetülései
Jájj!
Hát itt vagyunk újra
Ideidéztelek
Itt legyél, mikor az utolsó téglat is
Belerakom a falba
Mit kettőnk közé húztam fel minden erőmmel
Ne csábíts
Nem jövök vissza
Akármilyen jó érzéssel is töltöd meg
Azt az ürülékvermet
Mit a szív helyének hívsz
Ma ünneplek
Felülkerekedtem mindenen
Jó és rossz terhén túl
A saját terhemet is a mélybe taszítottam
Lehetlen dolgokat teszek
Lehetetlen módon
Lehetetlen eszközökkel
Mesterem
Magamra találtam
És nem ismerek magamra
Mint egy bogarat
Felvettél a földről
És most nézlek téged
Mint egy bogarat
Ahogy az Isten tekint rám
Mint egy bogárra
Ahogy rá tekint az Istenre
A hatalmas üresség mind a százezer szemével
Nem ezt érdemeljük
Galaxisaink táncot jarnak egymással
Míg végül összeütköznek
És nem hiszed el
De a milliárd évnyi hangzavar után
Eljön a csend
Egy teremtett fa alatt
Hol az utolsó téli napsugár
Valahogy a szívünkbe talál
Mattot adok mindjárt
És te csak lesel
Hová nőtt a Fakó Norbi
Én is csak pislogok
Nem látok az álmosságtól
De ahol álmoasság van
Ott van álom is
Nem is gondolnád
Miről álmodom
Legszívesebben megírnálak
Tróger
De nyugtasson a tudat
Egyikünk se virítana jól egy regényben
Dögunalmas firkászok vagyunk
Kik fossák a szót
Túl gyakran néha
Úgy elbújnék a tenyeredben
Zsebre tehetnél most
Annyira boldog vagyok
Hogy elérem
Mire vágytál
Zsebre teszlek
Majd otthon megeszlek
Te szárazkenyér
Üdv
Az aszott mézeskalács
Eljöttél hát, napsugár!
Annyi éve járom már az utam
fel se tűnt, hogy már nem ismerős az arcom
nekem sem
minden tiszta kék
az utam tócsáiban a napsugár
aranyba foglal mindent
úgy hiányoztál
leírhatatlan
egy kis részem mindig benned marad
és az úrnak hála
a szívemből adtam
Nyugodt szívvel megyek a Mennybe
Abba az elfuserált tiszta kék
felhős gyermekálomba
mit már csak a buták hisznek el
Én ilyen buta vagyok
Mar késő megszoknod
Mert elmentünk egymás mellett
Mint két ikerfolyó
de így van rendjén
én erről mesélek majd
te meg arról
Lett-e belőled sárkány
lett-e belőlem tündér
Csak apró nűansz
Mi gyermek szemeinknek
Túlságosan is lélekbevágó
Megtaláltalak
És mint az esőcsepp
Kicsorogtál kezeim közül
Talán felhő vagy
és én latlak esőcseppnek
egy tökéletes hópehelynek
minden törölt sor után
Marad bennem űr
Mit megtölt a szél
mi a fákat kopaszítja
zord keleti
Hányszor fogok még meghalni legbelül
És feltámadni csodák sorozatától
Monnd meg te
Hányszor fogok még vedleni
Akarást, vágyakat, álmokat
Monnd meg te
Hiszen oda tartasz tán
Ahonnan jöttem
És én oda
Ahonnan jöttél
Ha újra találkoznánk
Olyan furcsa belegondolni
Pontosan ezeket a sorokat adnám
Mert nem hiszem el
Hogy mit álmodtam
Halva született
Az örök ősz levelei
Hempereg majd benne kiskutya
Túr majd benne vadmalac
nem sírok egy nyár után
Csak nézel bután
Mennyi minden nem a te világod
De te azt is kened, vágod
Szellemek átjáróháza a mellkasom
Egyszer te is bennem leszel majd, mert hagyom
Maradok
És te is belegondolsz majd
Milyen jó hinni
Vagy az van
Virág nevelés extrém körülmények között
Saját levelein él ez a virág,
mit elhullajtott az örök, vén ősznek.Hol jártok, neki napot hoztok-e,vagy érje csak a halovány holdsugár?A lelkem ma is aranyozott lámpás,Mutatom az esőnek és a ködnek,éjjeli lepkének, a rút, tar földnek,ami felett köröz a mocsok Halál,
a lehetetlen meghazudtolvateremtek megváltást, bölcsességet,hazug szavaimmal festek eget,
szél szaggatta fóliasátramra...Nem, egyszerűen még nem érhet véget!Túlontúl rövid még neki az élet...
Holdkelte
Az éneklő Holdnak sugarában
hajts térdet a zuhogó esőnek,add testedet az északi szélnek,így kulcsold a kezeid imára!A józan eszünknek határában,egymásért tisztulnak meg a lelkek,vihar vezet, semmitől sem félnek.Emeld fejed az éjnek aranyára!
Leoldja láncainkat a holdkelte,forr a vérünk, te vagy kezdetünk és végünk,csillagok kovácsa, Isten, kit félünk!
Lassan kinyílik az égnek szeme,egy pislantása csak az életünk.Harcra készen állunk, álmodj velünk!
A létezés szimfóniája
Láttalak az álmaimban téged.
szálltál a Mennyben pillangó szárnyakon.
Láttalak az álmaimban téged,
mint régen, ringani vágy óceánon.
Labdarózsák örvénylő szirmai közt,
érzem, közelítesz, én megvárlak.
Jót és rosszat is eltakar a köd
de érzem, közelítesz, megvárlak.
Betakartalak az avarral, kedves.
Ahogy az ígéreteid visszhangzanak,
Hússá válik szívem helyén a salak.
Betakarlak az avarral, édes,
Elmém a bölcsője az új hangnak,
létezésed szimfóniájának.